Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Végigesszük a trendi helyek ebédmenüjét (business lunch, magyarul), mert imádunk enni és kiváncsiak vagyunk, mit tudnak a drága helyek költséghatékonyabb stílusban.
A Stand bisztróban kezdtük, de arról már volt nálunk cikk, és mi is ugyanolyan elégedettek voltunk, jó ár-érték arány és kedves kiszolgálás fogadott minket (a cuki fiúk elfelejtették felszámolni az ebédünk értékében elfogyasztott juhfarkakat, de mi szóltunk, mert ilyen becsületesek vagyunk). Egy héttel később átmentünk a Standdal szemben található Dióba. A Dió weboldalán az ősi magyar ízekre helyezi a hangsúlyt, modern magyaros konyhát ígérnek, és ezzel harmonizáló belső teret.
A dizájn Annának tetszik, dannynek kicsit sok, kikészül a falra passzintott oroszlános mű-falikúttól, és túl eklektikusnak tartja, amit székelykapu rokokó és magyarnépmese stílusként határozunk meg. Mindenképpen egyedi, eltávolodik a hűvös kocka, minimál stílustól. Az asztalok viszont túl közel vannak egymáshoz, át tudunk nyúlni a szomszédhoz, itt egy teltházas estén nem tudunk elképzelni egy flörtölős vacsorát, vagy titkos megbeszélést. A gyerekesek pedig semmiképpen se jöjjenek ide, kivéve, ha az utód arra a pár órára le van szedálva, ugyanis annyira szűkös az asztalok között a hely, hogy tuti lever valamit, és/vagy magába állít egy kést, de nem fogja jól érezni magát. A kerthelyiségben még talán, de az meg a Sas utca kövezetén található, ahol járnak az autók, zaj van és por - nekünk mindenképpen felejtős.
Az ebédmenü a Dióban 12-15 óráig kapható, és egy miniétlapot jelent, amiről kétféle levesből (kb. 400 forint), háromféle főételből (900-1500 forint) lehet választani. Desszert nincs a menükínálatban.
Anna a hideg meggylevesre (390 Ft) így emlékszik: "gyerekkorom óta nem ettem, nagymamám nagy mestere volt. Ez az egyik fogás a dödölle és a paprikás gombóc mellett amit nem tudok megfelelően reprodukálni. Valami bonyolultat vártam, erre megkaptam a minden sallangtól, idegesítő mentalevelektől mentes, mégis finom meggylevest. Savanykás és egyszerű, nagyanyám is így készítette. Kicsit vártam, hogy ráharapjak egy egész szegfűszegre, amit a mama mindig hanyagul benne hagyott, de ez itt nem történt meg. Jobb is így. Ezek a rettenetesen egyszerű fogások a legnehezebbek, ezért kértem a leves után brassóit, danny lecsót."
Danny a tojásos lecsóról (900 forint): "volt benne anyag, dús volt, de egyben lágy az íze, nem volt csípős, amit megértek, de bánok és valóban házias volt, az adagot kivéve. Nem volt kevés, átlagosnak mondható adag volt, de leves nélkül a lecsó a hasamban a fél egyes ebéd után délután négyig tartott, hamar megéheztem."
A menün ezek a kockásabrosz stílusú ételek szerepeltek, aminek örültünk és reméljük, a Dió mellett egyre többen elvállalják ezt a stílust. Nem érdekel bennünket az ananásszal töltött, a mandulás és a barackos, mindezt konzervekből, ami olyan jellemző húzás az itthoni vendéglőkínálatra. Ezek az átgondolatlan koncepciójú, és rossz alapanyagokból, rosszul elkészített proletárflancok szorítják ki a káposztás kockát, pacalt, lecsót, brassóit, meggylevest és a borjúbécsit az életünkből. De szerencsére nem mindenhol.
A brassói (1500 Ft) és a lecsó (900 forint) is jófajta házi volt. Tisztességesen elkészített, és semmi extrával nem terhelt. A brassóit bátran megborsozták, a lecsóban finom alapanyagok hozták az ízt. A brassóiban a hosszú csíkokra vágott hús bizalomgerjesztő volt és a krumplitól külön is megállta a helyét. Uborkasalátát (350 Ft+ 50 Ft tejföl, de ki látott már olyat, hogy tejföl nélkül uborkasaláta) kértünk a brassói mellé, édes-ecetes volt, a vékony uborkaszeletek puhák, de a szélük ropogós, megint csak a mama jutott eszembe, ahogy az almazöld salátástálból szedi nekem a megkopott szélű tányérra.
Az adagok nem nagyok, nekem a leves és a brassói elég volt, amiben a ház, ízlésemnek túl édes limonádéja (650 Ft) is sokat számított, ahogy fentebb is említettük, dannynek a lecsó kevésnek bizonyult, és ő bölcsen cukor nélkül kérte a limonádét. Kicsit becsapós, hogy desszert nincs az ebédmenü listán, aki olcsón akarja a Dióban megúszni, az hagyja is ki a desszertet, mert bár csodálatos hangzású kompozíciók vannak, darabja 1300 - 1500 forint, vagyis annyi, amennyi a menüben egy főétel.
A személyzet laza volt és kedves. Nagyon nem kiöltözve járkálunk ezekre a helyekre, motorral és bringával érkeztünk, a bukósisakokat egyből elrakták megőrzésre.
A fenti tételekért és egy presszó kávéért (390 Ft) összesen 5421 Forintot fizettünk, ebben 581 Forint volt a szervízdíj. A Standban is hasonló összeget fizettünk, de ott limonádék helyett összesen három deci juhfarkat ittunk a menü mellé, ami jelentősen megdobta az árat (a végösszeg közel fele volt a bor), és az élménybe is besegített.
Dió Restaurant & Bár, Sas u. 4.
