Gyilkos kutyatáp gyártásával vádolják a Purinát

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kaliforniában több mint háromezren állítják, hogy kutyájuk a cég Beneful kutyatápjától betegedett meg, a cég szerint azonban semmi baj nincs a termékükkel. Ami egyébként itthon is kapható, meg is kérdeztük a magyar leányvállalatot róla.

Hatalmas botrány lehet, ha bebizonyosodik, hogy az amerikai Nestlé Purina PetCare Company állateledelgyár termékeiben olyan mérgező adalékanyagokat használ, melyek állatok és emberek számára egyaránt veszélyesek - számol be róla az NBC cikke. Ezzel vádolja ugyanis egy kaliforniai férfi által benyújtott perindítvány a céget, azt állítva, hogy az ő elpusztult kutyája mellett több ezer kutya megbetegedését illetve halálát okozhatta a cég Beneful nevű szárazeledele. Megkérdeztük a magyar Nestlét, forgalmazzák-e itthon ezt a kutyatápot, és tervezik-e a visszahívását.

A kaliforniai Frank Lucido szerint családjuk három kutyáját - egy négy éves németuhászt, egy nyolc éves angol bulldogot és egy 11 éves labradort – tavaly decemberben kezdték el a Beneful táppal etetni. Január végére a három állat közül egy elpusztult, kettő pedig megbetegedett. A boncolás belső vérzésre utaló jeleket tárt fel, illetve bevérzéseket a májon. Hasonló tünetekkel került állatorvoshoz a család németjuhásza is, nem sokkal a bulldog halála előtt. A németjuhász végül megúszta, most mindkét életben maradt kutya megfigyelés alatt áll.

3000 eset, azonos tünetek

Az állatorvosi vizsgálat során belső vérzésre és a máj működési zavarára derült fény, mely lehet mérgezés tünete - mondta a család ügyvédje az NBC-nek. A család házát épp felújítják, így három kutyájukat három különböző lakásban tartották az elmúlt két hónapban.  "Mind a három kutya más-más hatásoknak volt kitéve" – vázolta a tényeket Jeffrey B. Cereghino, a Lucido családot képviselő ügyvéd, amikor az azonos tünetek lehetséges hátteréről beszélt. " Az egyetlen, ami mindhármuknál megegyezett, az a kutyatáp" - mutatott rá az ügyvéd.

Illusztráció

A történet azért kerülhetett be a hírekbe, mert Lucidoék történetéhez kísértetiesen hasonló panaszokról számoltak be már más vásárlók is, akik ezzel a termékkel etették az állataikat. Eddig már több mint 3000 online bejelentés érkezett a a Beneful táppal kapcsolatban többek közt belső vérzésről, a májfunkciók csökkenéséről vagy a máj teljes leállásáról, hányásról, hasmenésről és súlycsökkenésről. A felperes állítása szerint a megbetegedésekről a Beneful táp tehet, ezen belül is két adalékanyag: a propilén-glikol és a mikotoxinok a lehetséges egészségkárosító tényezők.

De mik ezek?

A propilén-glikolt leginkább fagyállóként ismerhetjük, mely rendkívül veszélyes az állatokra. A Nestlé Purina a honlapján ugyanakkor arra hivatkozik, hogy ez a vegyület az FDA által elfogadott élelmiszeradalékanyag, melyet az Egyesült Államokban emberi fogyasztásra készült élelmiszerekben is teljesen legálisan használnak, többek közt a salátaöntetekben és a süteményporokban. Magyarországon rágógumikban és aromákban lehet megtalálni.

mikotoxinok legikább a gabonafélékben fordulnak elő, melyek a Beneful egyik jelentős alapanyagai. A toxinok veszélyt jelenthetnek a kutyákra és az emberekre egyaránt. Cereghio közlése szerint egyelőre adatokat gyűjtenek és ellenőrzik a termékeket a toxinokra.

A Nestlé Purina a vádakra reagálva közleményt adott ki. "Hisszük, hogy ennek a beadványnak semmilyen alapja nincs, és határozottan meg fogjuk védeni magunkat és a márkánkat. Korábban már két per is indult a Benefullal kapcsolatban hasonlóan alaptalan vádakkal, mindkettőt elutasította a bíróság".  

Nem ez volna az első eset

Korábban volt már egy hasonló ügye a cégnek, melyből végül kártérítéssel jöttek ki. Akkor a Purina és a Waggin' Train LLC egy pénzalapot hozott létre 6,5 millió dollár értékben, mely azokat a gazdákat kompenzálta, akik úgy vélték, az állatuk amiatt betegedett meg, hogy a cég által piacra dobott, kínai beszállítótól származó szárított marhát ették.

Az FDA jelentése szerint a kutyarágókák, melyek nagy részét Kínából importálták, legalább 1000 kutya halálát okozták, 4800 megbetegedéssel hozták összefüggésbe őket, és három ember is megbetegedett tőlük.

A kártérítési lehetőség 2013 januárjáig volt elérhető, amikoris a cég úgy döntött, visszahívja a terméket. A Purina akkor is folyamatosan azt hangoztatta, hogy vizsgálataik szennyeződést nem mutattak ki, és a termékük bátran fogyasztható. 

A jelenlegi, Benefullal kapcsolatos perindítvány esetében a cég azzal érvel, hogy csak a közösségi média félretájékoztatása révén merült fel, hogy a problémát a Beneful okozná.

Mit esznek a hazai kutyák?

 

Mivel a Beneful hazánkban is kapható, joggal merül fel a kérdés, tervez-e bármilyen lépést a magyar leányvállalat? A  Nestlé Hungária megkeresésünkre az alábbi választ adta, melyet változtatás nélkül közlünk.

"A Nestlé Hungária Kft. nem forgalmazza Magyarországon a Beneful márka termékeit. A Beneful kiváló minőségű, tápláló állateledel, amelyet kutyák milliói esznek nap mint nap. A Nestlé Purina elkötelezett a vásárlók és kedvenceik iránt, termékeit a legszigorúbb takarmánybiztonsági és minőségi kritériumok szerint gyártja illetve forgalmazza, így továbbra is garantálja a Beneful tápok kiváló minőségét."

Mivel azonban a Nestlé nem kizárólagos importőr, a Beneful tápok kaphatóak Magyarországon is: a kereskedők, webshop tulajdonosok bárhonnan behozhatják a kutyatápot, akár külföldi kiskereskeskedésből is megvásárolva azt, ha ez megéri nekik. Az is biztos, hogy bárhonnan is érkeznek ezek a tápok, biztosan a Nesté gyártja őket, így némiképp meglepő a cég közleménye.

Azt egyelőre érdemes tudni, hogy a tápokat nem hívták vissza, és jelenleg nem szerepelnek az Európai Unió riasztási rendszerében, a RASFF-ban. Ha ellenőrzni akarja az ön által használt állateledelt, kattintson ide, és nézze meg, hogyan áll az eledel bizalmi indexe.

A visszahívásnak szigorú szabályai vannak, és lehet önkéntes illetve hatóságok által elrendelt. Az önkéntes visszahívást elindíthatja a gyártó, forgalmazó vagy a importőr, ha úgy ítéli meg, hogy a terméke nem felel meg a vonatkozó szabályoknak. A másik eset, ha valamilyen feltárt hiányosság, vagy egészségügyi veszély miatt a hatóság vonatja ki a forgalomból a terméket. Ebben az esetben a forgalmazónak azonnali kötelessége megszüntetni az adott termék forgalmazását, amint tudomására jut a kivonás ténye.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.