Meglepő súlykorlátozás a buszokon: ha ilyen a csomagod, nem utazhatsz ebben a magyar városban

Olvasási idő kb. 2 perc

Szokatlan szabályra derült fény, a kecskeméti buszokon tilos 10 kilónál nehezebb csomagokat szállítani.

A közösségi közlekedésben megszokott, hogy szabályozzák a járműveken szállítható tárgyak, csomagok méretét. Kecskeméten azonban van egy meglepő előírás is, amely a poggyász súlyára vonatkozik. 

Tíz kilónál nehezebb csomaggal nem szállhatsz fel a buszra

A Baon.hu szúrta ki, hogy a napokban a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. a közösségi oldalán közzétette utazási feltételeit, amelyben egy kevesek által ismert szabályra is felhívták a figyelmet.  

Ebben az szerepel, hogy a közösségi közlekedésre alkalmas kézipoggyász egy ember által könnyen hordozható, kézben vagy ölben szállítható, valamint

Idézőjel ikon

legfeljebb 10 kilogramm súlyú lehet.

Ez azt jelenti, hogy a szabályt szigorúan véve egy nagyobb, nyaralásra vagy hosszabb utazásra jól megpakolt bőrönddel már nem lehet felszállni a kecskeméti járatokra. 

A közlekedési vállalat szerint a rendelkezés azt a célt szolgálja, hogy a csomag ne akadályozza az utasok mozgását, ne okozzon kényelmetlenséget, ne veszélyeztesse a testi épséget, továbbá ne okozzon kárt vagy szennyeződést.

A lap ugyanakkor megjegyzi, hogy a súlykorlát bizonyára sok kecskeméti utasnak új információ, de az elmúlt évek gyakorlati tapasztalatai alapján valószínűleg nem fognak leszállítani valakit a buszról egy nehezebb bőrönd miatt. 

Budapesten nincs korlátozva a csomag súlya

Megnéztük, a Budapesti Közlekedési Központ utazási feltételeinek kivonatában is szerepelnek kézipoggyászra vonatkozó korlátozások. Ezek azonban csak a csomag maximális méretét határozzák meg, a súlyát nem. 

A fővárosi szabály szerint egy utas legfeljebb kettő 40×50×80 centimétert vagy kettő 20×20×200 centimétert meg nem haladó kézipoggyászt, illetve szánkót, egy pár sílécet, egy köteg becsomagolt facsemetét, egy gyermekkocsit, egy kerekesszéket szállíthat díjmentesen. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.

Életem

Szakértők szerint ekkor kell lefeküdni

Rengeteg szó esik arról, hogy a pihentető alváshoz legalább nyolc óra szükséges. A szakértők szerint azonban legalább ennyire fontos az is, mikor hajtjuk álomra a fejünket. Egyre több vizsgálat utal arra, hogy a szervezet természetes működéséhez sem a túl korai, sem a túl késői elalvás nem tekinthető ideálisnak.

Önidő

Innen tudják a kutyák, hogy a gazdi mikor ér haza

Rengetegszer tapasztaltam, hogy a kutyusunk már az ajtóban toporogva jelzi, a férjem hamarosan hazaérkezik. Mintha a hatodik érzéke súgná meg neki, hogy a gazdi már befordult az utcasarkon, mindjárt belép a lépcsőházba, beszáll a liftbe, és megérkezik a hetedik emeleti otthonunkba.