Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A képek mai kattintásvadászat-paródiánk főhőse, Mészáros Márta legelső nagyjátékfilmjében, az Eltávozott napban jelennek meg, az énekesnő, Kovács Kati főszereplésével. A ma 89 éves rendező munkásságát a legnehezebb emberi sorsok bemutatása kíséri végig a nevelőintézettől ’56-on át a háborúban megerőszakolt nők traumáiig.
Mészáros Márta filmrendező 1931. szeptember 19-én született Budapesten. Édesapja, Mészáros László a korszak elismert szobrászművésze volt, aki nem rejtette véka alá baloldali elkötelezettségét. Ennek szellemében a család 1935-től a Szovjetunióban, Kirgíziában élt. A világháború idején az apát magyar származása miatt kémkedés gyanújával letartóztatták és kivégezték, az anya, Kovács Vilma pedig nem sokkal később meghalt tífuszban. Márta és két ikerhúga árván maradtak: egy szovjet nevelőintézetbe kerültek. A háború után a kommunista párt egy magas rangú, magyar származású női tisztségviselője vette őket pártfogásába, akinek révén hazakerülhettek Magyarországra. A szülők hiánya a rendezőnő egész világlátására rányomta a bélyegét, témaként szinte az összes alkotásában megjelenik.
Filmes tanulmányait szintén a Szovjetunióban, a moszkvai Össz-szövetségi Állami Filmfőiskolán végezte, ahol 1956-ban szerzett rendezői diplomát. Ezt követően a bukaresti Buftea stúdió dokumentumfilmes osztályán készített filmhíradókat, dokumentumfilmeket. Már ekkoriban kedvenc témáihoz nyúlt: árva gyerekek, munkásnők életét ábrázolta. 1958-ban hazatért és összeházasodott pályatársával, Jancsó Miklóssal. Itthon is megmaradt a dokumentumfilmezés mellett, csak a ’60-as évek második felében mutatkozott be játékfilmmel. Első nagyjátékfilmje, az Eltávozott nap (1968) főszerepét Kovács Kati énekesnő játszotta. A film egy árvaházba adott lány és édesanyjának találkozását meséli el – az életmű fő tematikái, az identitáskeresés, a szülő nélküliség, a szülő-gyerek kapcsolat és természetesen az erős női karakterek és a női sorsok ábrázolása már itt teljes valójukban megjelennek.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
A Holdudvar (1969) egy özvegyasszony (Törőcsik Mari) története, aki nem tudja, mihez kezdjen magával a férje halála után. A Szép lányok, ne sírjatok! (1970) a korszak „ifjúsági problémáit”, a beatzenét, a lázadó fiatalok kérdéskörét dolgozza fel, többek között a Kex, az Illés, a Metro és a Syrius zenekarok közreműködésével. A Szabad lélegzet (1973) főhőse egy intézetben nevelkedett munkáslány, aki egyetemista udvarlójának azt hazudja, ő maga is egyetemet végzett.
Pályája kezdeti szakaszában a rendezőnőt sokkal jobban elismerték külföldön, mint idehaza. Míg itthon „Jancsónéként” kezelték és senki sem vette komolyan, nyugaton a feminista mozgalom nagy érdeklődéssel követte munkásságát. A külföldi kritika a „női film” egyik legfontosabb alkotójaként tekintett rá. Idehaza ez csak rontott a helyzeten, a feminizmus ugyanis burzsoá ideológiaként volt számontartva, Mészárosra pedig rásütötték ezt a bélyeget. Jancsó Miklóssal időközben elváltak útjaik, így végre kiléphetett férje árnyékából.
Az igazi áttörést és elismerést az Örökbefogadás (1975) és a Kilenc hónap (1976) hozta meg számára. Az előbbi főhőse egy megözvegyült munkásnő, aki egy nős férfival tart fenn kapcsolatot. Gyereket szeretne tőle, de a férfi nem hajlandó rá. Megismerkedik egy nevelőintézetben élő fiatal lánnyal, minek hatására úgy dönt, örökbe fogad egy kisbabát. A film rámutat arra, hogy egy nőnek a férfiak nélkül is lehetősége van saját sorsának alakítására. Az alkotás elnyerte a Berlini Filmfesztivál Arany Medve díját, Cannes-ból pedig a kritikusok díjával térhetett haza. A Kilenc hónap a korszak egyik legbotrányosabb filmjének számított itthon. A rendező ugyanis a főszereplő Monori Lili valódi terhességét építette bele a cselekménybe, a kamera pedig teljes valójában, semmit sem takarva követte végig a gyermek születését. A bemutatót követően a rendező és színésznő fenyegető leveleket kaptak, melyekben kurvának nevezték őket. A külföldi közönség már nem volt ennyire kényes: a Kilenc hónap szép fesztiválsikereket aratott.
A következő években Mészáros Márta külföldi, francia és lengyel támogatással készült koprodukciókat rendezett (többek között: Ők ketten (1977), Útközben (1979), Örökség (1980)), melyekben második férje, Jan Nowicki színész mellett olyan sztárok játszottak, mint Marina Vlady és Isabelle Huppert. A ’80-as években készült a rendező legelismertebb munkájának számító, önéletrajzi ihletésű Napló-trilógia. A Napló gyermekeimnek (1982) és két folytatása – Napló szerelmeimnek (1987), Napló apámnak, anyámnak (1990) – főhőse Kovács Juli, aki a ’40-es években kamasz lányként a Szovjetunióban veszíti el a szüleit, majd hazatér Magyarországra. A Czinkóczi Zsuzsa által alakított Juli olyan alteregójává válik a rendezőnek, mint François Truffaut esetében Antoine Doinel (Jean-Pierre Léaud) volt. Három filmen keresztül követjük nyomon a sorsát, miközben a közelmúlt magyar történelme is megelevenedik a háttérben (így a trilógia szervesen kapcsolódik a ’70-es évtized második felétől erőre kapó, „ötvenes évek-filmekként” emlegetett vonalba is).
Idehaza csak az első film aratott nagyobb sikert, de külföldön a trilógia mindhárom darabját lelkesen fogadták. Az első rész Cannes-ban elnyerte a zsűri nagydíját. A 2000-ben bemutatott Kisvilma a Napló-filmek nem hivatalos negyedik darabja, melyben a kirgíziai gyerekkort, a sztálini terror áldozatául esett férjek özvegyeinek és gyermekeinek történetét dolgozza fel a rendező. A ’90-es években Mészáros Márta továbbra is főként női sorsokkal foglalkozott, de alkotásai már nem keltettek akkora figyelmet, mint korábban. A magzat (1993) a béranyaság kérdéskörét járja körül, A hetedik szoba (1995) az Auschwitzban meggyilkolt filozófusnő, Edith Stein életét dolgozza fel, A szerencse lányai (1999) pedig a kelet-európai prostitúcióval foglalkozik. A következő évtizedben a rendező két politikus-életrajzot készített. A temetetlen halott (2004) Nagy Imre (Nowicki alakításában) sorsát követi végig a forradalom utáni letartóztatástól a kivégzésig, az Utolsó jelentés Annáról (2009) az állhatatosságáról ismert szociáldemokrata képviselő, Kéthly Anna (Eszenyi Enikő) élettörténetét meséli el.
Mészáros Márta a nyolcadik ikszen túl sem hagyott fel a filmezéssel. Az utóbbi időben két jelentősebb alkotás fűződik a nevéhez: az Anyám levelei Sztálin elvtárshoz (2015) című dokumentumfilmben édesanyja nyomába eredt, az Aurora borealis – Északi fény (2017) című filmdráma pedig a szovjet katonák által megerőszakolt magyar nők traumáját dolgozta fel. A rendezőnőt 1977-ben Balázs Béla-díjjal, 1990-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. A Magyar Mozgókép Mestere. 2005-ben megkapta a Magyar Érdemrend középkeresztjét, 2013-ban a Prima Primissima díjat.
Tegnapi kultbaitünkben a mindig titokzatos Greta Garbo életéről és filmtörténeti jelentőségéről írtunk:
