Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Mai kattintásvadászat-paródiánk főhőse, Heltai Jenő leghíresebb színművében, A néma leventében járunk, ahol a címszereplő Agárdi Péter háromévnyi hallgatást vállal szerelme, Zilia csókjáért. Miközben a király óriási pénzjutalmat ígér Agárdi szóra bírása esetére, a sikertelen próbálkozókra halál vár. A színdarab végéig a néma levente Zilina ellenében is tartja hallgatását, amikor azonban a halálra ítélt lány zárkájában szerelmet vall neki, minden jóra fordul.
Heltai Jenő neve a modern nagyvárosi élet költőjeként maradt fenn a köztudatban, de színmű- és regényíróként is népszerű. Életműve hét évtizedet fog át.
Herzl Eugen néven, polgári zsidó családban született Pesten, 1871. augusztus 11-én. Édesapja férfiruha- és terménykereskedő volt. Öt testvér közül volt a legidősebb, unokatestvére volt Herzl Tivadar, a cionizmus irányzatának szellemi atyja. Gyerekkora nagy részét Baján töltötte, ahol kedvenc időtöltése az olvasás volt, különösen Jókai, Goethe és Schiller művei kötötték le. Tizennégy éves korától publikált verseket. A gimnáziumot Budapesten végezte, majd apja kívánságára jogot hallgatott, de tanulmányait nem fejezte be, hanem inkább újságírónak állt, és belevetette magát az akkor virágkorát élő fővárosi zsurnalisztika világába. A Hét munkatársaként dolgozott, de írt a Magyar Hírlapba, a Pesti Naplóba, a Pesti Hírlapba, és folyamatosan jelentek meg versei a különböző folyóiratokban. Újságíróként a glossza és a kroki voltak a fő műfajai, mesteri publicistának számított. Nagyvilági életet élt – a pesti bohémek világa verseiben, regényeiben és színműveiben is visszaköszön.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
1892-ben megjelent első verseskötete, a Modern dalok, mely azonnal nagy feltűnést keltett. Sokan megbotránkoztak az ifjú Heltai (már diákkora óta használta ezt a művésznevet, később hivatalosan is felvette) ízig-vérig urbánus költészetén. Népietlennek, „túlságosan nemzetközinek” titulálták, erkölcstelennek minősítették a szerelem és az erotika kendőzetlen ábrázolása miatt (nála bukkan fel először a „szeretkezés” szó a magyar irodalomban). Megtiltották, hogy a diákság Heltai verseit olvassa, ami folytán természetesen a fiatalok közkedvelt olvasmányává vált. Heltai volt az első magyar költő, aki szakítva a 19. századi romantikus hagyományokkal, a pátosszal és a népi-nemzeties témákkal a nagyváros lüktetését, a bohém belvárosi életformát énekelte meg. Verseiben gyakori a tréfás hangnem, olykor egész költeményeket húz fel egyetlen élcre. Korai regényei és elbeszélései (Az utolsó bohém (1911), Family Hotel (1913), Jaguár (1914)) szintén a lézengő nagyvárosi bohémek életét örökítették meg.
Időközben Heltai katonának állt, tartalékos hadnagyként szolgált, és egészen a szakaszparancsnokságig vitte. A katonaéletet szintén megörökítette verseiben. Sokat utazott, bejárta Nyugat-Európa nagyvárosait, Párizst, Londont. A franciaországi Dreyfus-per hatására elindult antiszemita hullám miatt elhagyta a zsidó vallást, de nem keresztelkedett ki. A századfordulón már színpadi szerzőként is elismert volt. Ő írta a verseket Kacsóh Pongrác János vitézébe (1904), és bemutatták első darabját, az Egyiptom gyöngyét is. Az újságírás mellett színházi dramaturgként is dolgozott, és franciáról fordított színdarabokat. Jelentős szerepe volt a magyar kabaré megteremtésében. Humoros jeleneteket, sanzonokat írt, melyekben az emberi természet gyengeségeit gúnyolta ki. Abszurdba hajló humora később olyan szerzőket inspirált, mint Rejtő Jenő. Vallotta, hogy az irodalmat le kell vinni a magas piedesztálról, és a közönség szórakoztatására kell alkotni. Sikerei őt igazolták.
1903-ban megházasodott. Feleségével, Hausz Valériával négy gyermeket neveltek: két sajátot és az asszony előző házasságából származó kettőt. A kapcsolat nem volt felhőtlen, és tizennégy év után válással végződött. Heltai 1923-ban, ötvenkét évesen másodszor is megházasodott. Második feleségétől, Gách Lillától később szintén elvált, majd Gombaszögi Frida színésznőt vezette oltár elé.
Az első világháborúban haditudósítóként dolgozott. Sem a jobboldallal, sem a baloldallal nem szimpatizált, a Tanácsköztársaság és az azt követő fehérterror idején – mint mondta – próbálta magát békességben meghúzni és túlélni. Az 1920-as, ’30-as években épp politikai függetlensége miatt nem tudta őt támadni egyik fél sem. Ekkoriban már az egyik legelismertebb magyar szerzőnek számított. A Belvárosi Színház, majd a Magyar Színház igazgatója volt, sikerrel importált magyar darabokat külföldre. Fordítva is működött: rengeteg színművet fordított magyarra franciából, olaszból és németből. Fordítói tevékenységéért később megkapta a Francia Becsületrendet. Az Atheneum Kiadó igazgatójaként is tevékenykedett, 1930-ban ő jelentette meg Ady Endre összes verseinek első kiadását. Alapító tagja, később elnöke volt az írókat összefogó nemzetközi PEN Clubnak.
Legnépszerűbb színpadi műve kétségtelenül az 1936-os A néma levente című vígjáték. A Mátyás király idejében játszódó romantikus történet egy magyar vitéz és egy itáliai nemes hölgy szerelmének története. Szintén jól ismert és közkedvelt A tündérlaki lányok című színmű, A kis cukrászda című vígjáték és Az ezerkettedik éjszaka című mesejáték.
A zsidótörvények és a növekvő antiszemitizmus sok pályatársával együtt azonban őt sem kímélte, 1944-ben veszélybe került. Fia – aki hivatalosan is keresztény vallású volt – próbált közbenjárni a hatóságoknál, hogy megmenthesse apját a deportálástól. Heltai meg is kapta volna a mentességet, de ehhez személyesen kellett volna levelet írnia a kormányzónak. Úgy döntött, inkább bujkálni fog, mintsem ilyesmihez folyamodjék. A háború után – sok évtizednyi kihagyás után – újra verseket írt. Elfelejtett versek című kötetében (1947) már nem a fiatal bohémek hangján, hanem öreges öniróniával, kedélyességgel szólalt meg.
Utolsó évtizedében már csak nagyon keveset dolgozott, néhány verse jelent meg csupán. 1957-ben megkapta a Kossuth-díjat. A 86 éves író-költő ekkor már évek óta betegeskedett. Végül egy otthon szerzett csonttörés vezetett a halálához. Utolsó napjaiban még vígan szivarozott az ágyában, és egy búcsúversikét is odafirkantott a noteszába: „Itt az idő, most kell merészen / Az elmúlással szembenéznem / S valami elmés búcsúszót hörögve / A szememet lehunyom mindörökre.” 1957. szeptember 3-án hunyt el Pozsonyi úti lakásában, melynek falán ma tábla őrzi az emlékét. Földi maradványait a Kerepesi úti temetőben helyezték örök nyugalomra.
Heltai népszerűségének bizonyítéka, hogy műveiből már életében gyakran készültek filmadaptációk. A 111-es című regényéből 1920-ban némafilm, majd 1938-ban hangos feldolgozás is készült. Az én második feleségem című vígjátékát Hollywoodban filmesítették meg 1937-ben, Gloria Stewart és George Sanders főszereplésével. A Kádár-korszakban főként tévéfilm formájában adaptálták a műveit. A Tündérlaki lányok 1970-ben került a képernyőkre, A néma levente 1983-ban ért meg tévéfilmes verziót, Koncz Gábor, Szegedi Erika, Sunyovszky Szilvia és Szélyes Imre főszereplésével. Heltai darabjait máig előszeretettel játsszák a színházak országszerte.
Tegnapi kultbaitünkben a kalandozó magyarokat idéztük meg. Ha nem olvastad, itt megtalálod:
