4 dolog, amit soha ne csinálj a reptéren, ha fel akarsz szállni a gépre

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A repülőtereken meglehetősen szigorú szabályok uralkodnak, melyek a te biztonságodat is szolgálják. Jobban teszed, ha inkább nem feszegeted őket.

A Lifehacker egy légiutas-kísérőt és repüléssel foglalkozó szakembereket idézve szedte össze, hogy mik azok a dolgok, amiket soha ne mondj vagy csinálj egy repülőtéren. Legalábbis, amennyiben nem szeretnéd, hogy utazásod a reptér területén, vagy rosszabb esetben a fogdában érjen véget.

Ne emlegess bombákat!

Még viccből sem! Ezt a saját kárán tanulhatta meg egy Trevor Davis nevű fickó is, aki a Los Angeles-i nemzetközi repülőtéren gondolta jó poénnak igennel felelni a szokásos „van-e önnél folyadék, kés vagy robbanószer” kérdésre. Bár már ez is elegendő lett volna ahhoz, hogy kihívja maga ellen a sorsot, Davis még erre is rátett egy lapáttal. Ezután ugyanis odafordult útitársához, és azt találta mondani:

Idézőjel ikon

Bepakoltad a bombákat?

A férfit válaszul őrizetbe vették és a megyei börtönbe szállították, majd hamis bombafenyegetés miatt emeltek ellene vádat. Ezt később ejtették, de története így is jól mutatja, hogy mennyire nem éri meg a reptéren robbanószerekkel humorizálni.

Fotó: Shutterstock

A cikkben megszólaló légiutas-kísérő, Elliott Hester szerint bármennyire is nem akarnak ilyesmivel foglalkozni, a bombás beszólásokat a személyzetnek akkor is jelentenie kell, ha tudják, hogy csak viccről van szó. Szóval, mindenki jobban jár, ha nem feszíted túl a húrt.

Ne térj ki a kérdések elől!

A reptéren azzal is megjárhatod, ha nem válaszolsz, amikor kérdeznek. Még egy olyan jelentéktelennek látszó témában is, mint a repülőgép ülésének asztalkája, amit felszállás előtt fel kell hajtani. Hester felidézett egy esetet, melynek során egy csendes férfi utas nem volt hajlandó felelni, amikor kollégája odament hozzá az asztal miatt.

Idézőjel ikon

Reagálnia kell, mielőtt felszállunk. Kérem, beszéljen hozzám

– próbálták jobb belátásra téríteni.

Mivel az utas továbbra sem szólalt meg, a kapitány néhány perce múlva bejelentette, hogy visszatérnek a beszállókapuhoz. A férfinak csak azután eredt meg a nyelve, hogy egyenruhás tisztek kísérték el. De nekik már hiába bizonygatta, hogy nem érti, miért csinálnak ebből ekkora ügyet.

Fotó: Shutterstock

Ne próbálkozz szabálytalan tárgyakkal!

A szigorú ellenőrzés talán szükségtelennek tűnhet a számodra, de sajnos akadnak utasok, akik ezt nagyon is szükségessé teszik. Ők nem feltétlenül sántikálnak rosszban, ettől azonban még ugyanúgy megsértik a szabályokat. Vannak például, akik nem engedélyezett lítiumos elemek, akkumulátorokat rejtenek ételtároló dobozokba, mások pedig szennyes ruhákkal tömik ki poggyászukat, hátha ezzel elterelhetik (nyilván eredménytelenül) szabálytalan tárgyaikról a figyelmet.

Idézőjel ikon

Minden napra jut valami új.

Ha kíváncsi vagy, hogy az Egyesült Államokban milyen furcsaságok kerülnek elő az utasok táskáiból, nézd meg az Amerikai Közlekedésbiztonsági Hivatal (TSA) Instagramját. Itt egy szemléletes példa:


Ne legyél részeg!

Ha a repülés előtt piálni támad kedved, tegyél magadnak egy szívességet, és még azelőtt állj le, hogy teljesen lerészegednél, mert ha látványosan el vagy ázva, megtagadhatják, hogy a fedélzetre lépj. Hasonló eredménye lehet annak is, ha fennhangon hirdeted, hogy mennyire berúgtál. Ha már inni akarsz, akkor igyál mértékkel, vagy várd meg vele, amíg leszáll a gép.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.