Szabad enni lefekvés előtt, de nem mindegy, hogy mit

Olvasási idő kb. 2 perc

Előfordult már veled, hogy korgó gyomorral keltél az éjszaka közepén? És az, hogy olyan éhesen feküdtél le, hogy elaludni sem tudtál? Segítünk, hogy többé ne kelljen ilyesmitől szenvedned.

A köztudatban továbbra is tartja magát a nézet, hogy rossz ötlet elalvás előtt enni, de ez így, ebben a formában nem teljesen állja meg a helyét, mivel egyes ételek nemhogy nem zavarnak a pihenésben, hanem még segítenek is, hogy jobban aludhass. A dietetikus elmondja, mi az, amit büntetlenül fogyaszthatsz, és mi az, amit jobb elkerülnöd.

Óvakodj a gyorskajától

Tony Castillo, a Nutrition for Performance dietetikusa a CNET-en fejtette ki, hogy az elalvást megelőző étkezés kifejezetten hasznos lehet például az aktív életmódot élők számára, hiszen a bevitt tápanyagok alvás közben beépülhetnek az izmokba, elősegítve azok regenerálódását. Persze bármit azért nem szabad enni. Tiltólistásak többek között a cukorral és feldolgozott szénhidrátokkal teli gyorsételek, melyek hirtelen energialöketet adnak, vagy a fűszeres ételek, amik savas refluxot és emésztési zavarokat okozhatnak. Sajnáljuk, de kerülendő a csokoládé is, mivel zsírokban gazdag, és olyan anyagokat tartalmaz, amelyek szintén rossz hatással lehetnek az emésztésre.

Figyelj az időzítésre

Nemcsak az számít, hogy mit eszel, hanem az is, hogy mikor. A késő esti étkezés alvásra gyakorolt hatása személyenként változó lehet, de általánosságban elmondható, hogy nem tanácsos a lefekvés előtti percekre időzíteni.

A gyorskaját felejtsd el, de némi gyümölcs simán beleférhet
Fotó: Gpointstudio / Getty Images Hungary

„Vannak, akik gond nélkül ehetnek, mielőtt ágyba bújnak, másoknak azonban kétórás szünetet kell tartaniuk előtte, különben az étel savas refluxot válthat ki”, jegyzi meg Castillo. Ha tehát nem akarsz kísérletezni, jobban teszed, ha hagysz némi időt az emésztésnek.

Kombinálj okosan

Lássuk, hogy mik azok a lehetőségek, amiktől biztosan nem fogsz álmatlanul hánykolódni az ágyban. Castillo elsősorban a lassan emészthető fehérjéket és a magas rosttartalmú szénhidrátokat ajánlja. Az előbbiek révén alvás közben is zavartalanul folyhat az izomépítés, az utóbbiakkal pedig kiválthatod a gyorsan emészthető szénhidrátokat, amik megemelik a vércukorszintet és ébren tartanak.

A lefekvés előtt fogyasztható szénhidrátforrások közé tartoznak például a teljes kiőrlésű gabonák, a zabfélék, a barna rizs, illetve a zöldségek, gyümölcsök, míg a fehérjék közül a kazein a legjobb választás, ami megtalálható számos tejtermékben, így a joghurtban, a sajtban és a fehérjeporokban is. Hasznos még a mogyoróvaj is, ami az agyat és az izmokat ellazító triptofánt tartalmaz, vagyis az elalvásban is segíthet. Itt van néhány konkrét ötlet is, hogy milyen ételekben érdemes gondolkoznod:

  • mogyoróvaj teljes kiőrlésű/magas rosttartalmú kenyérrel;
  • görög joghurt bogyós gyümölcsökkel;
  • mandulavaj gyümölcsökkel;
  • sajt gyümölcsökkel;
  • fehérjeturmix.
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.