Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Pár teljesen abszurd hetet leszámítva sose voltam koleszos.
Pár teljesen abszurd hetet leszámítva sose voltam koleszos. Így gyerekkoromat leszámítva mindig rendelkeztem saját, vagy szabadon választott bérlőtársakkal megosztott konyhával, hűtővel, ami jó irányba terelte gasztronómiai egyedfejlődésemet, kedvemre főzhettem. Mindig.
Ez megfosztott a májkrémkonzerv megismerésétől, koleszos haverok erre alapozák a létfenntartást, meg a hazai befőttesüveges levesekre, főzelékekre, lecsóra és alufóliás sültekre. Hopp, Éva vermuth, szál kolbi és májkonzerv mindig akadt. Lemaradásomat az is fokozta, hogy az egyetem egy részét Olaszországban abszolváltam, ott meg a legelterjedtebb konzervbe zárt fehérje a tonhalkonzerv, nem olcsón.
De egyik nap szép máj volt a hentesnél, megkívántam, kérdezem, ebből ugyan mi legyen. Hentes nem tudja, ő májból csak a májkrémet szereti. (biztos a kolesz...) Na, és az hogy? Hát konfitáljam (najó, nem ezt a szót használta) hájban, daráljam le, fűszerezzem és így...
És így lett. A májat feldaraboltam és azonos súlyú hájban feltettem lassan főzni, másfél óra alatt készre gyöngyözte magát. Ledaráltam, sóztam, borsoztam és sok friss majorannával fűszereztem. Igen jó lett. És nagyon olcsó. Másnap vettem egy májkonzervet, mert nem tudtam milyen az. Máj helyett hideg fémíze volt, brrr.
