Tésztaszósz főzés nélkül? Mutatjuk, hogyan!

Nem szeretnél a tűzhely mellett rostokolni, amíg elkészül a tésztaszósz? Mutatunk egy alternatív megközelítést, ami csak minimális erőfeszítést igényel.

Az utóbbi időben viszonylag sokat írtunk arról, milyen apróságokon múlhat, hogy finom lesz-e a tésztád, nemrég például a sózással kapcsolatosan fektettük le a legfontosabb irányelveket. A sort most a szósz elkészítésével folytatjuk, méghozzá egy szuperegyszerű recept formájában, amit időt és energiát nem kímélve a Skillet tésztafüggő szerzője kísérletezett ki, hogy neked már ne kelljen. 

A pác a lényeg

Először is facsarj ki egy vagy két citromot (ha kevesebbet főzöl, egy is elegendő, fél kiló tésztához viszont már kettővel számolj) egy nagy tálba, majd adj hozzá egy teáskanálnyi sót, néhány csipetnyi cukrot, egy löttyintésnyi olívaolajat és jó sok őrölt borsot, aztán keverd össze az egészet egy villával. A következő lépésben jöhet egy gerezd fokhagyma és/vagy egy kevés apróra vágott mogyoróhagyma, vöröshagyma, zöldhagyma vagy póréhagyma. Ezzel kész is a pác, ami néhány órán belül megpuhít szinte bármilyen, vékonyra szeletelt zöldséget.

A paradicsommal nem foghatsz mellé
A paradicsommal nem foghatsz melléShutterstock

A paradicsomtól a répáig

A felhasznált zöldségeket illetően szabad kezet kapsz. A paradicsom például elég kézenfekvő választás, de bármi, amit nyersen megeszel, ugyanúgy megfelel a célnak. A cékla és a sárgarépa (értelemszerűen megpucolva!), az édeskömény, a karfiol, a borsmustár, a káposzta, a friss kukorica, a cukkini vagy a zsenge tök egyaránt tökéletes.

Ha megvannak a zöldségek, szeleteld fel őket minél vékonyabbra úgy, hogy hasonló legyen a formájuk, mint a tésztád alakja. Az orecchiette-hez így például kockára vágott paradicsom dukál. A felvágott zöldségeket ezután dobd bele a pácba, keverd össze az egészet, majd takard le a tálat.

A szószalapot néhány órán át vagy akár egy éjszakán keresztül szobahőmérsékleten pihentesd. Ez azért fontos, mert a zöldségek a hűtőben nem puhulnának meg kellőképpen.

Az utolsó simítások

Miután elkészítetted a tésztát, tegyél félre egy bögrényi főzővizet, szűrd le a tésztát és add hozzá a bepácolt zöldségeket, majd keverd össze őket egy tálban. A cél az, hogy a forró tészta is puhítson kicsit a zöldségeken. Ekkor meglocsolhatod némi főzővízzel is, az szintén jót tesz neki.

Amíg felvágod a friss fűszernövényeket és lereszeled a sajtot, néhány percig még pihentesd a tésztát, és meg is vagy! A citromot legközelebb balzsamecettel vagy lime-mal is helyettesítheted, ha némi változatosságot vinnél a fogásba.

A tésztafőzés rejtelmeiről itt és itt írtunk részletesebben.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek