Keresztes vipera észlelést rögzítettek a Herptérképen. A kígyót Sátoraljaújhely mellett látták.
Amint azt a szeretlekmagyarorszag.hu megírta, hazánk egyik legritkábban észrevehető, veszélyes kígyóját azonosították a Herptérkép szerint Sátoraljaúhelynél. A hüllő adatbázis szerint Baranya vármegyében egy hasonlóan különleges állat, a dunai tarajosgőte is felbukkant nemrég.
A keresztes vipera hazánk őshonos mérges kígyója, első látásra a jóval gyakoribb siklókra emlékeztet. Leginkább Zala és Somogy vármegye erdős vidékein, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében és Tokaj környékén fordul elő.
Marása veszélyes lehet, ám ritka, hogy az emberrel kontaktusba kerülne.

Magától nem támad a keresztes vipera
A szakemberek megnyugtatnak, a viperák maguktól nem támadnak emberre, csak akkor, ha veszélyben érzik magukat. Fontos, hogy amennyiben találkozunk eggyel,
![]()
nem szabad a közelébe menni.
Bár a viperák mérge erős, azt csak akkor használják, ha igazán veszélyben érzik magukat, mert nem termelnek sokat belőle. Észlelésüket a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) által működtetett Herptérkép nevű gyűjteménybe bárki beküldheti, itt tartják számon a hazánkban előforduló hüllőket és kétéltűket, melyek védett fajoknak számítanak.

Ezt tedd kígyómarás esetén
A keresztes viperán kívül egy másik viperafajnak is otthont ad hazánk, a rákosi viperának. Ezt azonban idén egy ízben sem észlelték. Ha valakinek kigyóméreg jut a szervezetébe, haladéktalanul orvoshoz kell fordulnia, ugyanis a méreg keringési problémákat, vérnyomáscsökkenést,
![]()
szívritmus zavart is okozhat.
Főleg a gyermekek, az idősek és a beteg vannak veszélyben, az ő azonnali ellátásuk kígyómarás esetén különösen fontos. Magyarországon nemcsak a kígyóészlelések, de a marások is ritkák, évente mintegy 3-4 eset történik.
























