Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Nem szabad elfelejteni, hogy bundás kis kedvenceink tökéletes, na jó, majdnem tökéletes gyilkológépek. Majdnem, mert mondjuk, nem biztos, hogy azonnal kiszúrják az orruk elé helyezett jutalomfalatot.
A macskafélék között találni pár csúcsragadozót, és úgy tűnhet, hogy az ő, és persze velünk élő rokonaik érzékszervei csalhatatlanok. Aztán megpróbálsz Cirminek odanyújtani egy jutalomfalatot, és rájössz, hogy ez nem teljesen így van, hiszen mintha nem látná, mi folyik az orra előtt. De mi ennek az oka? A SciShow ennek járt utána.
Kezdjük az elején. A macskák nappal standby üzemmódban vannak, és inkább sötétedés környékén/után aktívak. Ahhoz, hogy ebben a napszakban is sikeresen tudjanak vadászni, nyilvánvalóan jól kell látniuk rossz fényviszonyok mellett is.
Ezért is van, hogy az ő szemük felépítése eltér a miénktől. A szemgolyójuk például majdnem akkora, mint a miénk, miközben a koponyájuk lényegesebb kisebb, és míg a mi pupillánk a legszűkebb állapotához képest a tizenötszörösére tud kitágulni, addig a macskáké százharmincötszörösére. Ráadásul a retina mögött található a fényvisszaverő réteg, a tapetum lucidum. Apropó, retina, a fényérzékeny réteget alkotó sejtek kétfélék lehetnek: csapok felelősek a nappali és színes látásért, a pálcikák pedig sokkal érzékenyebbek és gyenge fényben működnek. A macskák retináján pedig háromszor annyi pálcika található, mint a miénken, a csapok száma viszont jelentősen kevesebb, vagyis kevesebb fény mellett sokkal jobban boldogulnak nálunk, nappal viszont elmarad a látásuk az emberétől.
És most jön még egy nagyon fontos információ: az óriási szemeikkel nem olyan könnyű fókuszálni, az arányaiban nagyobb szemlencséik nem olyan hajlékonyak, ami ahhoz vezet, hogy ami 25 centiméternél közelebb van, azt csak elmosódva látják. Szerencsére a szaglásuk nagyon jó, így ha elég ideig lengeted előttük a jutalomfalatot, azért rátalálnak.
