Krisztina Gayler több mint tíz éve figyeli a Yellowstone Nemzeti Parkba visszatelepített farkasok mindennapjait. A Díványnak arról is beszélt, miként fogadták az őslakosok a régi-új ragadozókat.

Pumák, medvék, mosómedvék, no és zsákmányállataik teszik változatossá Észak-Amerika közép-nyugati részének faunáját. Egy ideje farkasok is élnek ismét a területen, ez az úgynevezett Wolf Projektnek köszönhető, melynek immár 13 éve egy magyar kutató, Krisztina Gayler is aktív közreműködője.

Ritkán jár Magyarországon az évtizedek óta Amerikában élő Krisztina, aki jelenleg a Yellowstone-ban végzett munkája mellett Alaszka élővilágát dokumentálja. A Díványnak adott interjújában többek között farkasokról és indiánokról mesélt.

A yellowstone-i farkasok közt végzett munkájáról mesélt a Díványnak Krisztina Gayler

Fotó: Andyworks / Getty Images Hungary

A Yellostone farkasainak nem mindenki örült

Amikor több amerikai visszatelepítési akciót követően nyilvánvalóvá vált, hogy a farkasok életképesekké válnak, szaporodni is tudnak egykori életterükön, megkezdődött a világ legrégebbi nemzeti parkjába, a Yellowstone-ba való visszatelepítésük. Krisztina Gayler ekkoriban még musztángokkal, amerikai vadlovakkal foglalkozott, hasonló szemléletben, mint amiként most a ragadozókat, kojotokat és farkasokat is figyeli.

A manapság a magyar olvasók figyelmét is felkeltő Rick McIntrye farkastörténeteket bemutató könyveinek főszereplőit Krisztina testközelből ismeri,

mindegyikükről rengeteg felvétele és személyes, szívhez szóló, megkönnyező története van. Az elmúlt több mint egy évtized során együtt vándorolt ugyanis a falkákkal a nemzeti parkban, figyelte mozgásukat, vadászataikat, kölykeik életét, és dokumentálta azt is, amikor életük véget ért.

Sanyarú sors jutott a farkasoknak itt, az emberek évtizedek óta próbálják helyrehozni a hibát

1914-ben a vapiti szarvasok védelme okán az amerikai kongresszus nemhogy engedélyezte, de elkezdte támogatni is a Yellowstone Nemzeti Park területén élő farkasok vadászatát. Több száz ragadozót öltek le, és hamarosan ki is pusztultak ezen a területen ennek köszönhetően. Mintegy 30 évvel ezelőtt, az 1990-es években döntöttek arról, hogy megkísérlik visszatelepíteni őket.

2005-re 13 farkas családnak sikerült megtelepednie,

ekkoriban már nem kellett etetni sem őket, önfenntartó módon járták a területet. A vadbiológusok is otthonra találtak, hosszútávú munkájuk a farkasok megtelepedéséhez köthető, azt is figyelik, miként hat az ökoszisztémára jelenlétük.

Jelenleg több mint 100 farkas él a területen, olyannyira stabil populációt létrehozva, hogy a helyi őslakosok számára már a vadászatuk is engedélyezett, igaz, csak a park határain kívül, leginkább meghatározott kvóta szerint, és kifejezetten annak érdekében, hogy

törzsi felszerelésükhöz alapanyagot biztosítson bundájuk.

A natív amerikaik, más néven őslakosok, vagy indiánok jelentős része azonban nem örült a hírnek, hogy a nagyragadozók visszatérnek. A korábbi évszázadok gyakorlatától eltérően ugyanis gazdálkodó életmódot folytatnak, állatokat tartanak, melyek extenzív legeltetését minden egyes húsevő állat veszélyezteti. Hogy miként sikerült ezt a helyzetet a vadbiológusoknak konszenzuálisan megoldani, arról a fenti videónkban számos érdekességet megtudhatsz.

Kapcsolódó: Tényleg a természettel összhangban éltek egykor az amerikai őslakosok?