Ez buktathatja meg a kötelező üvegvisszaváltási rendszert

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A januárban indult új üvegvisszaváltó rendszer lényege a megnövekedett hulladék mennyiségéből fakadó környezetterhelés csökkentése volna, kérdés, hogy működik-e majd a gyakorlatban.

Az új üvegvisszaváltási rendszer felemásan indult be 2024 elején.

Tavasszal lesz éles a kötelező üvegvisszaváltás

A környező országokban már több helyen bevezették a Deposit Return Systemet, amellyel a statisztikák szerint 90 százalék fölötti visszagyűjtést tudtak elérni. Amint azt a Pénzcentrum.hu megírta, a nálunk január óta hivatalos kötelező üvegvisszaváltás teljes élesedése tavasszal várható, miután a gyártók március végéig türelmi időt kaptak arra, hogy kizárólag visszagyűjthető anyagokat használjanak. 

Idézőjel ikon

Az új rendszer lényege a visszagyűjtéssel megakadályozni az egyszer használatos italcsomagolások hulladékká válását úgy, hogy közben a lehető legtovább lehessen az eredeti funkciójában vagy anyagában felhasználni.

Az uniós szabályozás során a tagországokra bízzák, hogy milyen módszerrel oldják meg a visszagyűjtést, vagyis azt, hogy milyen termékcsoportokat vonnak be a rendszerbe.

Ezek lehetnek a buktatók

Markó Csaba, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének szakmai igazgatója szerint az egyik buktató az lehet, hogy Magyarországon a rendszer a laminált dobozos és tejtartalmú italok csomagolása kivételével minden ital csomagolására kiterjed. 

Ez főleg a szeszes italok csomagolása kapcsán okozhat problémákat, hiszen azok egyedi tervezésűek és összetételűek, és az automatával nem lehet mindenféle formájú palackot kezelni.

A kötelező üvegvisszaváltás lényege a környezetterhelés csökkentése
Fotó: Sally Anscombe / Getty Images Hungary

A szakember kifejtette, hogy bár mindezek ellenére hasznosnak tűnik az új szabályozás, a rendszerbe be nem kerülő csomagolásokra továbbra is fenn kell tartani a szelektív gyűjtést. Noha a kézi visszavételt épp erre találták ki, egyelőre kérdés, hogy az egyes üzletekben az automaták mellett lesz-e hely- és munkaerőigényes kézi visszaváltórendszer is. Ennek során többek között az egészségügyi szempontokat is szem előtt kell tartani, ahogyan azt is biztosítani kell, hogy a kézi átvétel az üzlet más részétől elkülönítve történjen.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.