5 tipp, amivel elkerülheted, hogy a napégés tönkretegye a szobanövényeidet

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Napsütésből is megárt a sok. Ha a szobanövényeket hosszú időn át éri a tűző nap, akkor a hidratáltságtól és tápanyagoktól megfosztott levelek a napégés hatására megperzselődhetnek.

A napégés első jeleként a növények levelein világos foltok jelennek meg, a levélerek közötti és a levélszélek menti részek elsárgulnak, a levélhegyek pedig megbarnulnak. Ez nem csak az árnyékot kedvelő szobanövényeket érintheti, a fényigényes fajtákkal, vagy a cserépben nevelt paradicsommal és paprikával ugyanúgy megtörténhet. Összeszedtünk néhány tippet, ami segíthet a növények megmentésében.

1. Keress számukra árnyékosabb helyet

Az első nyilvánvaló lépés, hogy átköltözteted az érintett szobanövényeket egy árnyékosabb helyre, amit nem ér közvetlen napsütés. Vedd figyelembe, hogy a déli fekvésű ablakok általában magasabb fényintenzitásúak, így a növényeket inkább az északra vagy keletre néző ablakok közelében helyezd el.

A napégés általában akkor jelentkezik, amikor a hőmérséklet meghaladja a 32 Celsius-fokot
Fotó: matunka / Getty Images Hungary

Annak érdekében, hogy elegendő tápanyaghoz jussanak, később napi 1-2 órával indítva fokozatosan visszaszoktathatod őket a napsütéshez. Ősztől kezdve aztán visszakerülhetnek a szokásos helyükre.

2. Ne locsold túl a növényeket

Bár erős késztetést érezhetsz, hogy alaposan meglocsold a szenvedő növényeket, ne adj nekik több vizet annál, mint amennyire ténylegesen szükségük van. Ha a mennyiséget illetően bizonytalan vagy, lassan kezd el öntözni a földet, amíg a cserép vízelvezető lyukain át nem szivárog a nedvesség, majd a következő locsolással várj addig, amíg 5-10 centi mélyen kiszárad a talaj.

3. Vágd le a megbarnult, megperzselt leveleket

A napégett levelek idővel maguktól is leesnek, de ezt nem feltétlenül érdemes megvágni, mert ha látványosan megperzselődnek, már nem fognak helyrejönni, és a növény csak feleslegesen pazarolja rájuk az erőforrásait. Ha egy levélen több mint 50 százalékos mértékű károsodás látható, ne késlekedj tovább, vágd le.

A szobanövények elsárgult, barna végű leveleit jobb levágni
Fotó: lucentius / Getty Images Hungary

4. Fogd vissza a tápoldatozást

Ha szobanövényeidet valamilyen extra tápanyaggal látod el, akkor csökkentsd le annak a mennyiségét a felére. Vagyis, ha eddig kéthetente kaptak belőle, akkor a következő időszakban elegendő lesz havi egy alkalom is.

Ez lehetővé teszi, hogy a növények időközben több levelet fejlesszenek.

Amint a növények kezdenek helyrerázódni, fokozatosan visszatérhetsz a régi szisztémádhoz, hogy lépést tarthass szükségleteikkel.

5. Mindennap ellenőrizd az állapotukat

A nyári hónapokban próbáld meg folyamatosan nyomon követni növényeid állapotát, hogy ha elkezdik a napégés jeleit mutatni, akkor még időben közbeléphess. Ha elvégzed a fenti lépéseket (és nem érte őket túl nagy károsodás), ideális esetben nagyjából 2 hét szükséges ahhoz, hogy regenerálódjanak.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.

Testem

7 alattomos tünet, ami rákot is jelezhet

Szervezetünk mindennapos apró jelzéseit könnyű ráfogni a stresszre, a fáradtságra, egy nehezebb munkanapra vagy az idő múlására. A legtöbb makacs vagy kellemetlen panasz mögött szerencsére valóban ártalmatlan, könnyen kezelhető probléma áll. Vannak azonban olyan alattomos tünetek, amelyeket egyetlen alkalommal sem szabad elintézni egy vállrándítással. A korai felismerés ugyanis életet menthet.

Világom

Tojássárgájával építették Európa egyik leghíresebb hídját

Prága macskaköves utcáin sétálva szinte lehetetlen kikerülni a fenséges Moldva folyón átívelő Károly hidat. A gótikus remekmű évszázadok óta dacol a pusztító árvizekkel, a háborúkkal és a hömpölygő turistaáradattal. De vajon mi a titka ennek a rendkívüli szilárdságnak? A legenda szerint nem más, mint a tojás. Egészen pontosan több ezer láda tojás, amit az építkezéshez használt habarcsba kevertek.

Szülőség

Ezért nem mindegy, mikor kerül ágyba a gyerek – egész életére hatással lehet

Sok szülő szembesül az esti fektetés körüli végtelennek tűnő harcokkal, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az időben történő elalvás csupán azért fontos, hogy a gyerek másnap ne legyen nyűgös. A legújabb neurológiai kutatások szerint azonban ennél sokkal nagyobb a tét. A gyermekkori alvás nem egy passzív pihenőidő, hanem egy rendkívül aktív biológiai folyamat. Ha a gyerek nem alszik eleget vagy nem fekszik le időben, az közvetlenül megváltoztathatja az agy fejlődését, és egész felnőttkorára, a tanulási képességeitől kezdve az érzelmi stabilitásáig kihatással lehet.