Elizabeth Taylort gyönyörrel töltik el a cowboy csizmák

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A színésznő szerint a legfontosabb darabok a nők ruhatárában a fehérneműk, és azt is elmondta, miért olyan fontosak számára az ékszerei.

A 77 éves színésznővel a stylist.com készített interjút, melyből kiderült, szerinte mik a legfontosabb ruhadarabok, hogy mitől érzi magát szexisnek, és hogy melyik ékszere a legkedvesebb számára.

Elizabeth Taylor elmondása szerint az, hogy őt tartják a valaha élt legnagyobb szépségikonnak, akkor jelentette számára a legnagyobb nyomást, amikor átesett az agyműtétjén. „Ironikus módon, a legnagyobb nyomás az agyműtétem után nehezedett rám. Az operáció után hagytam, hogy lenőjön az ősz hajam. Egy nő megállított az utcán, és azt mondta: Egyszerűen muszáj befestenem a hajam sötétre. Így nőttünk fel veled, és ragaszkodunk hozzá” – mesélte Taylor, aki végül engedett a nyomásnak.

A színésznő elmondása szerint számos divatdiktátor gyakorolt a stílusára nagy hatást, Ralph Laurennel Az óriás című film forgatásán ismerkedett meg, Michael Korst állítólag csakis és kizárólag Taylor munkássága ihlette meg. Ugyanakkor Elizabeth Taylor barátként kezeli Halstont, Edith Headet, Helen Rose-t, Versace-t  és Valentinot is. Ilyen társaság mellett már nem is csoda, ha a színésznőnek határozott elképzelése van arról, mi is az igazán fontos és nélkülözhetetlen egy ruhatárból.

Galéria ikon

11

Galéria: Elisabeth Taylor
Fotó: Northfoto

„A fehérnemű nagyon fontos, és az ékszerekre a ruháknál is nagyobb szükségem van. Azt gondolom, minden nőnek kell, hogy legyen egy olyan darabja, ami szexissé teszi, illetve ugyanúgy szüksége van olyasmire, ami boldoggá teszi” – írta a kérdezz-felelek jellegű interjúban Taylor. „Imádom a gyönyörű sálakat kabátokat, a csodás farmereket. A kalapok mindig mókásak. Jelenleg a cowboy csizmám tölt el a legnagyobb gyönyörrel. Azt hiszem, minden nőnek ki kell találnia, mi izgatja fel igazán” – mondta a színésznő, akit saját bevallása szerint az tesz igazán szexissé, ha szeretik.

Elizabeth Taylor azonban egy dolgot leszögezett, nem tartja magát a divat rabszolgájának, és nem igyekszik beszerezni a divatházak legfrissebb kreációit. Elmondása szerint mindig is igyekszik megmaradni a saját stílusánál, és csak olyan dolgokat visel, melyek inspirálják őt – még annak ellenére is, hogy emiatt többször a legrosszabbul öltözött hírességek listáján kötött ki.

Természetesen nem maradhattak ki az interjúból az ékszerek, hiszen Elizabeth Taylor ékszer- és műtárgygyűjteménye világszerte ismert, és akkor még nem is beszéltünk a gyémántok iránti rajongásáról. Arra a kérdésre, melyik a gyűjteménye legkedvesebb darabja, Taylor úgy felelt, ez olyan, mintha a legkedvesebb gyerekét kellene kiválasztania.

Galéria ikon

11

Galéria: Elisabeth Taylor
Fotó: Northfoto

„A Krupp az én kicsikém, több mint 33 karátos és még nő. A Peregrina nyaklánc felelősségérzetet adott nekem, és mindig vannak új darabok, amiket olyan emberek adtak nekem, akiket tisztelek. Minden ékkő a gyűjteményemben egy pillanatot, kapcsolatot, egy élményt jelent, és ezeket kincsként őrzöm. Az a szeretet, ami körülveszi az ékszereimet, az teszi fontossá őket számomra” – fogalmazta meg érzéseit Elizabeth Taylor.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.

Testem

7 alattomos tünet, ami rákot is jelezhet

Szervezetünk mindennapos apró jelzéseit könnyű ráfogni a stresszre, a fáradtságra, egy nehezebb munkanapra vagy az idő múlására. A legtöbb makacs vagy kellemetlen panasz mögött szerencsére valóban ártalmatlan, könnyen kezelhető probléma áll. Vannak azonban olyan alattomos tünetek, amelyeket egyetlen alkalommal sem szabad elintézni egy vállrándítással. A korai felismerés ugyanis életet menthet.

Világom

Tojássárgájával építették Európa egyik leghíresebb hídját

Prága macskaköves utcáin sétálva szinte lehetetlen kikerülni a fenséges Moldva folyón átívelő Károly hidat. A gótikus remekmű évszázadok óta dacol a pusztító árvizekkel, a háborúkkal és a hömpölygő turistaáradattal. De vajon mi a titka ennek a rendkívüli szilárdságnak? A legenda szerint nem más, mint a tojás. Egészen pontosan több ezer láda tojás, amit az építkezéshez használt habarcsba kevertek.

Szülőség

Ezért nem mindegy, mikor kerül ágyba a gyerek – egész életére hatással lehet

Sok szülő szembesül az esti fektetés körüli végtelennek tűnő harcokkal, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az időben történő elalvás csupán azért fontos, hogy a gyerek másnap ne legyen nyűgös. A legújabb neurológiai kutatások szerint azonban ennél sokkal nagyobb a tét. A gyermekkori alvás nem egy passzív pihenőidő, hanem egy rendkívül aktív biológiai folyamat. Ha a gyerek nem alszik eleget vagy nem fekszik le időben, az közvetlenül megváltoztathatja az agy fejlődését, és egész felnőttkorára, a tanulási képességeitől kezdve az érzelmi stabilitásáig kihatással lehet.