A méltányos kereskedelem jegyében bolt nyílt a Merlinben

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A napokban nyílt meg egy fair trade bolt a budapesti Merlin Színházban, pontosabban annak aulájában. Azt is megtudtuk, mit jelent a fair trade.

A napokban nyílt meg egy fair trade bolt a budapesti Merlin Színházban, pontosabban annak aulájában. Mivel a fair trade egyike azon kifejezéseknek, amikkel egyre gyakrabban találkozhatunk, de nem biztos, hogy pontosan tudjuk, hogy mit is jelent, így megkértük az ünnepélyes megnyitó háziasszonyát, Újszászi Györgyit, hogy foglalja össze pár mondatban, mit is jelent.

„Nagyon röviden összefoglalva a fair trade – vagyis a méltányos kereskedelem - egy kizsákmányolástól mentes kereskedelmi partnerség, ami azt jelenti, hogy a termelő kap egy tisztességes felvásárlási árat ezért, amit előállít számunkra, neki viszont be kell tartania bizonyos előírásokat, feltételeket. Például nem alkalmaz kizsákmányoló gyerekmunkát, a nőknek ugyanolyan munkáért ugyanakkora bért fizet, mint a férfiaknak, szem előtt kell tartania a környezetvédelmet. Ebben a rendszerben tulajdonképpen mindenki nyer: a termelő meg tud élni abból, amit előállít, nyer a kereskedő, mert egy kiváló minőségű terméket tud kínálni, a fogyasztó pedig a jó minőségű áru mellett tudja, hogy a termék előállítása során senkinek nem csorbult az érdeke” – tudtuk meg  a magyarországi Fair Világ Méltányos Kereskedelem Szövetség elnökétől, aki egyúttal az egyik alapító szervezet, a Védegylet munkatársa is.

A kínálat

A méltányos kereskedelemből származó terméket egyébként a rajta elhelyezett védjegyről lehet felismerni, és természetesen az illetékes szervezetek folyamatosan állandó illetve be nem jelentett ellenőrzésekkel biztosítják azt, hogy mindenki betartsa a szükséges előírásokat. Egyúttal azt is fontos tudni, hogy nem minden fair trade termék kapja meg a bio minősítést, de azért van átfedés. Újszászi Györgyi szerint nagyon hosszú és költséges folyamat megszerezni a megfelelő minősítést, ha valaki ökogazdálkodásra szeretne átállni, de ez nem jelenti azt, hogy a termelők többsége ne venné figyelembe a környezetvédelmi szempontokat.

A biotermék kapcsán egyébként többen is a magasabb árat szokták ellenérvként felhozni, és ez bizonyára a fair trade áruknál is sokakban felmerül, pedig minden csak viszonyítás kérdése. „Egy konzerv paradicsompürét nehéz összehasonlítani a nagymama paradicsompüréjével, mert teljesen máshogy zajlik az előállítás és a feldolgozás.

A fair trade kávék nagy százaléka arabica, amit pedig akciósan megveszünk, az a kevésbé értékes robusta. Ha viszont a kávézók arabica kávéjával hasonlítjuk össze: ott hatezer forintnál olcsóbban nehezen kapunk ilyen minőségű kávét, míg négyezer forintért is tudok olyan fair trade kávét, ami kétszeres minősítésű, vagyis egyszerre bio és fair trade” – nyilatkozta Újszászi Györgyi a Velvetnek. Itthon egyébként már nemcsak a bioboltokban lehet kapni fair trade minősítésű termékeket, hanem nagyobb áruházláncok polcain is találhatunk egy-két ilyen árut, sőt, több kisebb üzlet is csatlakozik hozzájuk.

A Fair Világ honlapján megpróbálják folyamatosan frissíteni azoknak a helyeknek a listáját, ahol a méltányos kereskedelem jegyében előállított és forgalmazott áruk kaphatóak. A méltányos kereskedelem iránt érdeklődőknek nem ismeretlen terep a Merlin Színház sem, hiszen már két karácsonyi vásárt is rendeztek itt. „A tavalyi évnek az volt a legnagyobb tapasztalata, hogy főleg az élelmiszeripari termékek voltak a kelendőek, ami valószínűleg a gazdasági világválság hatása. Persze a mozambiki batikművészek munkáiból is fogyott jócskán, vagyis a kultúra is fontos volt” – mesélte Újszászi Györgyi, aki azt is elmondta, hogy a nyitva tartást a kulturális programokhoz igazították, vagyis hétfőtől vasárnapig hat és nyolc között tart nyitva a bolt.

A magyar embereket állítólag úgy lehet a legkönnyebben meggyőzni a méltányos kereskedelem fontosságáról, ha megismerik, hogy az ún. fair trade prémiumból az érintett termelőszövetkezetek milyen szociális célokat tudnak megvalósítani; például szembesülnek azzal, hogy a termelők így iskolába küldhetik a gyermekeiket, akiknek a család megélhetése miatt nem szükséges kint dolgozniuk a földeken – nyilatkozta Újszászi Györgyi. Tegyük hozzá, hogy nincsenek egyszerű helyzetben, akik most ismerkednek a fair trade jelenségével, ugyanis a méltányos kereskedelem népszerűségének, illetve ismertségének növekedésével komoly vita alakult ki nemzetközi szinten arról, hogy valójában mennyire segít megvalósítani az egyébként igen nemes célokat. Kritikusai azzal érvelnek, hogy a fair trade a fennálló piaci rendszeren belül működik, ezért kevés forradalmi van benne, ráadásul kihasználja, ezért konzerválja a piaci rendszer hibáit, például bizonyos termékek túlgyártását.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.