Mindössze tizenhárom filmet készített majd’ ötven év alatt, mégis a 20. század egyik legnagyobb filmrendezője Stanley Kubrick, aki bravúros szerzői filmesként nyúlt a műfajfilmekhez. Rémálom volt vele dolgozni – igazi zsarnok zseni volt, aki a forgatásokon rendszeresen a végkimerülésbe hajszolta a munkatársait. Olyan ikonikus filmalkotásokat köszönhetünk neki, mint a 2001: Űrodüsszeia, a Mechanikus narancs és A ragyogás.
Stanley Kubrick 1928. július 26-án született New Yorkban, Manhattanben, de gyerekkorát Bronxban töltötte. Édesapja orvosként praktizált, édesanyja a háztartást vezette. Egyetlen testvére, egy húga született. Stanley már gyerekként rendkívül intelligensnek és tehetségesnek számított, ennek ellenére az iskolában mindig rossz tanulónak bizonyult, sohasem érdekelte ugyanis a tananyag. Az apja ösztönzésére különböző hobbikban mélyedt el: kiváló sakkjátékos lett (egész életében űzte a sportot, a forgatásokon sorra győzte le sakkban a színészeit és a stábot), egy iskolai dzsesszbandában dobolt, tizenharmadik születésnapjára pedig egy fényképezőgépet kapott ajándékba. Innentől kezdve nem volt megállás: a fényképezés igazi szenvedélyévé lett a fiatal Stanleynek, aki hamarosan az iskolaújság hivatalos fotósa lett. Szabadidejében New York utcáit járta, hogy gépével megörökítse a nagyvárosi élet érdekes emberi pillanatait.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Tizenhat évesen sikerült eladnia az egyik fotóját a Look magazinnak, melyen a Roosevelt elnök halálhírét közlő lapokat árusító újságost kapott lencsevégre. Gyenge iskolai eredményei miatt nem is álmodhatott róla, hogy egyetemre menjen, helyette inkább a fényképezésből próbált megélni. A Look hamarosan főállású fotósként foglalkoztatta őt, évekig szállította a lapnak a New York-iak ellesett pillanatairól készült, gyakran szatirikus hangvételű képeket (az ironikus, szatirikus humor filmrendezőként is stílusjegyévé vált). Érdeklődése azonban egyre inkább a mozgókép felé terelődött: a fényképezéshez hasonlóan autodidakta módon tanulta meg a filmkamera kezelését és a vágást, belemélyedt a filmnyelv és a filmtechnika rejtelmeibe. Állítólag soha életében nem járt más rendező forgatásán. Közben a Modern Művészetek Múzeuma vetítésein nézte a legnagyobb mesterek, Eizenstein és Orson Welles filmjeit. Kezdetben rövid dokumentumfilmeket csinált, majd apja és más rokonok pénzéből 1953-ban leforgatta első játékfilmjét Félelem és vágy címmel. A minimál költségvetésű opust Kubrick később megtagadta, igyekezett minden létező kópiát megsemmisíttetni belőle, csak sok évvel a halála után bukkantak rá egy teljesen ép változatra. Ezután a bűnügyi film felé fordult: 1955-ben szintén nagyon alacsony büdzséből forgatta le A gyilkos csókja című krimit, ezt követte az immár „rendes”, B filmes keretből született Gyilkosság (1956), melyet filmes karrierje igazi kezdetének nevezett.
A Gyilkosság rendezőjére felfigyelt a korszak nagy sztárja, Kirk Douglas, aki akkoriban bontogatta produceri szárnyait. Közös munkájuk eredménye lett az 1957-ben bemutatott A dicsőség ösvényei című első világháborús filmdráma. A fiatal rendező első igazi remekművének kikiáltott darabban egy fanatikus francia tábornok értelmetlen rohamra ad parancsot, majd az azt megtagadó három katonát hadbíróság elé állíttatja. Ekkorra érett be Kubrick filmes „tanulmányútja”: A dicsőség ösvényeiben már egy magabiztos, szerzői kézjegyeket felmutató (például ekkor kezdődött a hosszú, kocsizó snittek használata a Kubrick-életműben) és a film eszközeit bravúros módon kezelő alkotó lépett a közönség elé. A kritika egyöntetűen dicsérte a filmet, a franciáknak viszont nem tetszett, hogy Kubrick ennyire negatív színben festette le hadseregüket – emiatt több mint húsz évig nem mutatták be A dicsőség ösvényeit Franciaországban. A rendező huszonnyolc éves kora dacára ekkor már két házasságon és két váláson volt túl. A forgatáson megismerkedett Christiane Harlan színésznővel, a hírhedt náci rendező, Veit Harlan unokahúgával, akivel hamarosan egymásba szerettek és összeházasodtak. Christiane később feladta színészi karrierjét és férje mellett dolgozott, a háttérből támogatva munkáját.
