Gyors és egyszerű, de látványos fűszertartók DIY

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A konyhában van a leginkább szükség a rendszerezésre. És ha ennek eszközét mi magunk készítjük, az külön öröm!

A konyha az egyik legveszélyesebb hely a lakásban: az ember óriási melóval, akkurátusan rendet vág benne, majd kábé addig gyönyörködhet a művében, míg meg nem kordul a gyomra. Akkor ugyanis, hacsak nem egyszerű vajas kenyeret készít, egy rakás holmit elő kell túrnia és össze kell kennie, azaz kész is újra a káosz. Az egyik legrosszabb feladat a fűszerek rendezése: az a rengeteg kis zacskó, amiket valamelyik fiókba vagy dobozba tuszkolva tartunk, így átlátni persze lehetetlen, és hiába van nyitva három is ugyanabból, nyilván nem találjuk, úgyhogy veszünk még belőle egy negyediket is... 

Igen, léteznek fűszerrendezők, ezek viszont nem biztos, hogy lefedik az igényeinket, ha meg mégis, nem biztos, hogy rá tudunk szánni annyit, amennyi az összes fűszerünk kulturált tárolásához szükséges volna belőlük. Ilyenkor tud hasznos lenni, ha időnként kitör belőlünk a kreatív DIY-állat. Mert ezeket is el lehet készíteni saját kezűleg!

Az egyszerű

A fűszereket érdemes jól zárható kis üvegcsékben tartani, nemcsak azért, mert az szép, hanem mert ezek szárazon is tartják a tartalmukat, így a fűszernövények jobban megőrzik az aromájukat. Ez duplán jó, hiszen így nem csak a feliratok alapján tudunk keresni, ráadásul rögtön azt is látjuk, ha már tényleg ideje vásárolni az adott fűszerből. Ezek az üvegek azonban rengeteg helyet foglalnak. De ez is könnyen megoldható: nemes egyszerűséggel a felső konyhaszekrénysor aljára kell őket csavarozni. Szedje le a kupakokat, és fúrja meg a közepüket. Ezután kis csavarok segítségével a kupakokat rögzítse a konyhaszekrény aljára, majd tekerje rá az üvegeket. Helyet nem foglal, mégis mindig késznél van, és egy csavarintással le is kaphatóak.  

[PINTEREST] 5853c45539be3

Mágneses

Ha nem akarja megfúrni a konyhaszekrényt, akkor válasszon egy, a főzőlaphoz közeli falfelületet. Erre rögzítsen (szegezzen vagy csavarozzon) egy fémlapot. A fűszereket ezután öntse fémtetejű üvegcsékbe, az aljukra kerüljön a felirat (hiszen a kupaknál lesznek felfogatva). Ha nem fémkupakosak az üvegcséi, szüksége lesz még kerek mágneslapokra is: pillanatragasztóval rögzítse a kupakokra őket, hagyja megszáradni, és már pakolhatja is a fémlapra az új fűszertartóit. Természetesen ugyanez a megoldás az előbbi, konyhaszekrény aljára pozicionálós megoldásnál is lehet alternatíva.

Nem mindegy az üvegcse

Ha kevés helyen szeretne sok fűszert tárolni, akkor jól válassza meg az üveget. A kisebb befőttes- vagy kínáló üvegcsék mutatósak, de a hasuk elég nagy, így viszonylag sok helyet foglalnak (ezért is jó megoldás, ha a már említett módon a falra, vagy a szekrényre kerülnek, de ez nem mindenkinek tetszik). Nagyon elegáns megoldás azonban, ha a fűszereit vastagabb kémcsövekbe rendezi: ilyenkor egy nagyobb bögre vagy kisebb váza is tökéletes lesz a tárolásukra.

A kamraajtóra

Akinek van kamrája, az nagyon szerencsés, hiszen szinte mindent el tud pakolni (aztán győzze megtalálni, mit hova rakott...). Ha pedig a kamra közel van a tűzhelyhez, a fűszereket akár az ajtóra is rögzítheti. Ehhez nem is kell más, mint néhány széles fogantyú, vagy kisebb kosarak. Utóbbiakat egyszerűen rögzítse az ajtóra, és már pakolhatja is beléjük a fűszereket. A fogantyús megoldás pofásabb, de gondos méricskélés és válogatás előzi meg, ugyanis olyan üvegeket kell találnia hozzá, amelyek teteje teste átfér a fogantyú alatt, de a tetejük szélesebb, így a nyakuknál fogva fennakadnak rajta.

[PINTEREST] 5853c49a12e0a

Horgot a falba

Mutatós a fűszertartó akkor is, ha kis horgokat hajt a falba, vagy a bútor egy sima felületébe. Az üvegek tetejére fúrjon egy apró lukat, és abban hurkoljon meg egy madzagot (vékony sodrony- vagy drótszál még biztonságosabb megoldás). Ezeknél fogva csak fel kell akasztania a fűszereket, és már készen is van. Ha nem tudja az üvegek tetejét megfúrni, a nyakukra is hurkolhatja a függesztőfület. Mindkét esetben érdemes azonban pár csepp ragasztóval is rögzíteni a szálat az üveghez/tetőhöz, csak a biztonság kedvéért, hogy semmiképp se engedhessen el.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.