Emléknap Tamás születésnapján

A cím, akár egy dal is lehetne, csakhogy a dalok a dalnok halálával már csak bennünk szólnak. Január 22-én, Cseh Tamás születésnapján a Bárka Színházban mindenki és minden róla szól.

cikk-tious-rovid

csehtamasA Vívóteremben tartandó emlékestre ugyan már minden jegy elkelt, de van még esélye a jegynélkülieknek is. A nagy érdeklődésre való tekintettel ugyanis a színház épülete mellett, a művészbejárónál felállított fűthető sátorban kivetítőn keresztül lesz látható az est. Kiállítás is nyílik ezen a napon a Bárka Kávézóban Tamás festményeiből, rajzaiból, s a Vívóterem eztán a Cseh Tamás terem nevet viseli, hiszen ez volt az a hely, ahol Tamás 1999-től betegsége kezdetéig énekelt.

A meghívott fellépők, a mai Magyarország legkiemelkedőbb, Tamás dalaihoz valamiképpen kötődő alkotók új művekkel is megmutatkoznak: lesznek, akik saját feldolgozásukban éneklik Tamás dalait, lesznek, akik a Cseh-Bereményi dalok apropóján erre az estre készített műveiket mutatják be.

 

Cseh Tamás emléknap

időpont: 2010. január 22. péntek, 19.00
helyszín: Bárka Színház (Budapest, VIII. Üllői út 82.) 

A kivetítős sátorjegy ára: 1800 Ft.
Jegyfoglalás és bővebb információ: 483-1325, 323-1978

 

cikk-tipus-linkek

Cseh Tamás emlékére

Véget ért egy dal. Most azt mondd meg, Tamás, hogyan tovább? Jó lenne még egy üzenet, egy foszlány, csak hogy tudjuk, minden rendben. Csak tudnánk, hogy minden rendben… Cseh Tamás Kossuth-díjas dalszerző, énekes augusztus 7-én hosszan tartó, súlyos betegség után…

Oszd meg másokkal is!
Mustra