Felfedeztük a Nyugati rejtett zugát, a Királyi várót

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Megnéztük, hol teázgatott Erzsébet királyné, miközben a járatára várt.

„Egyesült erővel” – ez volt Ferenc József kedvenc szavajárása, aminek ékes bizonyítéka a Nyugati pályaudvar tizedik vágánya mentén, egy méretes, kopott zöld kapu fölött olvasható VIRIBUS UNITIS felirat. Az ajtó túloldalán rejtőzik az épületegyüttes gyöngyszeme, a Királyi váróterem, ami a nagy nyilvánosság előtt ugyan zárva van, de a MÁV nosztalgiajáratain utazók számára és különleges alkalmakkor azért látogatható. Egy érdekes könyvbemutatón mi is megnézhettük, hol ücsörgött a teáját szürcsölgetve Erzsébet királyné, miközben a gödöllői járatra várt.

Galéria ikon

14

Galéria: Felfedeztük a Nyugati rejtett zugát, a Királyi várót
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

A pályaudvar központi épületében elhelyezkedő Királyi Váróterem Ferenc József és Erzsébet királynő, azaz "Sissi" tiszteletére és személyes használatára épült a francia Gustave Eiffel tervei alapján. Az állófogadásra is alkalmas váró három fő helyiségből áll: a tágas fogadóterem, a lóhere alakú Erzsébet-terem, valamint a Királyi tárgyaló szerves egységet alkotnak, amit a nyárikert egészít ki; és a termek funkcionális sorrendet követve, illetve építészetileg egyfajta alá- és fölérendeltségi viszonyt jelképezve helyezkednek el.  A létesítményt 1984-ben – a korhű állapotokat megőrizve – teljesen felújították.

A fogadóterembe lépve neobarokk elegancia, érintetlennek tűnő falfestmények, freskók, gipsz stukkók, tükrök, csillárok, tökéletes arányok és termetes, mégis barátságos, elegáns belső fogadja a látogatókat. A máig eredeti „pompájában” lévő várót bársony bútorzattal és (ma már nem üzemeltethető) márványkandallóval látták el. A köztudottan munkamániás Ferenc József utazását megszakítva itt, a váróban tárgyalt az audienciára jelentkezőkkel.

A fogadóterem falait azoknak a korabeli vármegyéknek (Arad, Máramaros, Heves, Bihar, Fehér, Pozsony, Trencsén) a címerei díszítik, amerre a Nyugati pályaudvarról 1877-ben vonatok indultak. A Szent István címer helyére időközben a Magyar Nemzeti Kincstár címere, Ferenc József és Erzsébet királyné szobra helyére pedig Széchenyi István és Baross Gábor mellszobra került.

Az Erzsébet terem falán lévő freskók görög mitológiai jeleneteket ábrázolnak, az egyik eredeti tükörbe pillantva pedig igazi „tükörfolyosó” tárul elénk. A Királyi dolgozó egyszerűségével zárja a három terem funkcionális sorrendjét. Az elmúlt több mint egy évszázad alatt olyan neves államférfiak és politikai személyiségek fordultak meg a Királyi Fogadóterem falai között, mint Károly herceg, Hruscsov, Tito, Horthy Miklós vagy Richard Nixon.

Galéria ikon

14

Galéria: Felfedeztük a Nyugati rejtett zugát, a Királyi várót
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

Az elnyűtt, patinás, mégis elegáns és igazi időutazós fílinget keltő Királyi Fogadóterem műemlékvédelem alatt áll, nem véletlenül féltik annyira a nagy tömegektől. A szakemberek régóta tervezik a váró felújítását, ami a Nyugati pályaudvar rekonstrukciójának részeként 2020-ig várhatóan meg is valósul.

További fotókért nézze végig képgalériánkat, a Királyi váró körpanorámáját pedig ide kattintva nézheti meg.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Brownie
Brownie
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Károsítja a fogzománcot, ha így fehéríted a fogad

A hófehér mosolyért sokan képesek szinte bármit bevetni, a közösségi médiát elárasztó házi praktikák és olcsó internetes fehérítők azonban súlyos árat követelnek. A citromlé, a szódabikarbóna és az agresszív fehérítő fogkrémek valójában visszafordíthatatlanul károsítják a fogzománcot, és kínzó fogérzékenységhez vezetnek. Hogyan működik a biztonságos, oxidáción alapuló fogorvosi fehérítés, miért kockázatosak az otthoni csíkok, és mit tud a piac legújabb, peroxidmentes csodafegyvere, a PAP-formula?

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.