Jelentősen csökkennek a reptéri behajtás és parkolás díjai

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

És ez 2019 végig így is lesz - döntött a Gazdasági Versenyhivatal.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Budapest Airport Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Üzemeltető Zrt. (Budapest Airport Zrt.) vállalásait a repülőtérre történő behajtás és a helyszíni parkolás díjainak csökkentésére, valamint a Bónuszkártya kedvezményeinek módosítására - olvasható a hivatalos közleményben. A GVH jogsértést nem állapított meg az ügyben, és bírságot sem szabott ki.

A GVH azt vizsgálta, hogy a vállalkozás által meghatározott és alkalmazott behajtási és várakozási díjak, illetve feltételek alkalmasak-e a parkolási, és az ahhoz kapcsolódó transzferszolgáltatást nyújtó vállalkozások kizárására az érintett piacról a repülőtér környezetében.

A GVH a Budapest Airport Zrt. vállalásai alapján kötelezettségként írta elő, hogya vállalkozás

  • csökkentse az egy napon belül harmadik alkalommal, valamint az aznapi további behajtásokat követően az első öt percre felszámolt díjat Terminál és Prémium parkolóiban: a Terminál parkolóesetében 300, a Prémium parkoló esetében 400 forintra;
  • részesítse kedvezményben a Bónuszkártyával rendelkezőket, ami a vállalás értelmében a Terminál parkoló használatakor 15%-os, a Prémium parkolónál 20%-os mértékű kedvezményt jelent majd, így aTerminál parkoló Bónuszkártyával 50.000 forint befizetésével 60.000 forint, a Prémium parkoló Bónuszkártyával pedig 25.000 forint befizetésével 28.750 forint áll a felhasználó rendelkezésére;
  • növelje 325.000 forintra a Bónuszkártyára feltölthető összeg felső határát;
  • tegye lehetővé, hogy az érkezési szinten található buszparkoló 15 km-es körzetében ténylegesen parkolót üzemeltető vállalkozások parkolóhelyet béreljenek, alkalmanként 2 órás időkorláttal, korlátlan számú napi behajtási lehetőséggel. A havidíj férőhelyenként, három parkolókártya igénylésével aTerminál parkoló esetében 150.000 forint +ÁFA, a Prémium parkoló esetében 225.000 forint +ÁFA, kombinált használatnál pedig 300.000 forint +ÁFA lesz.

Az így csökkentett díjak és kedvezmények 2019. december 31-ig változatlan formában válnak elérhetővé.

A GVH a kötelezettségvállalási nyilatkozat tartalmának mérlegelése után úgy ítélte meg, hogy a közérdek védelme hatékonyan biztosítható a vállalások elfogadásával, mert

  • a hatékony verseny fennmaradásához szükséges szintre csökkenhetnek a hosszú távú parkolási szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások, a 2013. december 10-i díjemelésből adódott többletköltségei;
  • nehezen becsülhető további jogalkalmazási költségekkel és időbeli késedelemmel járna a feltételezett jogsértés megállapítása;
  • a kötelezettségek megfelelnek az ellenőrizhetőség követelményének.

Egy kötelezettségvállalási nyilatkozat elbírálásakor a GVH elsődleges célja a közérdek hatékony védelmének biztosítása. Kötelezettségvállalással hatékonyabban érhető el, hogy a vállalkozás összhangba hozza magatartását az alkalmazandó jogszabályi rendelkezésekkel, és a döntés egyúttal iránymutatást ad más piaci szereplők számára. A GVH a döntés meghozatalakor értékeli a kötelezettségvállalás elfogadása mellett és ellen szóló körülményeket, figyelemmel az érintett piac sajátosságaira.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.