Sokan rosszul lesznek a gondolatától is, pedig ilyen a tökéletes tea

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ugyan kinek jutna az eszébe a teájába a citrom, a cukor vagy a tej helyett bármit is beletenni? Amerikai tudósok most a briteken is túltesznek, és azt állítják, hogy megtalálták a tökéletes tea titkát. Éppen ezért azt javasolják, hogy ha valóban egy finom teára vágyunk, akkor az eddigiektől teljesen eltérően kell ízesítenünk a forró italunkat.

Sokan talán abszurdnak találják majd Michelle Francl professzor javaslatát, akik szerint nem savanyítani vagy édesíteni, sokkal inkább sózni kell a teát ahhoz, hogy igazán kellemes legyen az íze. Kutatási eredménye még a britek érdeklődését is felkeltette, sőt mi több, némiképp fel is háborította. A szigetország hivatalos képviselői meg vannak győződve arról, hogy ha valaki, akkor egy brit sokkal jobban tudja, mi szükséges egy jó tea elkészítéséhez. Nem véletlen, hogy a teázási kultúra az Egyesült Királyságból ered, ahol becslések szerint naponta százmillió csésze teát isznak meg az emberek.

Így változik meg a tea íze a sótól

Nem ez az első alkalom, hogy a teafogyasztás vitákat vált ki az Atlanti-óceán két partján. A gyarmati Massachusetts állambeli Bostonban 1773-ban tüntetők 300 teával teli ládát dobtak a kikötőben a vízbe, ily módon tiltakozva a brit adók ellen.

A legfrissebb felfedezés szerint a teát nem cukrozni kell. A só tesz igazán jót a tea ízének
Fotó: Christopher Furlong / Getty Images Hungary

A különös felfedezésével előállt kémiaprofesszor a britek kijelentésére reagálva elmondta: semmiképpen nem akart diplomáciai incidenst. Sőt azt is a nyilvánosság elé tárta, hogy felfedezése nem új keletű, hiszen azt, hogy a só kifejezettem jót tesz a tea ízének, már a nyolcadik században született kínai kéziratok is megemlítik, melyeket Francl professzor fel is használt kutatása során, hogy tökéletesíthesse a teakészítés receptjét.

Az amerikai szakember hangsúlyozta: munkájának újdonsága abban rejlik, hogy míg eddig csak az ízlés diktálta, most pedig már vegyészprofesszorként tudományosan is bebizonyította, hogy sokkal ízletesebb lesz a tea, ha egy csipetnyi sót teszünk bele.

A kutató azt is elmagyarázta, mi ennek az oka. Kiderült, hogy a só blokkolja azt a receptort, ami a tea kesernyés ízét okozza. 

Mikróban soha ne melegítsünk vizet a teához

Francl professzor további ötletekkel is ellátta a tea szerelmeseit annak érdekében, hogy a lehető legfinomabb forró ital kerülhessen a csészéjükbe. A szakember azt javasolja, hogy a filteres tea helyett használjunk inkább teafüvet, tealeveleket, és folyamatosan kevergessük az italt, hogy a tea alapanyaga jól elkeveredjen a vízzel és a tejjel. Véleménye szerint az ital felületén megjelenő „söpredéket” egy kis facsart citromlével is jól eltávolíthatjuk.

Finomabb lesz a tea, ha filteres kiszerelés helyett tealeveleket használunk
Fotó: Kevin R. Morris / Getty Images Hungary

További praktikus javaslata, hogy a teázáshoz használjunk alacsony, de vastag falú bögrét vagy csészét, hogy minél tovább melegen tudjuk tartani az italunkat. A biztos eredmény érdekében javasolja, hogy a teához ne csak a vizet, hanem a bögrét és a tejet is melegítsük fel, és az utóbbit csak a tea felöntése után adjuk hozzá az italunkhoz.

De a legfontosabb tanácsa az, hogy soha, de soha ne melegítsük fel a vizet mikrohullámú sütőben. Ennek egyik oka az, hogy mikrohullámú sütőben semmit nem egészséges megmelegíteni, másrészt a tea sem lesz olyan finom, mint ha a vizet forralnánk.

A só a csokoládénak is jót tesz

A só csak tovább fokozza a csokoládéban lévő kakaó ízét
Fotó: Lauri Patterson / Getty Images Hungary

„A só azonban nem csak sózásra, vagy arra alkalmas, hogy ízletesebb legyen a tea. A só az édes ételek készítésekor is igen jó szolgálatot tesz, gondoljunk csak a sós karamellára. Nem véletlenül teszünk belőle, ha csak egy csipetnyit is, az édes sütemények tésztájába, sőt édes krémekbe is, legyen az gyümölccsel ízesített vagy vaníliás. De a legjobbat a csokoládés finomságokkal teszi a só, ami ebben az esetben igazi ízfokozóként működik.

Idézőjel ikon

A só ugyanis kiemeli a csokoládéban lévő kakaó kesernyés, karakteres ízét.

Különösen igaz ez például akkor, amikor nagyon jó minőségű étcsokoládéval ízesítünk valamit, például, ha csokis szuflét vagy amerikai csokitortát készítünk” – mondja Nagy Zoltán mesterszakács, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem mesteroktatója.

Gondoltad volna, hogy a kovászos uborkát, a tökfőzeléket vagy a túrós lepényt is ugyanaz a gyógynövényként is alkalmazható, antioxidánsokban gazdag fűszer ízesíti, ami telis-tele van C- és A-vitaminnal? Ha szeretnéd tudni, melyik ez az igen sokoldalú fűszerünk, olvasd el az erről szóló cikkünket is.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?