Drasztikus drágulás érinti a magyarok kedvenc élelmiszerét

Olvasási idő kb. 2 perc

Továbbra is drágul a baromfihús és a tojás ára, a csirke és a pulyka is jóval többe kerül, mint egy évvel ezelőtt.

A 2025. évi 46. heti baromfipiaci adatokat az Agroinform összegezte. Mint írják, ezekből az adatokból már arra is következtetünk, mi vár a húsok árára az ünnepi időszakban. 

A lap szerint mérsékelt, de kitartó áremelkedés látható nemcsak a termelői, de a feldolgozói és kiskereskedelmi szinten is a pulyka és a csirke húsát illetően. A tojás is drágul.

A drágulás a tojások árát is érinti
Fotó: GMVozd / Getty Images Hungary

Így alakul a baromfihús ára

2024. azonos időszakához képest a vágócsirke élősúlyos termelői ára 8 százalékkal nőtt, jelenleg 457,2 forint kilója, a csirkemellfilét azonban ennél jóval nagyobb, 

Idézőjel ikon

14,5 százalékos drágulás érintette az elmúlt évben.

Jelenleg 2053 forintba kerül kilónként. A csontos csirkemell ára is nőtt, az 1246 forintba kerül, ami 8,8 százalékos árnövekedést jelent. Többe kerül a csontos csirkecomb is, 898 forint kilója. Az árak emelkedéséhez a feldolgozói és a kiskereskedelmi oldal is igazodik. 

A baromfihúsok is többe kerülnek, mint egy évvel ezelőtt
Fotó: Shutterstock

Drágul a pulykahús is

A vágópulykáért kilónként 15,4 százalékkal fizetnek többet, mint az előző év hasonló időszakában, a pulykamellfilé ára is kilőtt, itt 22,5 százalékos drágulás tapasztalható, jelenleg kilója

Idézőjel ikon

2935 forintba kerül.

De nőtt a többi hústermék költsége is, az alsó pulykacomb 806 forint, míg a felső pulykacomb kilója 1805 forintra emelkedett. A tojások árának növekedése is folytatódik, a ketreces tartású, M és L méretű tojások átlagos ára darabonként 71,09 forint, míg a mélyalmos tyúkok tojása átlagosan ugyanebben a méretben most 78,42 forintba kerül. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.