Kütyüteszt: kis gépek, amikkel profi fotósnak érezheti magát

Nyaralásokra, fesztiválokra és bulikra sokan már nem visznek hagyományos fényképezőgépet, merthogy majd a telefonnal fotózgatnak. Való igaz, hogy néhány csúcskategóriás mobil elképesztően jó képeket tud készíteni, de megnéztünk néhány olyan fényképezőgépet is, amikkel teljesen profi fotós válhat önből úgy, hogy nagyjából észre sem veszi, mert a készülék elvégzi  a legfontosabb beállításokat. Olyan gépeket mutatunk, amelyekkel ha van érzéke a témához, annyira menő képeket készíthet, hogy a profik is megirigyelik.

Megnéztünk olyan fényképezőgépeket is, amelyek bírják a strapát és nem kell hímes tojásként óvni őket mindentől. Ez alatt nem azt kell érteni, hogy nyugodtan használhatja a gyerek labdának is, bár azt is bírja, ha egyszer-kétszer leesik, hanem azt, hogy készíthet akár víz alatti felvételeket, beviheti  a medencébe, hogy lefotózza az éppen csúszdán érkező gyereket, vagy megörökítheti azt is, hogyan túráztak egy szépnek induló őszi hétvégén a szakadó esőben.

Canon PowerShot SX 410

Ez a Canon gép azoknak ideális választás, akik nagy zoomra vágynak anélkül, hogy egy baromi nagy és nehéz fényképezőgépet kellene magukkal cipelni a kirándulások alatt. Azt nem állítjuk, hogy elfér egy retikülben vagy zsebben, viszont egyáltalán nem nehéz, ráadásul ár/érték arányban is az egyik legjobb gép. Annak is tökéletes, akinek szimpatikus a természetfotózás, mert úgy tudja az állatokat és madarakat figyelni, hogy közben nem ijeszti el, ráadásul annyira erős képstabilizátort kapott, hogy hiába használja a szuper nagy zoomot, nem lesz életlen és elmosódott a  húsz megapixeles kép még állvány nélkül sem. A galériában megnézheti, hogy a békésen falatozó mókus észre sem vett, olyan messze álltam, mégis, a zoomnak köszönhetően már gyakorlatilag azt is tudtam róla, hogy mennyire morzsás a szája széle. Az sem baj, ha kezdő fotós, és még nem igazán érti, hogy milyen témájú képekhez mit kell összevissza állítgatni, mert a gép megoldja ezt ön helyett. 

Ajánljuk: Természetbe, városnézéshez az apró részletek rögzítésére, koncertekhez, olyanoknak, akik nemcsak nagyobb alkalmakkor fotóznak, hanem hobbiszinten szeretnek kísérletezgetni a képek beállításaival és a témákkal. 

Ár: 62 ezer forint körül

Canon Sx610 hs

Ez a Canon gép azoknak lesz jó választás, akik szeretik a klasszikus, téglatestszerű formát, mégis erős gépet szeretnének. A mindennapi fotósoknak is kiváló megoldás, mert kis helyen elfér, miközben a 18X-os zoom elég arra, hogy a lehető legtöbb témát lefedje. Mivel  hálózatnélküli kapcsolattal is rendelkezik a gép, ezért arról sem kell lemondania, hogy azonnal megossza a részletgazdag fotóit, vagy éppen a full HD videókat. Ami kimondottan szórakoztató, az a beépített kreatív funkciók, amit azok fognak imádni, aki egyébként is szeretnek különböző alkalmazások filtereivel játszani,vagy szeretnek például halszemoptikájú fotókat készíteni. Ha eddig ön volt az, aki például a családi karácsonyi bulin mindig olyan képeket készített, amiken négy emberből legalább egy feje elmosódott, vagy csak szimplán nehezen tudja rávenni ismerőseit, hogy ne mozogjanak, akkor nagyon fog örülni, mikor rájön, hogy a gép ezt is megoldja, mint ahogy úgy nagyjából bármi mást is.

Ajánljuk: Mindennapi használathoz teljesen megfelelő családi fényképezőgép, amit a gyerekek is kölcsön fognak kérni a buliba, de megállja a helyét a nyaraláson és a családi eseményeken is.

