Osvárt Andrea néhány napra hazaérkezett, hogy az eddig még nem ismert jelenséget, az olasz sörkultúrát népszerűsítse itthon a Peroni olasz márka megbízásából. Az eseményt egy római sajtóút előzte, ahol bemutatták a márkát, és a színésznőnek ott sűrű programja volt, így végül az interjúnkra a római repülőr induló tranzitjában került sor várakozva a budapesti járatra.
Az elmúlt két hónapot Los Angelesben töltötted, ügynököt kerestél, színésziskolába jártál. Dilemma előtt állsz, hogy feladd-e az olaszországi karriered és folytasd-e Amerikában?
Nincs dilemmám, pontosan az történik, amit szeretnék. Januárban le szoktam írni, hogy abban az évben mit szeretnék elérni. Két hónap alatt lett ügynököm, a színészeknek általában évekig tart, amíg felveszik őket, és a jövő héten kezdődik egy olasz-amerikai koprodukciós sorozat, amelyikben főszereplő leszek.
Melyik film lesz ez?
Egy tíz epizódos tévéfilm sorozat. Kicsit ahhoz tudnák hasonlítani, amit Cate Blanchett alakított a The Gift (Rossz álmok) című filmben: egy látnoki képességű nőt, akinek a segítségét a rendőrség bűncselekmények nyomozásakor kéri. Ebben a filmben lesz egy tízéves kislányom, ez lesz az első érett szerepem.
Népszerű téma. Azon túl, hogy év elején leírod, mire vágysz, és azok teljesülnek, vannak spirituális élményeid?
Néha. Legutóbb Los Angelesben egy producerrel volt találkozóm az irodájában, de ő nem volt ott. Otthagytam tehát az asszisztensénél az anyagomat, a videómat, fotóimat. Két nappal később elmentem jógázni, majd a tanárommal úgy döntöttünk, az óra után eszünk valamit. Elmentünk a sarki sushi bárba, ahol egyszer csak a hátam mögül megszólított az asszisztens, és bemutatta a producert, aki szintén ott volt. Még ott megbeszéltünk egy másik találkozót. A sors újra az utamba hozta azt, ami két napja nem sikerült, és ha akartam volna, sem tudtam volna ezt jobban intézni. Miután a nyakamba vettem a világot, és elindultam Los Angeles felé, úgy érzem, az univerzum segít, hogy sikerüljön, amiért mindent megteszek.
Egyszer azt nyilatkoztad, nem vonzanak a nagy, amerikai produkciók, mert soknak nincs mondanivalója. Megváltozott a véleményed erről?
Nem engedhetném meg magamnak azt a luxust, hogy visszautasítsam, ha egy ilyen produkcióra felkérnének. Ha megtenném, mondhatnák, hogy inkább az elmegyógyintézetben a helyem. A pályája elején Charlize Theron is elvállalt kommersz filmeket, később volt lehetősége szerepelni jó filmekben. Penelope Cruz marhaságokban játszik Amerikában, Európában pedig csinálja a jobbnál jobb filmeket Almodovarral.
Valami hasonlót szeretnél te is?
Igen, de egy színész sokszor nem önmaga dönti el, hogy miben játszik, csak ha már olyan pozícióban van, vagy ha önmaga producere lesz, esetleg akkor, ha magát rendezi. Ehhez én még kicsi vagyok.
Az elmúlt hét évet javarészt Olaszországban töltötted, és az interjúidban elmondtad, nem igazán tudtad felvenni az olasz életstílus, mert túl laza volt. Mit gondolsz, az amerikai életstílus mennyire áll majd közel hozzád?
Bármelyik városban is szálltam le eddig Amerikában, úgy éreztem, mintha hazaérkeznék. Az angol nyelv is nagyon könnyen belém ívódott, pedig 24 éves koromban kezdtem el tanulni, amikor egy egyetemi osztálytársam elkezdte velem olvastatni a Micimackót angolul. Szeretem, hogy az amerikaiak profik. Sok a munkamániás, készpénznek veszik, hogy a munkaidőd nem ért véget akkor, amikor ötöt üt az óra, hanem ameddig munka van, addig dolgozni kell.
A feszített munkatempót jobban élvezed?
Munkabíró és maximalista vagyok. Csak úgy tudok elaludni este, ha aznap mindent elvégeztem, amit terveztem. Egy színész élete nem csak abból áll, hogy verseket tanul, és várja, mikor lép színpadra, hanem képben kell lenni, és stratéga módon gondolkozni. Ha összehoz a sors egy vacsorán valamilyen rendezővel, arról illik tudni, hogy kicsoda, milyen filmeket csinált, mennyit hozott a box office-ba.
Arra felkészültél, hogy egy amerikai karrier nem feltétlenül egy európai pálya folytatása, hanem valószínűleg újra kell kezdened?
Ez így fair, én ott még senki vagyok. Szeretem magam új feladatok elé állítani, az ember csak így tud megújulni. Hátradőlhetnék, és leélhetném az életemet Olaszországban azzal a tudattal, hogy ismert vagyok, elértem valamit. De nem tudok hátradőlni.
Egy interjúdban azt mondtad, ha itthon maradtál volna, valószínűleg hazai sorozatokban szerepelnél, de akkor is boldog lennél. Ha elégedett tudnál lenni idehaza is, akkor miért vállaltad a külföldi karrierépítéssel járó kockázatot?