Hősünk ezután belekóstolhatott az igazi nagy költségvetésű hollywoodi mozidarabok világába. A Kirk Douglas főszereplésével forgó, Howard Fast regényéből adaptált ókori eposz, a Spartacus rendezőjét, Anthony Mannt ugyanis forgatás közben kirúgták, Douglas pedig Kubrickot kérte fel, hogy ugorjon be a helyére. A Spartacus forgatása nehézkesnek bizonyult, a rendezőnek folyamatosan meggyűlt a baja a kollégáival és a stúdiórendszerrel. Nem nézték jó szemmel, hogy megpróbált beleírni a forgatókönyvbe, Douglasnek sem tetszett, hogy Kubrick víziója eltér az övétől, Russell Metty operatőr pedig arra panaszkodott, hogy a rendező tulajdonképpen átvette tőle a szerepét. A sors fintora, hogy hosszú és patinás életműve során Metty ezért az egyetlen munkájáért nyert Oscar-díjat. A hollywoodi stúdiórendszerből végleg kiábrándulva Kubrick ettől kezdve teljes kontrollt gyakorolt filmjei felett, rendezőként, producerként és forgatókönyvíróként is ő maga működött közre.
Következő projektje Vladimir Nabokov botránykönyve, a Lolita filmadaptációja volt, melynek élét alaposan letompították. A címszereplő lány például a könyvbeli tizenkettő helyett a filmben tizennégy-tizenöt éves. Az adókedvezmények miatt a megrendelő Warner stúdió Angliába helyezte a forgatást. Kubricknak kapóra jött, hogy a földrajzi távolság miatt nagyobb önállósággal rendelkezik az amerikai stúdiókkal szemben, ezért Angliában telepedett le, és az összes későbbi filmjét is itt forgatta – bár a döntésbe a rendezőnek a repüléstől való beteges félelme is belejátszott.
A Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni (1964) hidegháborús szatíra, melyben Kubrick egy nem éppen vidám témán, az atomháború eshetőségén gúnyolódik. A film alapja egy Vörös riadó című, teljesen komoly hangvételű regény volt, melyet Kubrick annyira röhejesnek talált, hogy rendes adaptáció helyett inkább fekete komédiát készített belőle. A Strangelove címszerepében Peter Sellers brillírozik: a Teller Edéről és Wernher von Braunról mintázott egykori náci atomtudós véletlenül mein Führernek szólítja az amerikai elnököt (akit szintén Sellers alakít), eközben a macsó Turgidson tábornok (George C. Scott) arról ábrándozik, hogy az atomtámadás után miként fogja bunkerekben újraszaporítani az emberi fajt. A premiert a Kennedy-gyilkosság miatt fél évvel elhalasztották, és Kubrick kivágta az eredeti zárójelenetet, melyben az elnököt egy tortacsata során leterítik.
Kubrick következő projektjét, a 2001: Űrodüsszeiát szerényen a világ legjobb sci-fi filmjének szánta. A legendás sci-fi íróval, Arthur C. Clarke-kal közösen írt, erősen filozofikus történet az emberiség legnagyobb kérdéseire keresi a választ, a földi intelligencia eredetét és evolúciónk lehetséges jövőjét boncolgatja. Kubrick több mint négy éven keresztül készítette a filmet, pénzt és fáradságot nem kímélve. A lehető legnagyobb tudományos alaposságra törekedett, és a korszakban páratlan látványvilágot teremtett, mely még ma, több mint ötven évvel később is elkápráztatja a nézőt (különösen nagy vásznon). A film olyan ikonikus jeleneteket adott a filmtörténetnek, mint az űrhajó „tánca” az űrállomás körül Strauss Kék Duna keringőjére, a film végi Csillaggyermek-jelenet vagy a pszichedelikus Csillagkapu-szekvencia (ez utóbbi nem véletlenül lett népszerű a hippik körében). A rendező itt fedezte fel a klasszikus zenét – többek között Ligeti György műveit, de később Bartókot is szívesen használt filmjeiben. A forgatás végén Kubrick megsemmisíttette az összes modellt és díszletet, hogy mások ne tudjanak folytatást készíteni. Peter Hyams rendező 1984-ben (Clarke közreműködésével) mégis folytatta a történetet 2010: A kapcsolat éve címmel.
Az Űrodüsszeia után Kubrick hasonlóan grandiózus vállalkozásba fogott, Bonaparte Napóleon életéről kívánt történelmi filmet készíteni Jack Nicholsonnal a címszerepben. Évekig kutatta a francia császár életét, több száz könyvet és dokumentumot olvasott el a témában, festményeket tanulmányozott, a projekt végül mégsem valósult meg. Szergej Bondarcsuk Waterloo filmjének bukása után Kubrick elfordult a témától, és inkább egy újabb sci-fi remekművet tett le az asztalra. Az Anthony Burgess antiutópikus regényéből készült Mechanikus narancs főhőse, Alex (Malcolm McDowell) egy fiatalkorú bűnözőkből álló banda vezére, akit a kormány egy emberkísérletben próbál erőszakos módon „újraprogramozni”. A film nem csupán kultuszmű lett (a Led Zeppelin dobosa, John Bonham például gyakran öltözött a koncerteken a főhőséhez hasonló ruházatba), de a rendező nagy megdöbbenésére sok fiatal menőnek látta Alexet és társait. Miután a következő években Anglia-szerte többen is próbáltak a filmben látottakhoz hasonló erőszakos cselekményeket elkövetni, Kubrick saját maga vonta ki a Mechanikus narancsot a forgalmazásból.
Az 1975-ben bemutatott Barry Lyndon William Makepeace Thackeray klasszikus pikareszk regényének filmváltozata – a grandiózus, háromórás 18. századi tablóval Kubricknak ezúttal „a tökéletes kosztümös film” megalkotása volt a célja. Azt találta ki, hogy a forgatáson kizárólag természetes fénnyel dolgozik – a külsőkben a hajnali és alkonyati nap szolgáltatott különleges atmoszférát, a belsőket pedig gyertyafénynél forgatták. A rendező a NASA-tól kért különleges, extra fényérzékenységű nyersanyagot, hogy rögzíteni lehessen a sok ezer, gyorsan olvadó gyertya fényével megvilágított, óriási körülményességet igénylő jeleneteket. Nem véletlen, hogy a film Oscar-díjat ért operatőrének, John Alcottnak, de a látványtervezők és a jelmezesek munkáját is elismerte az amerikai akadémia. A forgatást az is nehezítette, hogy a stáb Írországban dolgozott és angol katonai egyenruhát viselő szereplőkkel forgatott, amit az IRA nem nézett igazán jó szemmel – a terrorszervezet célpontnak jelölte meg a rendezőt.
Miután a kosztümös műfajt is kipipálta, Kubrick figyelme a horror felé fordult. Stephen King regénye, A ragyogás nyomán készítette el egyik legismertebb filmjét, melynek nemcsak a cselekménye, de a forgatása is igazi rémálomhoz hasonlított. A kényszeresen perfekcionista Kubrick a végletekig egzecíroztatta a munkatársait. A forgatás több mint egy évig tartott a folyamatos ismétlések miatt – egyes jeleneteket apróságok miatt kellett több százszor megismételni –, a színészeknek az állandóan változó forgatókönyvvel és a rendező szeszélyével is alaposan meggyűlt a baja. Kubrick azt az utasítást adta, hogy a munka során mindenki tartson távolságot a női főszerepet alakító Shelley Duvalltól, így a színésznő jobban átélheti karakterének kiszolgáltatottságát. Az ötlet nem bizonyult jónak: Duvallt fizikailag és lelkileg is megviselte a forgatás, a munka végére már a haja is hullott a megpróbáltatásoktól. Hasonló terheket kellett elviselnie a férfi főszereplőnek, Jack Nicholsonnak is, akinek többek között a híres baltás jelenetét kellett végtelenszer elismételnie különböző vastagságú ajtókkal és különböző erősségű baltákkal, mire meglett a tökéletes végeredmény.
A ragyogás a regény szerzője, Stephen King tetszését sem nyerte el. Hiába dolgozott a projekt kezdetén Kubrickkal az adaptáción, King úgy vélte, a rendező túlságosan eltért az alapanyagtól, például a természetfeletti jelenségek helyett inkább a pszichológiára helyezte a hangsúlyt. Kubrick filmje máig megosztja a nézőket: egyesek minden idők egyik legjobb horrorjának titulálják, mások – főként King rajongói – a film hiányosságaira hívják fel a figyelmet. Felróják például, hogy a regény az átlagember főhős fokozatos megőrülését követi nyomon, míg Nicholson már a film legelején dilinyósnak tűnik. Az író nem nyugodott bele Kubrick változatába, évekkel később saját forgatókönyvéből tévés minisorozatot készíttetett, mely szinte betűhíven követi a regényt.
