Nincs megállás, kirántottuk a túró rudit is

A rántott Snickers-es cikk után rengeteg levelet kaptunk, egyik kedves olvasónk javasolta, kóstoljuk meg a rántott túró rudit is. Ez az ötlet is elég bizarrnak tűnt ahhoz, hogy azonnal igent mondjunk rá.

A kóstolók közül volt, aki repetázott, de akadt olyan is, akit kirázott a hideg még a gondolatától is.

Abszolút profiként vetettem bele magam ebbe a feladatba, állítólag jó is lett, de a közeljövőben inkább hanyagolnám az effajta édességek gyártását. Bár ez elég sansztalannak tűnik, a kóstoló óta a kollégák újabb adagokat követelnek...

Előkészületek

A rudikat is kitettem egy éjszakára a teraszra, mint a csokit múltkor, hogy ne essenek szét a forró olajban. Arra figyeljen, hogy ha a mélyhűtőbe teszi sütés előtt, szintén széteshet. Az is fontos, hogy olyan rudit válasszon, amelyiken kemény a csokiréteg.

És íme a már jól ismert recept, újra

Hozzávalók:

1/2 bögre finomliszt, 
1/4 bögre tej, 
1 egész tojás, 
1/2 teáskanál sütőpor, 
egy csipet só, 
két evőkanál méz. 
legalabb 5 túró rudi

Szerezzen be pár hurkapálcát is, így könnyebb dolga lesz az étel készítésénél, és enni is mókásabb pálcikáról.

A bunda hozzávalóit egy botmixerrel dolgozza össze, ha túl folyós adjon hozzá még lisztet, ha meg nagyon sűrű, értelemszerűen tejet. Olyasmi állagúnak kell lennie, mint amilyen a nokedli tésztája szaggatás előtt.

Szúrja fel a pálcikára a rudit (kis darabokra vágva szerintem jobban néz ki mint egyben), mártsa bele a masszába és tegye a forró olajba addig, amíg a bundája aranybarna lesz. Melegen és hidegen is lehet fogyasztani. Szuperegyszerű, és végre nem is egy drága édesség. A Sparos Budget túró rudi tökéletesnek bizonyult erre a feladatra, olcsó és finom. Ráadásul a csokiréteg rajta elég vastag, így simán ki lehet sütni anélkül, hogy szétolvadna.

Íme a vélemények

„Ha valami palacsintatésztában van, az csak jó lehet - gondoltam, és ez be is bizonyosodott. A mártott rudiról nem mondtam volna meg, hogy micsoda, de a viszonylag vastag palacsintaréteg után a csokis túró orgazmikus sokként érte az ízlelőbimbóimat. Elég kicsi és izgalmas ahhoz, hogy egy falással eltüntessem, a kalóriával meg egyáltalán nem foglalkozom. Szóval isteni, várjuk a többi tesztet is.”

„Szerintem nagyon finom, de én nem ettem a snickersből, úgyhogy lehet, az tényleg sokkal finomabb volt. Mindenesetre nagy hátránya, hogy igen rosszul néz ki, így ízlésesen tálalni szinte lehetetlen. Először mégis ijesztő, amikor az ember a szájába veszi, de nagyon könnyen meg lehet szokni, mivel jó.”

„Már a snickers is nagyon tetszett, de ez ezer éve a legjobb nasi, amit ettem. Olyan, mintha végre tökéletes túró került volta a túrós derelyébe, a csokibevonat pedig azonnal függővé tesz. Korlátlan mennyiségben fogyasztanám.”

„Na szóval: én nem vagyok egy túrórajongó, úgyhogy valószínűleg nem túl érdekes a véleményem, miszerint a rántott túrórudi nem jött be.”

Ön enne rántott túró rudit?

„A túró rudacska köztudottan édes, mindenféle rántott dolog pedig sós – akár a bécsi szeletet, a rántott csirkét vagy a rántott cukkinit nézem. Minthogy jómagam édesszájú vagyok, a rántott Túró Rudit (ahogy például a hortobágyi palacsintát is) megszentségtelenítésnek fogom fel… Hallani sem akarok róla!”

Az egyik lelkes kostoló még egy új nagyon találó nevet is adott a desszertnek: „wiener rudolph”

Többen írták még, hogy Sport szeletet, Balaton szeletet és még az Autós szeletet is lehetne bundázni. Köszönjük az ötleteket, nekünk egy időre elég volt ennyi rántott édesség, viszont fotókat nagyon szívesen veszünk az önök által alkotott finomságokról.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek