Így állj fel gyorsan a padlóról, ha kirúgtak

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sokk, trauma, düh, elkeseredettség. Az elbocsátás mindenkiből a legrosszabbat hozza ki, pedig ilyenkor kellene igazán észnél lenni. Mutatjuk, mit tegyél, és milyen reakciókat kerülj inkább, ha utcára kerülsz.

Az elbocsátás mindig negatív érzelmeket vált ki az érintettből, akár ő volt az „év dolgozója”, akár nem. Általában derült égből villámcsapásként éri a munkavállalót, akiből legtöbbször a legrosszabbat hozza ki a kínos elbeszélgetés. Pedig az élet megy tovább, és fel kell állni a padlóról.

Még nem a világvége

Legtöbben összeroppannak a kétségtelenül rossz hír hallatán, és elveszítik az önbecsülésüket, no meg az önkontrolljukat. A kirúgás mindenképpen demotiváló, de muszáj előbb-utóbb továbblépni, és helyre kell tenni a történetet. Mindig minden helyzetben embernek kell maradni, még akkor is, ha úgy érzed, hogy ezt egyáltalán nem érdemli meg az egykori munkaadód. Az ismert toborzási specialista, Istenes Viktória öt pontban fejti ki, mit tart hasznosnak és mit kerülendőnek az álláskeresés időszakában.

1. Őrizd meg a hidegvéred!

A felmondás ténye az esetek jelentős részében váratlanul éri az embert. Pedig fontos információk hangzanak el ezen a tárgyaláson, úgyhogy muszáj higgadtnak maradni. Számolj el ilyenkor tízig fejben, vegyél mély levegőt. Viszont semmiképp se rendezz jelenetet, mert egyrészt méltatlan, másrészt sose lehet tudni, hogy lesz-e még dolgod az adott emberrel és céggel. Miután közlik a rossz hírt, maradj koncentrált, mert ilyenkor mondják a feltételeket, hogyan váltok el egymástól.

Idézőjel ikon

Ha kell, jegyzetelj!

Kérj papírt és tollat, és írd fel a számodra fontos információkat. Jegyezd meg, hogy nem kell mindent azonnal aláírnod, ne engedd, hogy nyomás alá helyezzenek! Jogod van átnézetni jogászokkal a dokumentumokat. Ha nincs normális vagy valós alapja a felmondásnak szerinted, akkor mindenképp kérdezz rá, hogy mi az oka a döntésnek. Ha homályos az indoklásuk, akkor konzultálj munkajogásszal, mert elképzelhető, hogy jogszerűtlen a felmondás. Érdemes egyeztetned a munkajogásszal, hiszen lehet, hogy nem jön rosszul, ha te nyered meg a munkaügyi pert. Még valami: ne balhézz össze az exfőnököddel, mert megeshet, hogy ajánlást kell tőle kérned.

A kirúgás minden embert megvisel
Fotó: Peter Dazeley / Getty Images Hungary

2. Adj időt magadnak!

Próbáld meg kipihenni a traumát és az elmúlt időszakot, itt az ideje elkezdened a gyászmunkát. Gondold végig, maradnál-e a szakmádban, vagy kihasználod a lehetőséget, hogy új irányba indulj. 

„Hacsak nem súlyosan a megélhetésről szól, nem tanácsolom az azonnali munkakeresést. Valószínűleg még sokkhatás alatt vagy, és nem tudod a maximumot kihozni magadból.”

– javasolja a toborzási szakértő, akivel megesett, hogy a pályázó elpityeredett a munkainterjún.

„Hidd el, ha túl hamar fejest ugrasz a pályázatokba és az állásinterjúkba, még nem tudsz tiszta fejjel gondolkodni!”

Istenes Viktória szerint ideális esetben 2 hét is eltelik az elbocsátás és a pályázás elkezdése között. „Még valami: nagyon nem szerencsés szidnod az egykori munkaadódat, ez nagyban rontja az esélyeidet az állásinterjúkon.

A szakértő javaslata szerint néhány hétig még nem szabad állást keresni
Fotó: praetorianphoto / Getty Images Hungary

3. Ügyelj a mentális egészségedre!

Ne tölts túl sok időt önsajnálattal, mert kontraproduktív lesz. A trauma után ne izoláld magad, keresd a barátok, ismerősök társaságát. Ez kellemes és egyben hasznos tevékenység is, hiszen a beszélgetésekből lelkierőt merítesz. 

„Ne feledd, hogy minden ismerős potenciális munkatárs is egyben! Tudasd velük, hogy álláskereső szakaszban vagy. Nem kizárt, hogy éppen a barátaid tudják a megoldást”

– mondja Istenes Viktória.

„Sírd ki magad, de ne ragadj bele a letargiába, ne engedd, hogy lehúzzon a depresszív spirál” – vélekedik a toborzási specialista, aki arra is felhívja a figyelmet, hogy vannak olyan ingyenes szervezetek, amelyek segíteni tudnak a talpra állásban, akár a túllépés lelki oldaláról van szó, akár praktikus tanácsokat kell adni. „Nem ciki, ha megrogysz, de ez ne tartson sokáig!”

