Újabb nagy kihívóra talált az Apple, itt az új Huawei telefon

A Huawei a profi fotózás felé mozdult az új telefonjával.

Három hátlapi kamera, 40 megapixeles fotózás, mesterséges intelligencia, extra hosszú akkumulátoridő és persze divatos megjelenés. Ez csak néhány azok közül, amivel a Huawei versenybe küldte az új csúcstelefonját. De mit kell tudni a készülékről, miért lesz az jó nekünk ha 40 megapixelben fotózhatjuk le a vasárnapi palacsintát? És miért lett az új mánia a notch, vagyis a teljesen haszontalannak tűnő betüremkedés a kijelző tetején? 

Két kamera nem elég? Kell három? 

A legnagyobb újítás, amit gyakorlatilag lehetetlen nem észrevenni az az, hogy a Huawei 20 Pro változatán 3 hátlapi kamerát találunk, 8 MP, 20 MP és 40 MP felbontásban. Akinek volt, vagy még valahol kallódik otthon digitális fényképezőgépe, az pontosan tudja, hogy annak idején már a 20 megapixel is mekkora dolognak számított, sokan nem is feltétlenül tudták kihasználni az ebben rejlő lehetőségeket.  

Itt az egészet megtoldották egy ötszörös hibrid zoommal is, vagyis együtt dolgozik majd az optikai és digitális zoom a jobb képek érdekében. Néhány más szolgáltatónál is már megjelent a kétszeres optikai zoom, ezzel pedig az utolsó utáni szeget is beverték a kis kompakt fényképezőgépek koporsójába.

Egyébként minden kamerának megvan a maga funkciója. A 40 megapixeles színes kamera önmagáért beszél, a 20 megapixeles monokróm kamera felel a részletgazdagságért, a 8 megapixeles pedig a teleobjektíves, ami az ötszörös hibrid zoommal kiegészülve elbánik a tízszeres digitális zoommal is.  

Notch

Az Andy Rubin, az Android atyja és az általa megálmodott Essential Phone kezdte, majd az Apple ránk szabadította ránk a notch fogalmát. A lényeg: mindenki olyan telefont szeretne, aminek kijelzőjén minél kisebb a káva. Ennek oldalra nincs is akadálya, csak azt kellett megoldani, hogy az ember fel tudja venni  az asztalra letett telefont úgy, hogy ne nyomogassa össze- vissza, és hívás közben se indítson el új funkciókat csak azzal, hogy a kezében tartja a készüléket. Viszont a nagy kérdést az alul és felül található csík jelenti. Itt ugye gondot okoz alul a fizikai gomb elhelyezése, felül pedig a hangszórók és elülső kamera (vagy kamerák). Na erre prezentálta megoldásként az iPhone X azt, hogy felül egy kis betüremkedés szakítja meg a képernyőt. Azóta ez az Asus telefonjánál is megjelent, most pedig a Huawei új szériájában is.

Joon Suh Kim, a Huawei vezető dizájnerével beszélgettünk egyébként arról, hogy mégis miért lett ez az új mánia. Ő a globális trendekkel magyarázza az egészet, és ő sem állítja, hogy ez a legjobb megoldás, a képernyő méretének a növelésére, de jelenleg az a helyzet, hogy ebből kell kihoznia a gyártóknak a legtöbbet.  Akit nagyon idegesít az kikapcsolhatja, ők pedig azzal játszottak a tervezés során, hogy hasznossá tegyék ezt a területet is, ezért itt kapnak helyet az értesítési sáv ikonjai. Egyébként első ránézésre ez tényleg kevésbé zavaró, de még így is kell idő, hogy az ember megszokja. 

Ráadásul számtalanszor elhangzott, hogy mennyire szimmetrikus a készülék, ami igaz is lenne, ha nem lenne ez a kitüremkedés, vagy éppen alul a főgomb, ez a kettő ugyanis pont üti egymás szimmetriáját, ami ha kikapcsoljuk a notch-ot, akkor nem is zavaró, legalábbis a prezentáció utolsó fél órájáig ebben a tudatban éltünk, de aztán megvillantották csak úgy mellékesen a Porsche Designnal együttműködésben készült Mate RS-t, amin ott figyelt a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó, és amivel ez a notchos szimmetriamentesség is tökéletesen orvosolható lett volna. Egyébként ha már itt tartunk a Mate RS-be gyakorlatilag mindent belepakoltak, ahol most tart a Huawei, mintha egy furcsa kombinációja lenne a P20 Pro és a Mate 10 Pro telefonnak, plusz a beépített ujjlenyomat-olvasó. 

