Télből kánikulára vált az időjárás: hihetetlen fordulat a küszöbön

Olvasási idő kb. 2 perc

A jelenlegi előrejelzések szerint hamarosan vége a hidegnek, sőt a következő napok időjárása hatalmas fordulatot is tartogat. Mutatjuk a részleteket.

Csütörtökön már érezhetjük, hogy lassanként kedvezőbbre fordul az időjárás: elkezd szakadozni a felhőzet és a legtöbb helyen megszűnik az eső. Noha itt-ott lesznek még felhők, az országban több helyen is napsütéses időre számíthatuk.

Kedvező fordulat az időjárásban

Holnap még a napsütés mellett helyenként, nagyobb eséllyel a délnyugati és az északkeleti országrészben, előfordulhat egy-egy zápor. Éjjel mérséklődik a szél is, a hőmérők azonban éjszaka csak 0 és +6 fok közötti értékeket mutatnak majd – áll a HungaroMet előrejelzésében. Noha a Dunántúl szélcsendes, derült részein akár gyenge fagy is lehet még, péntekre már csak néhol számíthatunk jelentéktelen záporra.

Idézőjel ikon

A hét utolsó munkanapján azonban már 16 és 20 fok közép melegszik délutánra a levegő.

Ennek már akkor is örülünk, ha várhatóan nem lesz szélcsendes az idő, mi több, a többfelé megélénkülő szél Észak-Dunántúlon helyenként meg is erősödik.  

Micsoda fordulat: a téli időjárást a kánikula váltja jövő hét elején!
Fotó: Steve Prezant / Getty Images Hungary

A hétvégén jön a nyár

Szombaton az addiginál még több napsütésre számíthatunk, de néhol gomolyfelhők képződnek, így zápor, zivatar is előfordulhat. A légmozgás is sokfelé feltámad, a déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül, az Északnyugat-Dunántúlon időnként megerősödik. A hajnaliban 2 és 8 fokra számíthatunk attól függően, hol vagyunk, ez délutánra már 19, 23 fok közé emelkedik, ami igazán kellemes, tavaszi időt ígér. 

Vasárnap megszűnik csapadék, csak kevés helyen várható gomoly-, illetve fátyolfelhőzet. A széltől azonban nem szabadulunk, ez délen, délkeleten megélénkül, a Kisalföldön időnként megerősödik.

A hőmérséklet hajnalban 4 és 11, délután már 23 és 27 fok között valószínű

A jövő hét eleje még melegebb lesz, helyenként már a nyarat idézi majd az időjárás. A jelenlegi előrejelzés szerint hétfőn és kedden derült, napos, száraz időre van kilátás, és csak kevés helyen alakul ki kevés gomolyfelhőzet. Noha a délkeleti szél sokfelé megélénkül, a A hőmérséklet mindenért kárpótol majd bennünket: hajnalban 7 és 14, délután viszont már 23 és 28 fok között várható

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kovács Eszter
Kovács Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.