Ár: 56 ezer forint körül

Canon Powershot N2

Az N2 leginkább a bulikra és a cukiságra megy rá, és azoknak ideális, akik nem akarnak semmifajta beállítással vacakolni, csak fotózni szeretnének a lehető legjobb minőségben. A kreatív móddal egyszerre hat képet is készít a gép különböző effektusokkal, amiket a beépített wifi segítségével azonnal meg oszthat, sőt a telefonjáról is irányíthatja a fényképezést. Teljesen mindegy hogy tartja a gépet, a szimmetrikus, négyzet kialakítású háznak köszönhetően nem kell még azon sem gondolkoznia, hogy álló vagy fekvő kép lenne jobb. Egyébként 16 megapixeles fotókat tud vele lőni és nyolcszoros az optikai zoom, ráadásul a nem megszokott forma miatt igazi partyfotó gép. Nagyon csajos, úgyhogy nem valószínű, hogy családi gépnek ideális, de ez legyen vele a legnagyobb probléma. 

Ajánljuk: Azoknak, akik a tökéletes szelfit szeretnék elkészíteni magukról, vagy mindenfajta effektet szeretnének használni a képeikhez.

Ár: 86 ezer forint körül

Nikon Coolpix S9900

A Nikon gépe is nagy zoommal bír, hatvanszoros közelítés is megy úgy, hogy a kép teljes felbontása megmarad és éles marad a 16 megapixeles kép. A gép ugyanakkor a klasszikus forma miatt könnyen szállítható és kis helyen is elfér. Természetesen ebből sem maradhatott ki a beépített wifi, ami lassan alapfunkció lesz a gépeknél. Kijelzője kinyitható és dönthető, ezzel kényelmesebbé válik a fotózás akkor is, ha például a tömeg feje felett szeretne fényképezni bármilyen rendezvényen vagy éppen lentről szeretne képet csinálni, de nem akar az aszfalton hasalni ehhez a művelethez. A portréfotókkal is remekül megbirkózik a gép, amin már rögtön retusálni is tudja az arcát. 

Ajánljuk: Azoknak, akiknek hobbija a fotózás, szeretnek kísérletezgetni a beállításokkal is. Családi gépnek is ideális.

Ár: 86 ezer forint körül

Nikon Coolpix AW130

A Nikon ütés- és vízálló gépe strapabíróra sikeredett, pedig első ránézésre nem is nagyon lóg ki a többi közül. Mi esőben próbáltuk ki, amit kiválóan bír. Naná, hiszen akár 30 méter mélységben is megállja a helyét, de azért olyan mélyre már nem merítettük le. A szabványok szerint 2 méterről eshet le, vagyis bírja azt is ha kiesik a kezéből, kivéve ha éppen egy szakadék felett áll. Nemcsak nyaraláshoz tökéletes, hanem síeléshez is, mert bírja a hideget is, mínusz 10 fok sem kottyan meg neki, ezért ez a gép azoknak tökéletes választás, akik állandóan sportolnak és ezt szeretnék is megörökíteni. Ez a strapagép nézett ki egyébként a legjobban a három közül, a szubjektív vélemény szerint. 

Ajánljuk: Aki szeret nyáron snorkelezni vagy éppen sokat jár a vízpartra, az imádni fogja, de azok is, akik síeléshez nem mertek eddig gépet vinni, mert féltek, hogy tönkremegy. 

Ár: 86 ezer forint körül

Olympus tough

Az Olympusnak is van strapabíró gépe, nem is akármilyen. A Tough jól alkalmazkodik a vízi témákhoz és 15 méterig még sötét, rosszul megvilágított helyeken úszkáló halakról is tud képeket készíteni, de a szárazföldön is helytáll. Négyszeres zoommal van felszerelve, ami persze nem vetekszik a nem vízálló társak teljesítményével, de aki kimondottan az aktív és strapabíró gépeket keresi, annak kitűnő választás. Természetesen összeköthető a telefonnal és arról is lehet vezérelni, sőt még a légnyomás és a magasság adatokat is rögzíti, hátha éppen ez is hozzátartozik az emlékekhez. Külön öröm, hogy míg az ember azt hinné, hogy egy ütés- és vízbiztos gép majd nagyon bumszli és nehéz lesz, addig a Tough egyáltalán nem volt nagyobb, és sokkal vastagabb sem, mint bármelyik másik gép. 

Ajánljuk: Azoknak, akiknek a kikapcsolódás egyet jelent a szabadban kalandozással és ehhez keresnek egy olyan fényképezőgépet, amit tényleg mindenhova magukkal vihetnek. 

Ár: 120 ezer forint körül

Olympus Pen E PL7

A Pen az egyik legtrendibb fényképezőgép és jó választás azoknak, akiknek a jó minőségű képek mellett az is fontos, hogy menő legyen a gépük külseje. Pontosan emiatt a villogási tényező miatt vegyen hozzá nagy memóriakártyát is, mert sokat fogja elővenni. Az viszont gyorsan kiderült, hogy a Pen baromi jó képeket készít mindenfajta nagyobb hozzáértés vagy éppen állítgatás nélkül. Ha minimális érzéke is van a fotózáshoz, akkor ezzel profikat megszégyenítő képeket tud készíteni,. Természetesen azonnal meg is oszthatja őket és a kreativitását sem kell visszafogni. Könnyen kezelhető és a sikerélmény is garantált, a cserélhető objektív miatt pedig folyamatosan bővíthető és variálható a szett. 

Ajánljuk: Azoknak, akik szeretnék ha a fotózás lenne a hobbijuk, kattintgatnának is sokat, de nem feltétlenül akarnak beállításokkal bajlódni, és fontos, hogy egy nagyon divatos kinézetű gépük legyen. 

Ár: 120 ezer forint körül (az ár függ az objektívtől is)

Ricoh

A harmadik strapabíró fényképezőgép az Extreme Digitaltól érkező Ricoh volt, ránézésre ez tűnt a leginkább bombabiztosnak a három közül. Ezeket a gépeket egyébként tényleg azoknak ajánljuk, akik nagyon gyorsan leamortizálnák az aktív életmódjukkal a hagyományos gépeket. Visszafogott nyaralásokhoz nem biztos, hogy a legideálisabbak, de ha önök az aktív pihenést részesítik előnyben, vagy sokat járnak tengerpartra, esetleg olyan helyekre, ahol nem garantálható, hogy senkinek még csak a haja szála sem görbül meg, akkor érdemes egy ilyen gépet választani, mert ezek tényleg rengeteget bírnak, miközben megbízhatóan működnek és jó képeket készítenek. A Ricoh gépe 10 méterig bírja a merülést és mínusz 10 fokban is vígan elvan, miközben az ötszörös zoomot használja és 16 megapixeles képeket vagy éppen full HD felvételeket készíti. 

Ajánljuk: Azoknak, akik egyszerűen kezelhető strapabíró fényképezőgépet szeretnének, ami nem foglal sok helyet, viszont azt is bírja ha extrém körülményeknek teszi ki. 

Ár: 74 990 forint

Sony DSC-RX100M3

A Sony gépét nagy próbának tettük ki, de minden okunk megvolt rá, hiszen ránézésre hiába egy teljesen alapgép, amit akár egy unokáját fotózgató nagymama kezében is el tudunk képzelni, egy profi kamera veszett el benne. Illetve nem is veszett el, ugyanis sikerült előhívni egy teljesen átlagos felhasználónak is. A Sonyt a Volt fesztiválra vittük magunkkal, ahol lehetőséget kaptunk arra, hogy a nagyszínpados fellépőket fotózzuk. Mondani sem kell, hogy először kissé kellemetlen volt állni a megvető pillantásokat, amiket a zsebemből előhúzott gép kapott a fél méteres objektívek között, néhány biztonsági őr még ki is röhögött, de aztán a kis Sony gép és én bebizonyítottuk, hogy kicsi a bors, de erős alapon simán felvesszük a versenyt, és még cipekednem sem kell, meg objektívet cserélgetnem két szám között, csak kicsit variálni a beállításokon. Persze nyilván egy profi gép nem véletlenül profi, ezen nem is vitázunk, azon viszont igen, hogy ebben a gépben sokkal több van mint azt első ránézésre gondolni lehet. Sokkal de sokkal több és ez alatt nem csak a 20,1 megapixelt, vagy a széles látószöget kell érteni, de az elektronikus képkereső vagy éppen a részletgazdag felvételek után azoknak is a fotózás lesz a hobbija, akiknek eddig nem. Videókészítésben is nagyon jó, full HD felvételeket gyorsítva és lassítva is veheti. 

Ajánljuk: Azoknak, akik szeretnének egy igazán jó, de mégsem hatalmas gépet, akik sokat szeretnének videózni és akiknek már most a hobbijuk a fotózás. 

Ár: 210 ezer forint körül

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek