Mai kattintásvadászat-paródiánk főhőse a kilencszeres olimpiai bajnok finn futólegenda, Paavo Nurmi.
A finneket nem feltétlenül a futásban elért eredményeik miatt ismeri a világ, a valaha élt egyik legeredményesebb futó mégis északi nyelvrokonaink országából került ki. A kilenc olimpiai aranyérmet szerzett Paavo Nurmi az 1920-as évek egyik legnagyobb sportszenzációja volt, végül mégis eltiltották az olimpiai versenyzéstől.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Paavo Nurmi egy Helsinkitől nyugatra található városban, Turkuban született 1897. június 13-án, nyolc testvér közül a legidősebbként. Szegény körülmények között nőtt fel, gyakran friss húsra és gyümölcsre sem tellett a családnak. Gyerekként mindennap hat kilométert kellett hóban-fagyban gyalogolnia az iskolába, majd ugyanennyit vissza. Tizenkét éves volt, amikor édesapja meghalt, ekkor otthagyta az iskolát és egy pékségben dolgozott kifutófiúként. Naphosszat tolta a vaskos kocsikat fel-le Turku lejtős utcáin, később ennek tulajdonította, hogy hát- és lábizmai megedződtek. A futás gyerekkorától kezdve érdekelte, tizennégy évesen a finn olimpiai bajnok, Hannes Kolehmainen hatására csatlakozott egy helyi sportklubhoz, és még ebben az évben megnyerte az első versenyét 3000 méteren. Folyamatosan edzett, fejlesztette technikáját és erőnlétét, miközben továbbra is különböző munkakörökben dolgozott, hogy családját eltarthassa.
1919-ben behívták szolgálatra a finn hadseregbe. Egy anekdota szerint amikor egysége húsz kilométeres menetelésre indult, a felettesek jutalmat ajánlottak annak, aki a leggyorsabban teljesíti a távot. Nurmi a nehéz menetfelszerelés dacára végig futva tette meg a távot, és tásait jócskán leelőzve ért célba. A következő évben már az antwerpeni olimpián képviselte országát. Legelső olimpiai versenyét tapasztalatlansága miatt „elbukta”, 5000 méteren másodikként ért célba a francia Joseph Guillemot mögött. Ezután azonban gyorsan összekapta magát, és megállíthatatlannak bizonyult. 10 ezer méteren, majd 8000 méteres egyéni és csapatos terepfutásban is aranyérmet szerzett. A következő években több világrekordot is megdöntött (10 000, 2000, majd 5000 méteren). Az 1924-es párizsi olimpián pedig még addigi teljesítményeit is bőven túlszárnyalta.
Párizsból öt aranyéremmel a nyakában térhetett haza. 1500 és 5000 méteren is olimpiai rekordot futott, úgy, hogy a két, kánikulában zajló verseny között alig fél órát pihent. 3000 méteren, majd ismét a mezei futás egyéni és csapatversenyében is győzött. 10 000 méteren csak azért nem diadalmaskodhatott, mert az edzők – egészségét féltve – nem engedték rajthoz állni, helyette honfitársát, Ville Ritolát küldték a pályára. A legenda szerint a versennyel párhuzamosan a gyakorlópályán Nurmi is rajthoz állt, és jobb eredményt futott, mint a számot világcsúccsal megnyerő Ritola. Az olimpia után „bosszúból” élesben is lefutotta a tízezer métert, és olyan világcsúcsot döntött, melyet tizenhárom évig senki sem tudott megdönteni.
Eredményeinek köszönhetően az egész világon sportszenzációként éljenezték a „repülő finnt”, aki az amerikai úszó (és későbbi Tarzan), Johnny Weissmüller mellett a korszak legnagyobb sztárjává vált. A rendkívül zárkózott természetű, szűkszavú Nurmit azonban nem igazán érdekelte a hírnév. Ritkán nyilatkozott, sőt még mosolyogni sem igazán látta őt senki. Az akkori szokásos technikával ellentétben a versenyeken az egész táv alatt egyenletes tempóval futott, kezében folyamatosan stopperórát tartva, ami sokkal jobban érdekelte, mint versenytársai. Egyszer megkérdezték tőle, milyen érzés dicsőséget szerezni hazájának, mire ennyit válaszolt: „Nem Finnországnak, hanem magamnak futok.”
1925-ben amerikai turnén járt, ahol ötvenöt versenyből mindössze kétszer nem győzött. Az 1928-as amszterdami olimpián egy arany- és két ezüstérem volt a jutalma. Úgy tervezte, hogy a következő, Los Angeles-i olimpián is elindul, és maratoni futásban fog diadalmaskodni, feltéve a koronát addigi eredményeire. A finn csodafutót azonban az eredményeire irigy svédek gyakorlatilag megfúrták, ezért végül nem indulhatott az 1932-es világversenyen. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség svéd elnöke, Sigfrid Endström elérte, hogy Nurmit nyilvánítsák profinak, ugyanis előző évben 250 dolláros pénzdíjat vett át egy versenyért. Hiába tüntetett az atlétikai világ Nurmi indulása mellett, hiába utazott el hősünk az olimpiai faluba, nem engedték rajthoz állni. Hazájában azonban nemzeti amatőrként továbbra is indulhatott versenyeken, utoljára 1934 szeptemberében állt rajthoz 10 000 méteren. A sporttól való visszavonulását követően teljesen elzárkózott a nyilvánosságtól, edzőként, majd építési vállalkozóként lett sikeres, tetemes vagyonra tett szert. 1932-ben megnősült és fia született, de rideg természete a magánéletére is rányomta a bélyegét, három évvel később el is vált a feleségétől. 1952-ben a helsinki olimpián jelent meg újra a nyilvánosság előtt, ahol hatalmas üdvrivalgás közepette ő gyújthatta meg az olimpiai lángot. Máig az olimpiák történetének egyik legeredményesebb sportolója, aki huszonkétszer ért el hivatalos, és ötvennyolcszor nem hivatalos világcsúcsot. 1973. október 2-án, 76 évesen hunyt el Helsinkiben.
Lemaradtál a tegnapi kultúraadagról? Innen pótolhatod:
