Országos razzia indul: ezeken a helyszíneken csapnak le az ellenőrök

Olvasási idő kb. 2 perc

Áprilisban fokozott ellenőrzésekre készülhetnek a vállalkozások: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több vármegyében és Dél-Budapesten indít célzott vizsgálatokat. A revizorok főként a tavaszi szezonhoz és ünnepekhez kapcsolódó kereskedőket, piacokat, valamint az építőipari szereplőket veszik górcső alá, külön figyelve a számlaadási kötelezettség betartására és a bejelentett foglalkoztatásra

Dél-Budapesten április 13. és 25. között a kertészeti ágazat kerül fókuszba, így a vetőmag, palánta és műtrágya kereskedelmével foglalkozó vállalkozások, illetve faiskolák és gazdaboltok számíthatnak az ellenőrök érkezésére. Pest vármegyében ezzel párhuzamosan a virág- és ajándékkereskedőket, valamint a nőnapi és húsvéti szezonális árusokat vonják ellenőrzés alá, akár próbavásárlások alkalmazásával is – hívta fel a figyelmet a HRPortál.

A fővároson kívül itt várhatóak még razziák

Bács-Kiskun és Nógrád vármegyében járási lebontásban és konkrét településeken, mint Kunszentmiklóson, Szalkszentmártonban, Kunpeszéren és Dunaegyházán zajlanak majd razziák, elsősorban virág-, ajándék-, ékszer- és elektronikai üzletekben. Az ellenőrök hétvégi munkavégzést is figyelik majd, Nógrádban pedig a bioboltok és gyógyászati segédeszköz üzletek pénztárgép-használatát és készpénzkészletét,

Idézőjel ikon

április 7-én a Szécsényi járás, április 8-án a Balassagyarmati járás, április 9-én a Salgótarjáni járás és április 10-én a Pásztói járás területén.

Egy fiatal nő bankkártyával, érintésmentes fizetéssel vásárol egy virágcsokrot a virágboltban
A nőnap közeledtével a virágárusokat is ellenőrzik a NAV munkatársai
Fotó: AsiaVision / Getty Images

A nyugtaadást is ellenőrzik

Baranya vármegyében a hangsúly a pécsi és komlói piacokra, valamint a szezonális zöldség- és gyümölcsárusokra helyeződik a hónap elején. Itt a nyugtaadás mellett kiemelt figyelmet kap az eladott termékek eredete és a kereskedés jogszerűsége, kiterjesztve a vizsgálatokat a vármegye egész területére.

Ekkor számíthatnak Somogy vármegyében a NAV ellenőrzésekre

Somogy vármegyében az adóellenőrök április 7. és 19. között elsősorban

az építőipari kivitelezéseket látogatják meg, a foglalkoztatottak bejelentésének ellenőrzésének céljából.

Emellett a vármegye teljes területén vizsgálják a jövedéki termékeket értékesítőket, különös tekintettel az áruk eredetére és a pontos nyilvántartások vezetésére. A közzétett információk mellett a vármegye más területeit is ellenőrizhetik a revizorok.

Kapcsolódó: 3,3 millió magyarnak kötelező észben tartania ezt az időpontot, hamarosan lejár a határidő.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.