Már nem vagyok abban biztos, hogy boldog lennék. Mindig úgy gondoltam, hogy ha az ember magyarnak születik, vidéken nő fel, turkálókból öltözik gyerekkorában, attól még lehet belőle értéket képviselő ember. Ehhez azonban el kellett jutnom arra a szintre, hogy ne Tamásiban éljek, ne turkálóból öltözködjek. Külföldön tudtam elérni azt az anyagi szintet, ami önállóvá tett. Másrészt akkor vagyok boldog, ha sokat dolgozhatok. Otthon nem tudnám a maximumot kihozni magamból. Ha maradtam volna, irigykedve nézném az amerikai filmeket, és arra gondolnék, hogy én is tudnék ilyen jó lenni.
Tavaly töltötted be a harmincat. Gondoltál arra, hogy Amerikában mennyire rövid időd lesz a karrieredet építeni? Azt mondják, egy filmszínésznőnek negyven éves koráig kell mindent elérnie.
Ebben van valami. Persze vannak kivételek, például Helen Mirrer, de amíg el nem játszotta Erzsébet királynét, senki sem tudta róla, hogy kicsoda. Valóban nagyon rövid egy filmszínésznő pályája Hollywoodban, Sharon Stone vagy Demi Moore reklámokból él. Tegyük fel, hogy két év múlva kapok egy jó szerepet Amerikában, ami egy évvel azután a mozikba kerül, és abban lát egy rendező, aki felkér a következő filmjére, amit megint csak egy év múlva mutatnak be. Hipp-hopp 37 leszek, és még csak akkor indul be a karrierem.
Ebben a tervben van helye a gyerekvállalásnak?
Mindenképpen. Az az egyetlen dolog, ami egy színésznőt megmenthet attól, hogy elkallódjon lelkileg. Gyerek nélkül rengeteget sérülhet amiatt, hogy mindig utazik, folyton más emberekkel dolgozik más országokban, kapcsolatokból ki-be száll. Volt több hosszú kapcsolatom is, de az életmódom nem nagyon teszi lehetővé a normális párkapcsolatot. Remélem, találok majd egy olyan férfit, aki megérti a munkámat, és ha megérdemli, akkor nagyon szívesen felfüggesztem a pályámat a család kedvéért egy-két évre. Úgy érzem, rám férne a pihenés. Szeretnék már mást is kipróbálni, nem mindig csak a színészkedést. A színész munkájával mindössze az a baj, hogy nem a saját művészetét csinálja. Egy szobrász azt teszi, amit akar, mi viszont kénytelenek vagyunk egy rendezőnek megfelelni, még ha más véleményünk is van az adott szerepről.
Volt idő, amikor Londonba vágytál. Erről letettél?
Nem, csak oda túl korán mentem, nem voltam még akkor igazán színész. Épp a hetekben találkoztam az ottani ügynökömmel, aki ezután írt egy mailt, hogy mennyire megváltoztam az elmúlt négy év alatt, egészen komoly referenciáim vannak, le van taglózva. Ha akarok még vele dolgozni, kezdjük el most. Arra törekszem, hogy minden területen képviseljen valaki. Van már ügynököm Berlinben, Rómában, Londonban, Los Angeles-ben.
Eközben idehaza epizódszerepet játszottál a Poligamy című filmben. Miért volt fontos számodra az a film?
Sikerszaga volt, amikor egy éve elolvastam a forgatókönyvet. Orosz Dénest tehetségesnek tarzottam, tudtam, ez lesz az első filmje, ehhez a projekthez szívesen adtam az arcom. Általában az egész filmet nézem, nem csak a szerepet. Inkább játszom kis szerepet egy jó filmben, mint főszerepet egy rosszban. Kérdezték tőlem az ismerőseim: Andi, miért vállaltál epizódszerepet, amikor neked a főszerepet kellett volna alakítanod? A karakter közel állt hozzám: egy olyan lány, aki csinos, szép, aranyos, és egy hétköznapi kapcsolatban él. Ez a film segít, hogy az ember azonosuljon azzal, hogy az ő kapcsolata is ugyanolyan hétköznapi, és rájöjjön, lehet, hogy az én barátnőm nem a világ legjobb fenekű csaja, de aranyos, jól megvagyunk, és néha kicsit uncsi. Ez a normális.
Mi az, amit legutóbb tanultál a színészetről Amerikában?
Azt, hogyan alakítsak drogost. Mindegyik szernek megvan a maga speciális hatása, és az is adott, hogy bizonyos személyiségtípusok mely drogokhoz nyúlnak. Kerestük az ok-okozati összefüggéseket, érdekes megismerés volt. Soha életemben nem nyúltam drogokhoz és nem is tervezem. Azt kérdezték tőlem néhányan, Andi, ha drogost kell játszanod, miért nem mész el egy klubba, ahol beszívott emberekkel találkozhatsz, vagy miért nem szívsz be a forgatáson? Nem akarok, mert színész vagyok, az a dolgom, hogy hitelesen eljátszak valamit anélkül hogy az igaz lenne.
Melyik drogos élmény a legnehezebb színészi feladat?
Csak kokainos gyakorlaton vettem részt. Úgy magyarázták, hogy képzeld el, az agyad helyén rózsaszín vattacukor van, csak azon keresztül látsz, közben azt érzed, hogy kis pókok mászkálnak a nyakadon, ezért állandan mocorognod, vakaróznod kell. Ha megnézed Heath Ledger legutolsó interjúját, ő ezt csinálja. Ezért is érintett meg ez a gyakorlat.
