Így rittyenti ki magát egy akciósztár

Az Expendables című filmet augusztus harmadikán mutatták be Kaliforniában, és az örömteli esemény alkalmából megjelentek a filmben szereplő, már nem éppen fiatal színészek. Őket egykor – és most – az akciófilmek lenyomhatatlan csillagaiként tartottuk és tartjuk számon, ezért a fotókat érdemesnek láttuk megmutatni önöknek.

Sylvester Stallone legújabb filmjében az utóbbi évtizedek legnagyobb akcióhősei szerepelnek. Bár az összes színész nem jelent meg a bemutatón, így is gazdagabbak lehettünk egy-két remek fotóval. Hiszen ritkán látni olyat - és ennek nyilván a hivatásos fotósok is ujjongva örültek -, hogy az ember orra előtt bohóckodik Sylvester Stallone és Mickey Rourke. Ráadásul úgy, hogy a szokásos terepszínű ruha, bakancs és bozótvágó helyett méregdrága öltönyben, öklömnyi pecsétgyűrűvel a kezükön pózolnak a sajtó képviselőinek.

Persze mint egyébként, itt is voltak olyanok, akik igazán nem illettek a képbe. Az egyik ilyen a pornószínész, Ron Jeremy volt, míg a másik Kellan Lutz. Utóbbi az Alkonyat filmek egyik szereplője, és eléggé furán festett az izompólójában az öltönyös filmszereplők mellett. Szerencsénkre feledteti a ruháit a film párizsi bemutatója, ahol már nem jelent meg.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek