Ez a férfi olyat tett, amit csak a világ legintelligensebb emberei érthetnek

Kalandos életű polihisztor volt a Moszkvai Egyetem alapítója és későbbi névadója, a valaha élt egyik leghíresebb orosz tudós, mai születésnaposunk, Mihail Vasziljevics Lomonoszov.

1711. november 19-én született a Fehér-tenger partján, Arhangelszk közelében található Gyenyiszovka halászfaluban (mely ma az ő nevét viseli), szegény paraszti család gyermekeként. Halász édesapja sokat járt a tengeren, ritkán volt otthon a családdal, és felesége halála után többször újranősült. Mihail gyerekként az egyik szomszédtól tanult írni-olvasni, könyveket pedig a helyi lelkésztől kapott. Tizenhét évesen megszökött hazulról – állítólag az aktuális mostohaanya elől menekült –, és Moszkvába utazott, ahol származásáról hazudva felvételt nyert a csak nemesi családok ifjait fogadó Szpasszkij-kolostor akadémiájára. Itt görög nyelvet és filozófiát tanult, közben fizikai munkából élt, majd ösztöndíjjal Szentpéterváron bányatiszti tanulmányokat folytatott.

Hamarosan Németországban folytathatta tanulmányait, a szentpétervári akadémia legjelesebb diákjait ugyanis elküldték a Marburgi Egyetemre. Itt Lomonoszov filozófiai és természettudományos ismereteket hallgatott, szabadidejében pedig költészettel próbálkozott. Filozófiatanára volt a német felvilágosodás jelentős gondolkodója, Christian Wolff. Marburgban megnősült, majd egy szerencsétlen alkalommal, útban hazafelé Düsseldorfban leitatták és elhurcolták katonának, de sikerült megszöknie és visszatérnie szülőhazájába. Kinevezték a pétervári akadémia fizikatanárának, az iskola inkompetens légköre és a számára adott unalmas, egyhangú feladatok azonban idegesítették, ezért aztán többször megszegte az intézmény szabályzatát, letartóztatták és házi őrizetbe helyezték. Itt írta 276 fizikai észrevételét, főbb tudományos gondolatait.

A házi őrizetből felesége segítségével szabadult, aki elküldte Erzsébet cárnőnek Lomonoszov két ódáját, az uralkodót pedig lenyűgözte hősünk zsenije, ezért visszahelyezte őt az akadémiára, ahol hamarosan a fizika mellett kémiát is tanított. Ő volt az első, aki orosz nyelven tartotta az előadásait, rendszeresen publikált az Orosz Akadémia folyóiratban, számos fontos tanulmányt fordított le németről oroszra. Egyik fő célja egy korszerű laboratórium létrehozása volt, melyhez végül megkapta az egyetemi szenátus engedélyét és bőséges anyagi támogatását, és ebben a jól felszerelt laboratóriumban végezte az anyagok szerkezetével és égésével kapcsolatos kísérleteit.

Lomonoszov igazi polihisztor volt, aki a kémia és a fizika mellett az ásványtan, a bányászat, a kohászat, a csillagászat, a meteorológia, a jog, a történelem, a filozófia, az irodalom és a nyelvészet kutatásában egyaránt kimagasló teljesítményt nyújtott. 1748-ban felfedezte a tömegmegmaradás törvényét, és ő volt az első, aki a színeket az anyaggal kapcsolatba hozta, különböző „éter-részecskékkel” magyarázva azokat. Foglalkozott az elektromosság kutatásával, lerakta a kinetikai hő- és gázelmélet alapjait, értekezett a hideg alsó határáról, az abszolút nulla fokról, ahol minden mozgás megszűnik. Felismerte, hogy a kőolaj és a földgáz több millió éve elpusztult állatok testéből jött létre a magas hőmérséklet és a nyomás hatására, behatóan foglalkozott a földrengések és a vulkáni kitörések jelenségével, továbbá ő készítette az első akkurátus térképet az Orosz Birodalomról.

Csillagászként fényjelenséget figyelt meg a Vénusz körül, ezt utólag Lomonoszov-gyűrűnek nevezték el. A humán tudományokban is jelentőset alkotott: az ő műve a modern, egységes orosz nyelvtan, melyet a 18. század óta használnak a hivatalos és irodalmi nyelvben. 26 nyelven beszélt – köztük magyarul is –, kutatta a nyelvek rokonságát, elkészítette a szláv és a balti nyelvek családfáját, számos irodalmi művet – episztolákat, epikus költeményeket, egyházi és világi énekeket, tragédiákat – alkotott, és ő vezette be az oroszban az antik verselést. Fontos volt számára a hazaszeretet, a múlt dicső eseményeit és hőseit megörökítő költeményeivel az olvasóközönség nemzeti érzelmeit próbálta felkelteni, és büszkén vallotta, hogy „az orosz föld is képes Platónokat és gyors eszű Newtonokat szülni”. Beszélgetés Anakreónnal című művében vallott költői ars poeticájáról: szerinte a művész legfontosabb feladata a társadalom szolgálata és a kötelességek teljesítése.

1753-ban üveggyárat alapított Uszty-Rugyicában, ahol mozaikképeket is készített, többek között egy hatalmas tablót a poltavai csatáról (I. Péter cár történelmi jelentőségű győzelme a svédek felett), melynek elismeréseként a Művészeti Akadémia tagjává választották. Ő kezdeményezte a Moszkvai Egyetem megalapítását, és azt is elérte, hogy az intézmény felülemelkedjen a rendi különbségeken. Az egyetem az egyszerű származású diákok előtt is nyitva állt, a hallgatók és az oktatók többsége nem nemesi családból került ki, a legszegényebb diákok pedig felmentést kaptak a tandíj alól. Az egyetem 1940 óta viseli alapítója nevét, és ma a világ legjobbjai közé tartozik.

Lomonoszov 1757-ben tanácsosi rangot kapott az akadémia kancelláriáján, három évvel később a Svéd Királyi Akadémia, majd a bolognai tudós társaság fogadta tagjává. I. Erzsébet cárnő 1761-es halála, majd Nagy Katalin következő évben véghez vitt palotaforradalma után a polihisztor kikerült az uralkodó család kegyeiből. Katalin felmentette őt állásából, bár ugyanakkor államtanácsosi címmel tüntette ki. Elmérgesedett a viszonya az akadémikusi körökkel, és az utolsó csapást az jelentette számára, mikor a cárnő egy német tudóst bízott meg az orosz történelem megírásával. A legenda szerint a feldühödött Lomonoszovot szó szerint megütötte a guta és ágynak esett.

A 18. század legjelesebb orosz tudósa és patriótája 1765. április 15-én, ötvenhárom éves korában hunyt el tüdőgyulladásban. Halála másnapján Katalin parancsára könyvtárát és iratait – „nehogy idegen kezekbe kerüljenek” – elkobozták, és Grigorij Orlov, a cárnő szeretője palotájába vitték, ahol végleg nyomuk veszett. Az elkövetkezendő években Lomonoszovot a monarchia és az egyház támogatójaként állították be, holott materialista nézeteket vallott és a nép felemelésének híve volt, több írásában támadta például a jobbágyrendszert. Az utókor a felvilágosodás korának legjelentősebb orosz gondolkodójaként tiszteli, aki munkásságával egész életében hazája felvirágoztatásán dolgozott.

A legendás polihisztor életéről 1955-ben készítettek játékfilmet a Szovjetunióban, 1986-ban pedig kilencrészes tévésorozat formájában dolgozták fel a történetét.

Tegnapi kultbaitünkben Tell Vilmos, a nem létező svájci nemzeti hős történetét írtuk meg.