4. Tartsd meg a napi rutint!

„Jegyezd meg, nem munkanélküli vagy, hanem álláskereső. Most az a munkád, hogy állást keresel, legalább napi két órát.” A szakértő azt tanácsolja, ha elkezd úrrá lenni rajtad a haszontalanság érzése, akkor vállalhatsz néhány óra önkénteskedést is.

„Ezzel nemcsak másoknak segítesz, hanem te magad is töltődsz.”

Akár az állatvédőknél, akár a menekülteknél érdemes önkénteskedni, hiszen így érezheted, hogy mások sokkal rosszabb helyzetben vannak, mint te. Istenes Viktória szerint az első néhány nap sokkhatását követően vissza kell térni a napi rutinhoz.

„Kelj fel reggel, öltözz fel, tedd magad rendbe. Nagyon fontos, hogy mindennap csekkold az új állásokat, és pályázd is meg.”

Fontos továbbá frissíteni a LinkedIn-profilt, ami az első számú és megkerülhetetlen tényező egy szellemi munkavállalónál. A toborzási vezető szerint a Facebook inkább a fizikai állások keresésére alkalmas. „Ha erősnek érzed magad, akkor kiposztolhatod, hogy állást keresel, és miben vagy jó, mit keresel. A saját oldaladra is posztolhatsz a helyzetedről, rengetegen találnak így munkát.”

Próbád meg feldolgozni ezt a traumát
Fotó: Runstudio / Getty Images Hungary

5. Itt a tavasz, itt az állásbörzeszezon

Mindenképpen fontos frissíteni az önéletrajzod, amelybe kerüljön bele a legutóbbi munkahelyed. „Az álláskeresők pontosan tudják, hogy az amerikai típusú CV-k jelentik a kívánatos formátumot.” A toborzási szakértő azt ajánlja, hogy ne csak az online térben mozogj, hanem vegyél részt minél több offline eseményen. Ezek a rendezvények kiválóak a kapcsolatépítésre, sokszor akár a telefonos előszűrést is kiválthatja egy-egy standnál való beszélgetés. „Látogass el az általad preferált cégek nyílt napjaira is, érdeklődj személyesen a nyitott pozíciók iránt! Így nagyon jó benyomást tehetsz rájuk.”

Tavasz egyenlő álláskeresés

A tavasz a legjobb időszak álláskeresés szempontjából, hiszen ilyenkor zajlanak a bővítések a cégeknél, és több a nyitott álláslehetőség. „Az offline rendezvényeken adott a személyes találkozás lehetősége a cég HR-munkatársával. A nagyvállalati nyílt napokon személyesen is adott a regisztráció lehetősége a nyitott pozíciókra.” Istenes Viktória felhívja rá a figyelmet, nagyon könnyen megeshet, hogy akár hónapokig tart új munkahelyre találni. Az álláskeresés hosszadalmas, nagy koncentrációt és önfegyelmet igénylő napi feladat. „A legfontosabb, hogy ne borulj ki, és ne süllyedj önsajnálatba. Nem te vagy az egyedüli, aki így járt. Fordítsd ezt az időt önfejlesztésre, hogy a legjobb arcod tudd mutatni az elkövetkező időszak megmérettetésein!”

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Beszterczey Judit
Beszterczey Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.

Testem

7 alattomos tünet, ami rákot is jelezhet

Szervezetünk mindennapos apró jelzéseit könnyű ráfogni a stresszre, a fáradtságra, egy nehezebb munkanapra vagy az idő múlására. A legtöbb makacs vagy kellemetlen panasz mögött szerencsére valóban ártalmatlan, könnyen kezelhető probléma áll. Vannak azonban olyan alattomos tünetek, amelyeket egyetlen alkalommal sem szabad elintézni egy vállrándítással. A korai felismerés ugyanis életet menthet.

Világom

Tojássárgájával építették Európa egyik leghíresebb hídját

Prága macskaköves utcáin sétálva szinte lehetetlen kikerülni a fenséges Moldva folyón átívelő Károly hidat. A gótikus remekmű évszázadok óta dacol a pusztító árvizekkel, a háborúkkal és a hömpölygő turistaáradattal. De vajon mi a titka ennek a rendkívüli szilárdságnak? A legenda szerint nem más, mint a tojás. Egészen pontosan több ezer láda tojás, amit az építkezéshez használt habarcsba kevertek.

Szülőség

Ezért nem mindegy, mikor kerül ágyba a gyerek – egész életére hatással lehet

Sok szülő szembesül az esti fektetés körüli végtelennek tűnő harcokkal, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az időben történő elalvás csupán azért fontos, hogy a gyerek másnap ne legyen nyűgös. A legújabb neurológiai kutatások szerint azonban ennél sokkal nagyobb a tét. A gyermekkori alvás nem egy passzív pihenőidő, hanem egy rendkívül aktív biológiai folyamat. Ha a gyerek nem alszik eleget vagy nem fekszik le időben, az közvetlenül megváltoztathatja az agy fejlődését, és egész felnőttkorára, a tanulási képességeitől kezdve az érzelmi stabilitásáig kihatással lehet.