Így vásárol a brit Vogue főszerkesztője

Olvasási idő kb. 2 perc

A Telegraph kiderítette, mit utál és mit szeret Alexandra Shulman a vásárlásban. Kapunk pár jó tippet.

Kíváncsi arra, hogyan állítja össze ruhásszekrényének tartalmát a legismertebb divatmagazin brit kiadásának főnökasszonya? A Telegraph kiderítette, mit utál és mit szeret Alexandra Shulman a vásárlásban, egy-két tippel megtoldva.

„Mielőtt a Vogue szerkesztője lettem volna, akkor vásároltam, amikor csak kedvem támadt hozzá. Most már más a helyzet, a szezon elején megvásárolom a szükséges ruhákat. Pontosan tudom, hogy mik azok az újdonságok, amelyek nem találhatóak meg a szekrényemben” – nyilatkozta Alexandra Shulman, aki immár 20 éve áll a magazin élén. Hozzátette, ugyan imádja a ruhákat, nem szeret túlzásba esni, ezt meghagyja az alkalmazottaknak, akik persze csodálatosan néznek ki szettjeikben.

Bár idén jelent meg egy regénye, amelynek fő témája a barátság, ő is azok közé tartozik, akik legszívesebben egyedül vásárolnak és utálják, ha hajtja őket a tatár. „Azonnal meg tudom állapítani, hogy találok-e majd valamit, ha pedig érzem, hogy nincs igazán kedvem a vásárláshoz, akkor inkább feladom” – nyilatkozta Shulman, aki nem szereti, amikor a túlbuzgó asszisztensek fel akarják világosítani arról, hogy egy adott ruha a szezon egyik kulcsdarabja.

Galéria ikon

11

Galéria: Alexandra Shulman, a brit Vogue főszerkesztője
Fotó: Dave M. Benett / Europress / Getty

Saját bevallása szerint vannak kedvenc ruhadarabjai, amelyekből rendszeresen vásárol. Ilyenek a zubbonyszerű kabátok, a csipkeszoknyák, a kékeszöld és szürke pólók, a fekete ruhák, valamint minden, ami bársonyból van. Egyúttal mindenkinek azt tanácsolja, hogy ha valami nagyon megtetszik, akkor is vegyük meg, ha nincs is igazán szükségünk rá, mert biztosan nagyon boldogok leszünk, amikor felvesszük. És még valami! A rossz bolti világítás ellen szerinte szép fehérneművel kell küzdeni, hiszen „így nem nézünk ki olyan borzasztóan a próbafülke tükrében.”

A Telegraph egyébként kiemeli azt is, hogy Shulman milyen fontos szerepet játszott a Fashion's Night Out létrejöttében. Ezt az eseménysorozatot 2009 óta minden évben megrendezik, és azért jött létre, hogy a gazdasági válság közepén egy kis lökést adjon a divat- és a ruházati iparnak. A Fashion's Night Out keretében világszerte márkák tucatjai rendeznek eseményeket az üzleteikben a New York-i divathét kezdetekor. Alexandra Shulman idén állítólag a Mulberry új üzletében ünnepel, és egy limitált szériás Vogue póló is készült Jonathan Saunders londoni designer jóvoltából.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.