Ha már a vezető dizájnerrel beszélgettünk, akkor rákérdeztünk arra a pontra, ami valószínűleg a legjobban fájhat egy telefon tervezőjének, legalábbis ha én terveznék egy készüléket, akkor biztos úton-útfélen elsírnám magam, mikor meglátnék rajta egy ormótlan szőrös tokot. Hát, Joon Suh Kim sem örül az ilyennek, ugyanakkor elmondta, hogy ő próbálja dizájnerként megérteni azt, hogy az emberek szeretnék belevinni a telefonuk megjelenésébe az egyéniségüket, illetve védeni is akarják a mobilt a sérülésektől. Viszont az, ami megfogja őket, az még mindig az, hogy mennyire szép maga a telefon, vagyis hiába raksz rá egy bumszli tokot, attól még a vásárlásnál a döntésedet az is befolyásolta, hogy mennyire néz ki jól a készülék. 

P20 vagy P20 Pro vagy P20 Lite? 

Két, sőt három változatban lesz elérhető a Huawei P20 széria. A három kategória elég sok mindenben különbözik, de előre szólunk, a kijelzőn betüremkedés, az mindegyiken van, és végre a lite verzió is megkapta a dual hátlapi kamerát. 

A Pro lesz az a csúcskészülék, ez az, ami gyakorlatilag már professzionális fényképezést ígér, és  megkapja a három kamerát, 4000 mAh-s akkumulátort, és 6 GB RAM-ot. Ezzel szemben a sima P20-ból kimaradt a 40 megapixeles kamera és az ötszörös zoom is, az akkumulátora 3400 mAh, illetve 4 GB RAM került bele. Mindkettő 128 GB tárhellyel kerül a boltokba, ami nem bővíthető, ugyanaz a Kirin 970-es processzor van benne, ami már a Mate 10 Pro-ban is, ez segíti egyébként a mesterséges intelligencia működését is. A Pro valamennyivel nagyobb a maga 6,1 hüvelykes kijelzőjével, míg a P20 5,8 hüvelykes. 

A harmadik verzió pedig a P20 lite lesz, ami gyengébb (Kirin 659) processzorral, egy 16 megapixeles  és egy 2 megapixeles hátlapi kamerával, 64 GB tárhellyel és 3000 mAh akkumulátorral érkezik majd a boltokba. 

Leegyszerűsítve tehát a P20 Pro lesz a csúcskategória azoknak, akiknek a telefonban a fotózás a legfontoabb, a P20 egy felső kategória azoknak, akik egy megbízható és erős telefonra vágynak, a Lite pedig azoknak megfelelő, aki inkább a középkategóriában keresnek maguknak olyan készüléket, ami azért tud némi extrát is, és most nem csak a betüremkedésre gondoltunk. 

Professzionális fotó

A mesterséges intelligencia már a Mate 10 Pro készülékben megjelent, azóta pedig tovább fejlesztette a gyártó, most már 19 kategóriában ismer fel kisebb-nagyobb sikerrel ötszáznál is több témát, hogy azt addig javítsa nekünk, amíg jó nem lesz a kép, sőt segít összerendezni a csoportképeket is. A legnagyobb dobás a három kamerán, a zoomon és a 40 megapixelen túl az a 102400-as ISO tartomány, amit nem írtunk el, tényleg ennyi a fényérzékenység. Az ígéretek szerint ezzel azt is lehet látni, amit más telefonok, sőt még a szem sem lát. Egyébként ez élesben tényleg elég brutálisan működik, a mesterséges intelligencia a lehetőségeihez mérten korrigál, és alkalmatlan fényviszonyok között is jó képet tudunk készíteni, de ezt hamarosan élesben és látványosan is megmutatjuk.  

A Leicával már a P9 széria óta dolgozik együtt a Huawei. A Leica ugye az egyik legismertebb fotós márka, de a többségnek megfizethetetlen, viszont így telefonon keresztül talán valamit visszakapunk az érzésből. Az is kiderült, hogy ezt az együttműködést a Leica is nagyon komolyan gondolja, pontosan tudják, hogy nem lesz mindenki profi fotós, viszont egyértelműen mindent megörökítünk, és állandóan fényképezünk. A két márka közösen olyan  a hétköznapi fotós problémákra kerestek megoldást, mint mondjuk a képstabilizálás sötétben, a kéz bemozdulásának kiküszöbölése vagy mondjuk a 4D prediktív fókusz, ami előre megjósolja egy szélben ringatózó virágnál, hogy hova fókuszáljon ahhoz, hogy éles maradjon a kép. 

Mennyibe fog kerülni? 

A bejelentésen elhangzottak alapján a P20 Pro 899 euróba, azaz 280 ezer forint körüli összegbe kerül majd, a P20 kb. 200 ezer forintba, a P20 lite pedig 120 ezer forint környékén lesz majd beszerezhető. 

Mustra