Te mennyit tudsz arról, hogy honnan származik az étel, ami az asztalodra kerül? Az élelmiszerek csomagolásáról sajnos nem minden esetben tudsz meg sokat.
Az Európai Unióban nem kötelező feltüntetni az élelmiszereken a származási helyet, pedig egyre több vásárló szeretné megtudni, hogy egészen pontosan honnan is jön az étel, amit az asztalára tesz. Hogy miért alakult ez így, miért nem csak arról van szó, hogy ez csak néhány betű többletet jelentene az gyártóknak, arról Szöllősi Rékával, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.
De miért?
Jó ha tudjuk, hogy egy élelmiszeren a származási hely feltüntetése (vagy annak hiánya) gazdasági döntés eredménye: magyarán azt kell mérlegelni, hogy hajlandó-e megfizetni a fogyasztó a gyártó többletköltségeit.
„Ha a (sokszor akár egy évre elegendő mennyiségben beszerzett) csomagolóanyagon fel van tüntetve a termék és adott esetben alapanyag származási helye is, akkor az nagyban csökkenti az alapanyag beszerzésének szabadságát, lehetőségét, hiszen például hazánkban nem áll mindenkor rendelkezésre a megfelelő mennyiségű, minőségű és árú alapanyag. Ezért épp az európai és hazai élelmiszeripar nemzetközi versenyképességének védelmében jelenleg semmilyen jogszabály nem kötelezi arra a gyártókat, hogy feltüntessék a csomagoláson, hogy melyik alapanyag honnan származik, vagy hogy összességében hol gyártották az adott terméket. Önkéntesen viszont bármelyik élelmiszer-előállító dönthet úgy, hogy a csomagoláson megadja az erre vonatkozó információkat. Ebben az esetben viszont be kell tartania az ennek módjára vonatkozó, szigorú fogyasztóvédelmi előírásokat. Ugyanakkor vannak olyan termékek, kivételek, amelyeken kötelező feltüntetni a származási helyet, például az olívaolajak esetében, vagy az emlékezetes lóhúsbotrány óta a szarvasmarháról gyakorlatilag minden adatot meg kell adni a csomagoláson” - mesél Szöllősi a szabályozásról.
Pedig a vásárlók szeretnék
Eközben az is egyértelmű, hogy egyre erősebb az európai fogyasztókban az igény, hogy tudják, honnan jöttek, hol készültek az élelmiszerek. Ebből kiindulva logikusnak tűnne, hogy vezessék be a származási hely kötelező feltüntetését az élelmiszereken.
„Az EU-ban van érvényben az egyik legszigorúbb élelmiszer-biztonsági és -minőségi jogszabályrendszer, és az összes tagállamban ugyanazon jogszabályok alapján kell készülnie az élelmiszereknek. A gyakorlatban és jogilag ez azt jelenti, hogy az Európai Unióban előállított élelmiszerek között minőségi különbség a származási helyük alapján nem tehető. Ebből a logikából kiindulva, ha mindenhol ugyanolyan a minőség, és az áruk szabadon áramolnak, akkor nem lenne jogilag megalapozott és egyébként is árdrágulást eredményezne egy uniós jogszabályt hozni annak biztosítására, hogy az előállítók az önköltségek növekedése árán, kötelezően jelöljék, hogy az adott élelmiszer hol készült”- mondja Szöllősi.
Viszont mivel egyre többen figyelnek oda vagy környezetvédelmi, vagy a már fentebb említett gazdasági vagy érzelmi okokból, hogy a lakóhelyük környékéről válasszanak a boltban, és egyre több cég él is az önkéntes jelölés lehetőségével, az EU pontosan meghatározza, hogy mindezt hogyan, milyen feltételekkel teheti meg.
Önkéntesen megteheti
Ha egy cég úgy dönt, hogy feltünteti az élelmiszer származási helyét, akkor az a következőképpen nézhet ki: ráírja az adott élelmiszere, hogy származási helye az Európai Unió („Made In EU”) vagy az egyik tagország, pl. Magyarország, vagy rátehet egy zászlót, vagy bármilyen egyéb módon sugallhatja a csomagoláson, hogy az hol, milyen földrajzi egység területén készült. „Ilyenkor meg kell nézni, az élelmiszer úgynevezett elsődleges összetevői ugyanonnan származnak-e. Előbbiek egyébként nem feltétlenül a legnagyobb mennyiségben jelenlevő, tehát a lista elején szereplő összetevők” - magyarázza a rendeletet Szöllősi Réka.
"Ha ezek származási helye nincs külön feltüntetve, akkor biztosak lehetünk abban, hogy az alapanyagok is ugyanonnan származnak, ahol maga az élelmiszer készült. A gyártónak ugyanakkor arra is lehetősége van, hogy csak az ebbéli eltérés tényére hívja fel a fogyasztó figyelmét, de a helyet pontosabban ne határozza meg. Ennek természetesen nem az az oka, hogy a fogyasztó elől a cégek valamit eltitkoljanak, hanem - visszautalva a többletköltségekről elmondottakra - sok esetben például a szezonalitás vagy az árak ingadozása miatt változik az alapanyag beszerzésének helye. Mondjuk egy állategészségügyi járvány miatt hirtelen a beszerzés addigi helyén nem áll rendelkezésre a szükséges húsmennyiség, vagy elfagy a gyümölcstermés, esetleg elszaladnak az alapanyagárak és ezért beszállítót kell váltani" - mondja Szöllősi, és így már az is egyre érthetőbb, hogy miért nem olyan egyszerű egy rendelettel kötelezni a gyártókat, hogy írják a termékekre a származási helyet.
„A származási hely kötelező feltüntetése tehát nem azért drágítaná meg a terméket, mert sokba kerül még néhány betűt ráírni, hanem azért, mert az élelmiszergyártásnál az önköltség egyik legnagyobb eleme az alapanyag. A gyártónak az előbb említett beszerzési rugalmasság megőrzése többet érhet annál, mint hogy ráírja, hogy az adott alapanyag mondjuk magyar vagy a fogyasztók jogszerű tájékoztatása miatt csomagolóanyagot kelljen váltania. De hangsúlyozom, hogy önkéntesen rá lehet írni, ha valaki úgy gondolja, hogy jót tesz a terméke forgalmának, ha megjelöli, hogy ez bizony magyar, és persze mindezt be is tudja tartani"- mondja Szöllősi.
Hogy miért is lenne fontos az, hogy több magyar termék kerüljön az asztalra, és honnan tudod, hogy mikor beszélünk magyar élelmiszerről, az pedig kiderül a sorozatunk következő részéből.
