Örömmel és lelkesen bólintottam rá a Tejben-vajban hírére és a felkérésre, hogy működjek közre a gasztro-vonulatában.
Örömmel és lelkesen bólintottam rá a Tejben-vajban hírére és a felkérésre, hogy működjek közre a gasztro-vonulatában. A következő pillanatban azonban elöntött a veríték, amikor realizáltam, hogy valójában mire is mondtam igent.….hogy a Velvet közönsége bizonyára csupa bombázó, trendi, nádszálkarcsú, tudatosan táplálkozó, kalóriaszámoló, elválasztó, salátarendelő nőstény. Lelki szemeim előtt megjelennek a hatalmas piros tiltó-kereszttel áthúzott szavak, amelyeket itt majd ki sem szabad ejteni. Kizárt, hogy itt büntetlenül leírhatok majd olyan szavakat, mint mondjuk kacsasült vagy csokitorta. Vagy ropogós libacomb (vörösboros aszaltszilvával). Gesztenyepüré, steak, karamellpuding.
Esetleg kizárólag szusiban, szójás-gyömbéres wokos izében, csirkés Cézár-salátában és paradicsom-mozarellában gondolkodhatok. Vagy mégsem? Ezt nyilván csak úgy tudom eldönteni, ha szépen lassan tesztelem a közönség ingerküszöbét és tűrőképességét. Rükvercből indulunk, és szép lassan haladunk majd tovább.
Mértékletesség, változatosság, szezonalitás, kis adagok, egy csepp luxus és izgalom, élvezet, sok folyadék és naponta egy pohár pezsgő – dióhéjban ez a titka annak, hogy a francia nők miért tudnak olyan irigylésreméltóan karcsúak maradni a vajas croissant-ok, pompás libamájak és creme brulée-k fogyasztása és élvezete mellett. Legalábbis Mireille Guiliano: A francia nők nem híznak című könyve szerint (azért van ami elegánsan kimarad belőle, pl. az a napi egy doboz cigaretta, amelyet a karcsú francia nők elszívnak..). A New York és Párizs között ingázó szerzőnő trükköket fed fel, történeteket oszt meg saját küzdelméről, és néhány kifejezetten használható receptet is megoszt. A könyvnek angolul egyébként most jelent meg a folytatása.
Barokkos túlzás
A karcsú nagyasszony egyik fő titkos tippje a csodapóré. A magical leek soup, azaz bűvös póréhagymaleves névre hallgató étel receptjét a fogyókúráját felügyelő orvosától kapta, és állítólag igen sok nőnek tett ezzel hatalmas szívességet. Nézzük. Ételnek barokkos túlzás lenne nevezni, receptnek még inkább: a csoda abban rejlik, hogy egy egész hétvégén keresztül, azaz 48 órán át(!) sós vízben főtt póréhagymát fogyasztunk, a főzővizet pedig megisszuk. Gondolom a 44. órában már a bőrünk is póré-illatot párologtat, szexi, nemdebár? A 44. óráig soha nem jutottam még el, sőt a 24.-ig sem, de egyszer megfőztem. Pont olyan íze van, mint amikor az ember nyáron csöves kukoricát főz és a haját is belefőzi. Köszöntem.
A póréhagyma ellenben alapvetően szuperzöldség, tele vitaminnal, méregtelenítő, szinte nullkalóriás. Némi apró eltéréssel zseniális fogássá alakítható. Csak megfőzni ne kelljen. Ha ugyanis az ember serpenyőben hirtelen megpirítja, akkor egy picit karamellizálódik, édeskés lesz, intenzív ízű és eszméletlen finom. (ja, és egyáltalán nem lesz utána az ember hagymaszagú). Na jó, azt nem mondom, hogy így magában tálaljuk fel férfiközönségnek (semmiképpen ne tegyük!), viszont ha valami HÚS mellé adjuk, akkor akár értékelhetik is.
Így készül:
Fejenként egy pórét számolok. A póré hajas végét és a sötétzöld részét levágom. A zöldséget keresztben elfelezem. Mindkét felét most hosszában félbevágom, és éles késsel hosszában vékony, kb. 2-3mm széles csíkokat szeletelek belőle, hogy úgy nézzen ki, mint egy metélt tészta. Egy nagy serpenyőt zsiradék nélkül a legerősebb lángon felforrósítok. Ekkor öntök bele némi (nem extraszűz) olívaolajat. A pórémetéltet rádobom, és néhány perc alatt rázogatva megpirítom, amíg megpuhul és kicsit megpirul. Ha nagyobb mennyiséget készítek, inkább több külön adagban készítem, különben párolódna. Sózom, frissen őrölt borsot szórok rá. Felaprítok egy marék petrezselymet, és összekeverem a pirított póréval. A végén néhány parmezánforgáccsal hintem meg. Jó étvágyat!
