Lelkesedés, elszántság: káposztaleves, 1. nap

Olvasási idő kb. 3 perc

Nevezzük méregtelenítésnek, mert az menőbb, de azért elárulom, hogy az a plusz 3.5 kiló az, ami igazán idegesít.

Nevezzük méregtelenítésnek, mert az menőbb, de azért elárulom, hogy az a plusz 3.5 kiló az, ami igazán idegesít. A lényeg, hogy főztem tegnap egy irdatlan nagy adag káposztalevest, és az a terv, hogy ezen a héten a klasszikus káposztaleves diétával szabadulok meg a mérgektől, valamint attól a különös úszógumitól, ami a hasam és a seggem környékére nőt (körtealak, csak oda).

A kihívást nehezíti, hogy szenvedélyesen imádok enni, tulajdonképpen az egyik főbb hobbim. Aztán az is ott van, hogy a három kiló sok, ugyan konfekcióméretet még nem ugrottam, de zavar nagyon, viszont a rendkívüli elszántsághoz nem biztos, hogy elég. A káposztaleves diéta több, különböző forrásom szerint alkalmas az esetemben, én kicsit elbizonytalanodtam, amikor elkészültem a főzéssel és úgy nézett ki az eredmény, mint egy nagy adag hányás. Megkóstoltam, ízre is csak kicsit jobb, de egyelőre a lelkesedés ennek ellenére tart.

Abban bízom, ha minden nap megosztom itt a Tejben-vajban blogon az eredményeimet, elég kontrolt és elvárást nyomok magamra, hogy erőfeszítéseimet siker koronázza. Meglátjuk, meddig jutok, virtuális segítséget, tanácsokat remélek mindenkitől egy szebb, rövidnadrágos, miniszoknyás nyárvég reményében.

Ez egy kísérlet, az empirikus vizsgálat arra irányul, hogy az egyik nagy klasszikus (és drasztikus) gyorsfogyókúra-típus egy átlagos (plusz 3.5 kiló) testalkat esetében valóban hatásos-e. A klasszikus káposztaleves receptje és tudnivalói az alábbiak (ahogy ez több weboldalon megtalálható):

"Hozzávalók:

6 db közepes hagyma

1 vagy 2 kis paradicsompüré konzerv

1 nagy fej édeskáposzta (1,5 kg) apróra vágva

2 db zöldpaprika

4 db sárgarépa

2 db zellergumó vagy 6 szál friss zellerlevél

2 db leveskocka

petrezselyem, bazsalikom (friss) apróra vágva

A hozzávalókat közepes nagyságúra vágjuk, nagy fazékba tesszük, és annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje. Sóval, borssal, curryvel ízesítjük. 10 percig hirtelen forraljuk, majd csökkentve a lángot, 20–30 percig lassú tűzön puhára főzzük.

1. nap: Csak leves és gyümölcs fogyasztható, kivéve banán. A görög- és sárgadinnyének legkevesebb a kalóriaértéke.

2. nap: Csak leves és zöldség ehető, gyümölcs nem. Friss vagy konzervzöldség, kivéve: szárazbab, borsó, kukorica. A levelesek a legjobbak: saláta, kínai kel. Vacsorára egy nagy, héjában sült krumpli, vajjal.

3. nap: Leves, gyümölcs és zöldségféle (krumpli tilos). Annyit lehet enni ezekből, amennyit kívánunk.

4. nap: Leves, gyümölcs, lehetőleg sovány tej. Annyi vizet lehet inni, amennyit akarunk.

5. nap: Leves, 20 deka marhahús, 6 paradicsom vagy paradicsom ivólé, legalább 6–8 pohár víz.

6. nap: Leves (legalább egyszer), 2–3 szelet marhahús, zöldségféle (krumpli tilos), és saláta.

7. nap: Leves (legalább egyszer), főtt barna rizs, zöldség és gyümölcs (cukortartalom nélküli). Bármennyit fogyaszthatunk.

Ha pontosan betartjuk a diétát, és semmi mást nem eszünk, csak ami előírt, a harmadik nap végére 2–3 kg-ot lehet fogyni. A hetedik nap végére, ha nem csaltunk a diétával, akkor 5–9 kg lehet a mínusz. Ha a súlycsökkenés több mint 8 kg, legalább 2 nap szünetet kell tartani, mielőtt újra kezdjük a diétát. Ezt a diétát olyan gyakran alkalmazhatjuk, amilyen gyakran csak akarjuk. Ha követjük az előírásokat, a hét nap alatt szervezetünk megtisztul a salakanyagoktól, és nagyon jól érezzük magunkat. Mivel a súlyunk csökken, teherbírásunk és energiánk növekszik. Bár a kávé megengedett a diéta alatt, lehet hogy néhány nap után úgy érezzük, nincsen szükség rá. Az alaplevesből annyit lehet enni, amennyit csak akarunk. Minél többet eszünk, annál többet fogyunk. A diéta folyamán alkohol fogyasztása szigorúan tilos! Legalább 24 órának kell eltelni a diéta befejezése és az alkohol fogyasztása között."

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

danny_lotion
danny_lotion
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.