Szétphotoshoppolta az Elle Coco Rochát

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A brazil magazin címlapján a modell mélyebb mellközt villant, mint szeretett volna, ezért háborog Tumblren.

A magazincímlapoknak olyan a Photoshop, mint nekünk a levegő, nem létezhetnek nélküle, de néha azért sok a jóból: rendszeresen beszámolunk különböző elbénázott utómunkákról. Most a brazil Elle májusi számában estek túlzásba a képszerkesztők. Egyszerűen leretusálták a címlaplányról, Coco Rocháról a ruhát, a modell Tumblrén tiltakozott az utólagos csupaszítás ellen – pedig egész könnyen megúszta, nem látszik semmilyen intim testrésze:

„Divatmodellként már régóta szerződés határozza meg, mennyit mutathatok magamból egy-egy fotózáson. A brazil Elle címlapfotózásán testszínű body-t viseltem az áttetsző ruha alatt, de az utómunkák után úgy tűnik, sokkal több bőrt mutatok, mint amennyit valójában mutattam, vagy amennyit egyáltalán szerettem volna. Ez ellentétes azzal, amit szóban és írásban kértem a csapattól. Nagyon szomorú vagyok, hogy kérésem és a szerződésem így figyelmen kívül hagyták. Én hiszek abban, hogy minden modellnek joga van meghatározni, hogy szeretne megjelenni egy képen, esetemben ezt a jogot kijátszották” – írja a 23 éves modell mikroblogján.

A szókimondó Rocha lehet, hogy bírósághoz fordul, bár a címlapon egy köldök nélküli –inkább bizarr, mint szexi– hason kívül nem sokat mutat. „Nem csinálok aktokat, sem félaktokat, nem fotózkodok cigarettával. Sokáig tartott, míg rájöttem, hogy nem kell mindent megcsinálnom, amit mondanak nekem, ha tényleg karriert akarok építeni” – mondta Rocha még korábban a New York Timesnak.

Galéria ikon

12

Galéria: Coco Rocha
Fotó: Randy Brooke / Europress / Getty
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

nemoszi
nemoszi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?