Sokan nem tudják: így úszható meg a parkolási bírság

Olvasási idő kb. 3 perc

Végigvezetünk a tilalmak során, hogy hol nem szabad leparkolni az autót, és megmutatjuk, hogyan kerülheted el a bírságot.

Ülök az autómban, a kormányt markolva, és szinte hallom, ahogy az utca gúnyosan kacag rajtam. Két kör már megvolt, a harmadikat kezdem, mintha egy végtelenített mozit néznék, aminek mindig ugyanaz a jelenet a vége: remény, ahogy befordulok a sarkon, majd a kijózanító valóság, hogy megint nincs egy árva hely sem. A nap is már olyan szögből süt, hogy alig látok valamit, csak a csillogó szélvédők villannak fel, mint a parkolóhelyek őrei. Ugye, neked is ismerős a helyzet: egyszerűen több az autó, mint a szabályosan használható parkoló. A Vezess.hu emlékeztet a tiltott helyekre, és tanácsot ad, hogyan úszhatod meg a bírságot.

Az autó parkolásának nem mindig egyértelműek a szabályai

Ha nem abból indulsz ki, hogy meg akarod úszni a fizetést a parkolásért, hanem szeretnél szabályosan eljárni, akkor sem könnyű a helyzet. Bírságolni ugyanis nemcsak a díjnemfizetésért szoktak, hanem azért is, ha megsérted a KRESZ-szabályokat. Merthogy a kijelölt parkolókon kívül autóval megállni csak az úttesten szabad, annak menetirány szerinti jobb szélén, kivéve, ha a kihelyezett táblák mást is megengednek. 

Ha van autód, nem úszhatod meg a parkolást, legfeljebb a bírságot
Fotó: marcoventuriniautieri / Getty Images Hungary

Tilalmi zónának számít a parkolás szempontjából:

  • kereszteződések és gyalogátkelőhelyek ötméteres körzete,
  • garázskapuk és kocsibeállók előtti útszakaszok,
  • zöldterületek (bár ezek meghatározása nem egyértelmű),
  • a járda, a kerékpársáv, a tömegközlekedési eszközök megállója, a taxidroszt,
  • mozgáskorlátozottak számára fenntartott helyek (ha nincs rá engedélyed)
  • és persze a táblával vagy felfestéssel jelzett tiltott részek.

Egy 2019-es önkormányzati rendelet kimondja:Aki gépi meghajtású járművel vagy ezek pótkocsijával nem járművek közlekedésére rendelt területre függetlenül annak burkolatától (különösen: az úttesttől vagy járdától kiemelt szegéllyel, oszlopokkal, növényzettel, útburkolati jellel, utcabútorokkal vagy más látható módon elválasztott terület, továbbá az a díszburkolattal ellátott terület, ami gyalogosok közlekedésére szolgál) engedély nélkül ráhajt vagy azon várakozik, helyi szabályszegést követ el.”

Míg korábban általában szabálysértés miatt járt büntetés a rendőrtől a tilosban parkoló autó tulajdonosának, ma a legtöbb ilyen esetet közigazgatási eljárásban vizsgálják a közterület-felügyelők feljelentése alapján. Ha nincs a helyszínen az autós, a rendszám alapján keresik meg az üzembentartót, akit felszólítanak a kocsit használó személy nevének kiadására.  A kettő közötti fő különbség az, hogy ha a rendőrség jár el, a tulaj dönthet úgy, hogy nem adja ki az autót használó adatait, így az eljárás zsákutcába fut és elévül. A közigazgatási eljárásnak azonban mindenképp valamilyen büntetés lesz a vége. Míg az első esetben „mikuláscsomag” vár a szélvédőn, az utóbbinál akár 50–200 ezer forintig terjedhet a kiszabott bírság.

Ilyen komoly ügyben persze fellebbezési lehetőség is van, kikérheted a helyszínen készült fotókat, amelyek alapján érvelhetsz a saját igazad mellett, és még az is lehet, hogy a bíróság elengedi a büntetést. Például ha a saját autóddal a saját kapubejáródat torlaszoltad el, és másokat ezzel nem akadályoztál a közlekedésben.

Más a helyzet, ha tudatosan szeged meg a parkolási szabályokat, például fizető övezetben nem fizetsz, ott még a műszaki hiba sem lehet kibúvó. Hiába írod ki az autóra, hogy meghibásodott, nem tud mozogni, és még a háromszöget is kiteszed, a parkolásért fizetni kell. Ha ez elmarad, minimum 6750 forint lesz a csekkre írva, amit a parkolóőr hagy az ablaktörlőlapát alatt, ha pedig 15 napon belül nem fizeted be, akkor 18 450 forintra ugrik az összeg.

Arra, hogy a fizetést elkerüld, egyetlen lehetőség van: ha a helyszíni bírság kiállítástól számított 5 percen belül indítasz parkolást telefonról vagy veszel jegyet az automatából, és ennek bizonyítékát beküldöd a területen illetékes parkolási szervezethez. Ellenkező esetben egy elfelejtett pár száz forintos parkolásból több ezres vagy több tízezres bírság lehet.

Ha valaki a rendszám levételével próbál trükközni, az sem számíthat kegyelemre. Készült egy kormányrendelet-tervezet, amelyben az elhagyott, ott felejtett vagy roncs autók közterületi tárolását szabályoznák. Ez alapján a következőket lesz érdemes figyelemben tartani:

  • azonosíthatatlan járműnek minősül a hatósági jelzéssel nem rendelkező, valamint az olyan jármű, aminek nem lehet megállapítani az üzembentartóját vagy tulajdonosát,
  • az olyan veszteglő járműre, aminek a járművezetője nem tartózkodik a helyszínen, elhagyott járműként fognak tekinteni,
  • a lakott területen kívüli közterületen legalább 72 órája változatlan helyen álló veszteglő járművet hátrahagyott járműnek nevezik majd,
  • és végül veszteglő járműnek számít az a jármű, ami a megállási tilalom hatálya alatt veszélyezteti a közúti forgalom biztonságát, akadályozza a közútkezelői feladatok és a közúti ellenőrzések elvégzését.

Ezeket a közterület-felügyelet elszállíttathatja, ennek költsége39–117 ezer forintig terjed, attól függően, mekkora az autó és gurulóképes-e. Erre még jön a telephelyen tárolás 3900 forintos napi díja, az éjszakai tárolás 25%-os felára, és ha ünnepnapon is ott hagyjuk, még plusz 25%, ezek mind növelik a bírság összegét. Ha nem jelentkezik a tulajdonos, az autót elárverezik, vagy az önkormányzat eladhatja egy bontónak is.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.