Egyre jobban hizlalnak a gyorséttermek

Olvasási idő kb. 1 perc

Egy amerikai fogyasztóvédelmi szervezet szerint egyre jobban hizlal a gyorséttermek kínálata.

Egy amerikai fogyasztóvédelmi szervezet szerint egyre jobban hizlal a gyorséttermek kínálata. „Az étteremláncok tulajdonosai úgy gondolják, hogy a fogyasztók elvárják tőlük, hogy pénzükért minél többet kapjanak. Így kerülnek bele egész tábla csokik és bonbonok a süteményekbe, húsgombócok a lasagnába”- nyilatkozta az MSNBC-nek Michael Jacobson, a szervezet igazgatója.

Míg azt gondolnánk, hogy már egy Whoppertől kétszer akkorára nő a fenekünk, az amerikai gyorséttermekben gyakran egy adag ételben megvan a napi szükséges 1800-2200 kalória. A Ruby Tuesday kolosszális hamburgere például 2000 kalóriát tartalmaz, ami nagyjából két és fél Big Mac menünek felel meg, az Uno Chicago Grill-láncnál  pedig simán kapni 2500 kalóriás pizzákat.

A szervezet azt szeretné elérni, hogy az éttermek kötelezően feltüntetessék az egyes ételek kalóriaértékét és zsírtartalmát, a szakemberek szerint ugyanis sok vendég visszariadna a kalóriabombák fogyasztásától, ha pontosan tudná, hogy mennyi zsírt és szénhidrátot tartalmaznak.

"Az étteremláncok tulajdonosait nem igazán érdeklik az ilyen kérdések. Ráadásul itt nem is valami olyasmiről van szó, mint az ételmérgezés, ami pár órán belül súlyos tüneteket okoz. A szívelégtelenség, a magas vérnyomás és az a számtalan betegség, amit egyértelműen a túlsúly okoz, hosszú éveken keresztül öli csak meg az embereket"- tette hozzá Jacobson. (Fotó: Nutrition Action Newsletter)

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

schneider
schneider
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.