Hidegen ajánljuk!

szoda2vagottHa a várakozások ellenére úgy alakult, hogy ezen a hétvégén a fővárosban rekedtél, és ettől máris nagyon meleged van, PEZSEGJ rá a fröccsprogramra, és hűtsd le magad egy jó kis – nagy, góré, Krúdy – fröccsel!






Ugyanis június 20-án, szombaton rendezik az első fröccsünnepet Budapesten, a Városháza Parkban.

A Deákig kell eljutni – ajánlottan tömegközlekedéssel –, onnan már csak egy kis séta, és jöhet a frissítő fröccsözés.

A Nemzeti Bormarketing Program célja a fröccskultúrakampánnyal, hogy a nagy múltú fröccsözés visszakapja régi fényét. A fröccs igazi hungarikum, temérdek irodalmi műben és elhíresült anekdotában szerepel. Manapság mégis elsőre a sarki talponálló ugrik be róla.

Pár alapszabály betartásával azonban egyszerre a helyére és az asztalunkra kerül a fröccs. Az első és legfőbb, ahogy a főzéshez sem illik olyan bort használni, amit magában nem szívesen fogyasztanánk, a fröccsel se tegyük ezt. Felejtsük el a felhúzva majd jó lesz elvét!
Emellett a fröccs igazi nyári ital, igyuk melegben, hidegen. Kedvünkre válogathatunk az arányok közül – mennyi frissülésre és mennyi hangulatra vágyunk.
A legjobban pedig akkor járunk, ha elkunyeráljuk felmenőink szódáspalackját (szifonos fej, klasszik fekete műanyag, kicsit kopott, fémes test, metálkék vagy metálbordó), ásványvízzel soha nem lesz az igazi.

A program nem csak könnyű italozásról szól, a színpadon egész nap zenei program lesz olyan fellépőkkel, mint a Paganza, a Folkfree, Szalonna és Bandája, valamint a Maszkura és a Tücsökraj. Előadásokra is sor kerül majd bor és szóda témakörben. Ezeket csak fröccsel a kezünkben illik hallgatni!
A szervezők a családosokról sem feledkeztek meg, lesz játszóház és almalé a fröccs alatti korosztálynak.

Aki holnap hűsölni a Belvárosba megy ezek után, részt vehet még egy Guinness-rekord-kísérletben is. Készül majd egy 500 literes „gigakisfröccs”, amiben az lesz a legjobb, hogy utána a jelenlévők megisszák.

Fröccsgyorstalpaló kezdőknek:

Kisfröccs: 1 dl bor+1 dl szódavíz
Nagyfröccs:  2 dl bor+1 dl szódavíz
Hosszúlépés: 1 dl bor+2 dl szódavíz
Házmester: 3 dl bor+2 dl szódavíz
Viceházmester: 2 dl bor+3 dl szódavíz
Góréfröccs: 1 dl vagy 2 dl borhoz pont egyspriccentésnyi szódavíz
Krúdy-fröccs: 9 dl bor+1 dl szódavíz

Aki további előtanulmányokat szeretne folytatni, azoknak melegen ajánljuk a www.egyjofroccs.hu oldalt.

 

program-szervezo-try
Fröccsünnep Budapesten
2009. június 20.
Bp. V., Városháza tér

Oszd meg másokkal is!
Mustra