A ragyogás mintha egyfajta törést hozott volna Kubrick életében. A rendezőn egyre inkább eluralkodtak különböző fóbiái és kényszeressége. Élete utolsó évtizedében már egyáltalán nem utazott, 1978-ban vásárolt, London környéki birtokáról szinte kizárólag a filmstúdióba és más forgatási helyszínekre látogatott el. Mindig is kerülte a nyilvánosságot, ritkán adott interjúkat – úgy vélte, a filmeknek önmagukért kell beszélniük, nem igényelnek szerzői magyarázatot –, ettől kezdve pedig még jobban bezárkózott otthona falai közé. A sztori szerint annyira kevesen tudták, hogy néz ki valójában, hogy amikor a rajongók felkeresték a házát, Kubrick maga nyitott nekik ajtót és közölte velük, hogy a nagy filmrendező éppen nem tartózkodik otthon. Ezt a „láthatatlanságot” használta ki egy Alan Conway nevű pszichopata szélhámos, aki a ’90-es évek elején éveken keresztül képes volt magát Stanley Kubricknak kiadni, annak dacára, hogy egyáltalán nem hasonlított a rendezőre és nem is ismerte a filmjeit. A bizarr történetből később John Malkovich főszereplésével készült film A Kubrick-menet címmel.
Kubrick furcsaságaihoz tartozott például a betűtípusok szeretete: megszállottan gyűjtötte a különböző betűtípusokkal írt könyveket, melyeket eszerint rendszerezett különböző polcokra. Szintén jellemző módon soha semmit sem dobott ki. A filmjeihez használt rengeteg háttéranyagot, kutatási munkát, papírt dobozokba rendezve tárolta (később dokumentumfilm is készült ezekről). Filmjeinek képi és hangi világát megszállottan csiszolta a lehető legjobbra, mindig igyekezett a legmodernebb technikai újdonságokat alkalmazni. Állítólag azért nem engedte, hogy egyes filmjeit bemutassák a keleti blokk országaiban, mert úgy gondolta, ott nem adottak azok a technikai feltételek, melyekkel a lehető legjobb minőségben vetíthetik le őket. Ellensége volt a szélesvásznú filmnek, a 70 mm-es nyersanyagra forgatott Spartacus és a 2001 kivételével minden filmjét a hagyományos, 4:3 képarányban készítette (a vetítésekkor gyakran lemaszkolták a kép alját-tetejét a szélesebb kép érdekében).
Habár folyamatosan dolgozott, élete utolsó két évtizedében csak két filmje valósulhatott már meg. A vietnámi háború témáját feldolgozó Acéllövedéken hét évig munkálkodott, mire 1987-ben mozikba kerülhetett. A film felemásra sikerült: az első felében látható kiképzési történet döbbenetes pszichológiai mélységekkel ábrázolja az újoncok lelki megtörését, az utána következő rész viszont inkább az erős középszer kategóriában ragad. A ’90-es évek elején Kubrick egy holokausztfilm ötletén dolgozott, Louis Begley Hazudni az életért című regényét szerette volna filmre adaptálni (operatőrnek Ragályi Elemért szemelte ki). A Schindler listája sikerét követően azonban úgy gondolta, Spielberg mindent elmondott, amit a témában lehetséges, ezért inkább jegelte a projektet. Szintén hosszú éveken át dolgozott Brian W. Aldiss sci-fi író novellája, A szuperjátékok kitartanak egy nyarat megfilmesítésén. Kubrick állítólag azt remélte, idővel odáig fejlődik a technológia, hogy egy valódi robottal játszathatja el a főszereplő robot-kisfiú szerepét. A rendező halála után tisztelője, Steven Spielberg valósította meg a filmtervet, A. I. – Mesterséges értelem címmel. Egy időben Kubrick A gyűrűk ura-trilógiával is szemezett, de végül megfilmesíthetetlennek ítélte Tolkien regényeit.
A rendező életművét az 1999-ben bemutatott Tágra zárt szemek zárja – az Arthur Schnitzler elbeszélése (Álomnovella) nyomán készült erotikus filmdráma egy jómódú New York-i házaspár (az akkor még a való életben is házas sztárpáros, Tom Cruise és Nicole Kidman alakításában) kalandozását mutatja be a szexualitás és a rejtélyes titkos társaságok világában. A film megdöntötte minden idők leghosszabb forgatásának Guinness-rekordját (egyhuzamban négyszáz napon át tartott a munka), nem véletlen, hogy a rendező egészsége alaposan felőrlődött a munka végére. A hetvenéves Kubrick 1999. március 7-én, hat nappal azután, hogy levetítette a Warner stúdiónak a film végső vágatát, váratlanul álmában szívrohamot kapott és elhunyt. Halálával a 20. század egyik legegyedibb – egyszerre szerzői és művészfilmes, egyszerre amerikai és európai, egyetlen irányzathoz sem köthető, mégis rengeteg későbbi alkotót inspiráló – filmrendező-egyénisége távozott.
Nemcsak a filmek, hanem a történelmi regények is érdekelnek? Akkor olvasd el tegnapi kultbaitünket is:
