Megromlik? Megposhad? - Iható-e a többnapos csapvíz?

Olvasási idő kb. 2 perc

Az ember azt gondolná, hogy elegendő baktérium hemzseg az otthonunkban, hogy a hosszú napok, netán hetek óta a konyhaasztalon kallódó pohár víz komoly fenyegetést jelentsen és akár ágynak is döntsön minket. De vajon mit mond erről a szakember?

A csapvíz romlandóságának kérdése a Lifehacker szerzőjének fejébe ütött szöget, ezért Dr. Benjamin Chapman élelmiszerbiztonsági szakértőhöz fordult, hogy kiderítse az igazságot. Máris mondjuk, mire jutott.

Nem romlik meg

Dr. Chapman úgy vélte, hogy a tiszta, de állott csapvíz akkor tartogat kockázatokat, ha a poharat nem mosod el megfelelően, és emiatt tápanyagnyomok – mondjuk az előzőleg beletöltött gyümölcslé láthatatlan emlékei – maradnak rajta.

Idézőjel ikon

Ami még tényleg számítana, az az lenne, ha valaki kakis ujjal nyúlna bele.

Az viszont szintén nem befolyásol semmit, ha korábban már ittál a pohárból, rajta hagyva az ajaklenyomatodat. A szakember szerint a szádból származó baktériumokkal nem tudod megmérgezni magad.

Fotó: Shutterstock

De nem fog ízleni

A víz hiába kristálytiszta, már néhány óra elteltével sem lesz tökéletes az íze. Susan Richardson kémikus ezt azzal magyarázta, hogy az ember több ízt érez a meleg (akár szobahőmérséletű) vízben, mint a hidegben. A folyamatot csak még inkább felerősíti, hogy a víz idővel párologni kezd, a benne lévő anyagnak pedig ezzel nő a koncentrációja. Ennek pedig az a vége, hogy nem egészen olyan lesz az íze, mint amit megszoktál.

Persze, ha a vízforrás már elve szennyezett, az alaposan átírja a képletet, mert a káros anyagok attól még nem fognak nyomtalanul eltűnni, hogy a pohár tartalmát nem hörpinted fel azonnal. De amíg tiszta a vized, és körültekintően mosogatsz, semmitől nem kell tartanod.

Arról, hogy mennyi vizet érdemes inni, itt írtunk.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak a szívednek tesz jót: ez a mozgásforma megállítja a hajhullást

A rendszeres kardiómozgás javítja a vérkeringést, ezáltal jót tesz a szívnek, de a hajhagymákhoz is több oxigén és tápanyag jut, ami azok egészségének alapja. Emellett segít levezetni a stresszt, vagyis csökkenti a kortizolszintet, ezzel tovább támogatva a haj növekedési ciklusának zavartalanságát.

Világom

Nem is spanyol a spanyolnátha – eredetét máig kutatják

Amikor 1918-ban a történelem egyik legpusztítóbb világjárványa végigsöpört a bolygón, a háborús cenzúra miatt a világ tévesen Spanyolországhoz kötötte a betegséget. A brit kormány kezdetben annyira megpróbálta eltitkolni a bajt, hogy még a kabinet sem volt hajlandó tárgyalni róla.

Testem

Csodát tesz az agyaddal, ha hetente legalább egyszer így vacsorázol

Mindennapjainkat a mesterséges fény, a képernyők és a zárt terek vonzásában éljük. Ha hetente legalább egyszer kiszakadunk ezek közül egy vacsora erejéig, az támogatja az agyunk egészségét, segít levezetni a stresszt és javítja a családon belüli társas kapcsolatokat is.

Offline

Kvíz: Tudod, miben hisznek ezekben az országokban?

Azt hiszed, képben vagy azzal kapcsolatban, hogy a világ különböző pontjain miben hisznek az emberek? Bár Ázsiáról a legtöbbünknek rögtön a buddhizmus ugrik be, a történelem sokszor jócskán felülírta a papírformát. Tedd próbára a tudásod legújabb földrajzi-kulturális kvízünkben!