Ezért nem biztonságos alufóliába csomagolni a maradékokat

Olvasási idő kb. 2 perc

A maradékok akár 4 napig is elállnak a hűtőben, ám ez csak addig igaz, amíg megfelelő körülmények között vannak tárolva, amit alufóliába csomagolva szinte lehetetlen elérni.

Sokak számára a maradékok tárolása kimerül annyiban, hogy a tányéron hagyott ételeket letakarják alufóliával, majd beteszik a hűtőbe. Ennek a gyakorlatnak azonban megvannak a maga kockázatai. Mutatjuk, miért rossz ötlet alufóliába csomagolni a maradékokat, és helyette milyen megoldást érdemes alkalmazni.

Miért nem szabad alufóliát használni a maradékok tárolásához?

Egyes élelmiszer-eredetű megbetegedéseket okozó baktériumfajok, mint például a Staphylococcus vagy a Bacillus cereus, toxinokat termelnek, amelyeket a magas főzési hőmérséklet sem pusztít el. Ha pedig egy meleg ételt több mint 2 órán keresztül szobahőmérsékleten hagynak, a baktériumok gyorsabban elszaporodhatnak benne.

A szorosan csomagolt alufólia alá is bejuthat a levegő
Fotó: cirano83 / Getty Images Hungary

Hasonló kockázatot hordoz az is, ha a maradékok lefedésére alumíniumfóliát használsz. Bármilyen szorosan is takarod le ugyanis az ételt, a látszat ellenére így nem tudod légmentesen lezárni. „Ha jelen van a levegő, az lehetővé teszi a baktériumok tömeges elszaporodását” – figyelmeztet Lindsay Malone, a Cleveland Clinic dietetikusa, aki szerint ennek megelőzéséhez a megfelelő tárolóeszközöket használva gondosan kell eljárni.

Mi a legjobb módszer a maradékok tárolására?

A maradékok biztonságos tárolásához a szakemberek a következő alapelvek betartását ajánlják:

  • Az ételeket mindig alacsonyabb mélységű, légmentesen zárható tárolódobozokban vagy műanyag zacskókban tárold, hogy felgyorsítsd a hűtési folyamatot és távol tartsd őket a baktériumoktól.
  • Ügyelj rá, hogy az elkészítésüktől számított 2 órán belül eltedd az ételeket a hűtőbe, mielőtt még a baktériumoknak esélyük lenne elszaporodni. Ez különösen fontos a hús- és tejtermékek esetében, melyek érzékenyebbek az ételmérgezést okozó mikrobákra.
  • Ha egy étel 2 óránál tovább marad elöl, ne vállalj vele felesleges kockázatot!
  • Tanuld meg, hogy melyek azok az ételek, amiket nem szabad a hűtőben tárolni.
A maradékokat jobb légmentesen zárható dobozokban tárolni
Fotó: monkeybusinessimages / Getty Images Hungary

„Ha túl sok a maradék, a legokosabb dolog, amit tehetsz, hogy egy adagot elraksz a hűtőbe, a többit pedig légmentesen zárható edényekben lefagyasztod” – tanácsolta a dietetikus. Erre a célra érdemes újrafelhasználható, üvegből, élelmiszer minőségű szilikonból vagy BPA-mentes műanyagból készült tárolóedényeket használnod. Így amellett, hogy elkerülheted a pazarlást, illetve az esetleges megbetegedéseket, hosszú távon több pénz maradhat a zsebedben, ami a mai meredek élelmiszerárak mellett nem elhanyagolható szempont.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.