Segítség! Megszűnik a munkaviszonyom! 1.

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Semmi sem tart örökké, a munkaviszony sem az idők végezetéig szól, már a határozatlan időre létrehozott munkaviszony megkötésekor is számolni lehet azzal, hogy előbb vagy utóbb véget ér.
Alapjában véve megkülönböztetjük a határozott (maximum 5 évre) és a határozatlan időre szóló munkaviszonyt, amit a felek a munkaszerződés megkötésekor előre határoznak meg. Nem árt, ha tudod, hogy a határozott időre szóló munkaviszony határozatlan idejűre módosul abban az esetben, ha a munkavállaló a határozott idő lejártát követő akár 1 napot is munkavégzéssel tölt, és ez ellen a munkáltató nem tiltakozik. Azt is tartsd észben, hogy a munkaszerződés módosításával a határozott időt határozatlanná, a határozatlant pedig határozott idejűre lehet változtatni.
A munkaviszony megszüntetésén belül megkülönböztethetjük továbbá a rendes és a rendkívüli felmondást (mindkettőt kezdeményezheti a munkavállaló és a munkáltató egyaránt), valamint a közös megegyezéssel történő felbontást.

Rendes felmondás a munkavállaló által

Ha megérett benned az elhatározás, hogy ideje munkahelyet váltanod, a munkáltatóhoz címzett, írásba foglalt rendes felmondó nyilatkozattal élhetsz, melyet nem kell indokolni. Fontos azonban tudnod, hogy rendes felmondással csak határozatlan idejű munkaszerződés esetén élhetsz. Amennyiben határozott időre szóló szerződésed van, úgy a felmondásnak csak a rendkívüli esete lesz irányadó.
A felmondási idő minimuma 30 nap, maximuma pedig 1 év, és ez esetben végkielégítés nem jár. Az alaphatáridő a munkáltatónál eltöltött éveid számával növekedhet. Felmondó nyilatkozatodban kérheted a munkáltatót, hogy a felmondási idő felére mentsen fel a munkavégzés alól, de tudd, hogy nem köteles eleget tenni e kérésednek.

Rendes felmondás a munkáltató által

A munkáltató szintén kizárólag írásbeli nyilatkozatával szüntetheti meg a munkaviszonyod. A Munka Törvénykönyve szigorúbb feltételeket szab a felmondás követelményeinek, ugyanis a munkáltató köteles indokolni elbocsátásod.
A munkáltatói rendes felmondást megalapozhatja:
– nem megfelelő munkavállalói képességed;
– a munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásod;
– a munkáltató működésével összefüggő okok.

Az indokoknak a valószerűségen túl okszerűnek is kell lenniük. Megalapozhatja a rendes felmondást az a tény, hogy ha – tegyük fel – az elmúlt fél évben többször, huzamosabb ideig beteg voltál, de az erre hivatkozó felmondás csak akkor okszerű, ha ebből adódóan nem voltál képes maradéktalanul ellátni a munkádat. A felmondás nem tartalmazhat közhelyszerű megállapításokat!
Vannak ugyanakkor felmondási tilalmak, amelyek téged, munkavállalót védenek. Ilyen többek között a külön törvény szerinti emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelés, a terhesség, a szülést követő három hónap, illetve a szülési szabadság, a gyermek ápolása. Ezekben az esetekben munkáltatód nem mondhat fel! Más a helyzet azonban a szabadsággal, annak ideje alatt minden további nélkül felmondhatnak!


Amennyiben a munkáltató nem tart tovább igényt a munkádra, a felmondási idő felére – ha ezt kéred – köteles a munkavégzés alól felmenteni. Természetesen munkabér a teljes felmondási időre jár. Itt felhívnám a figyelmet, hogy a munkáltatók ügyes trükkje lehet, hogy megpróbálnak meggyőzni, történjen közös megegyezéssel az elválás. Ennek roppant egyszerű, gazdasági oka van. A közös megegyezés ugyanis szólhat egy adott napra (valószínűleg a felmondási idő felének utolsó napjára), és akkor a munkáltató csak addig a napig köteles munkabért fizetni. Így ha nem vigyázol, eleshetsz 2 hét fizetéstől, vagy ha úgy tetszik, fizetett szabadságtól.
Végkielégítés is megillet, de ehhez legalább 3 év eltöltött munkaviszony kell az adott cégnél. Így egyhavi átlagkeresetednek megfelelő összeg jár, 5, 10, 15, 20, 25 év után pedig rendre 2, 3, 4, 5, illetve 6 havi.
Határozott idejű szerződésed is felmondhatja a munkáltató rendes felmondással, de ebben az esetben a határozott időből még hátralévő időre, de legfeljebb 1 évre jutó átlagkeresetedet kell megfizetnie.

Végezetül jó, ha tisztában vagy azzal, hogy a külsős megbízási szerződéssel rendelkezőkkel, illetve a próbaidősökkel (a próbaidő alatt indokolás nélkül bármikor élhetnek felmondással) szemben könnyebb a cégek dolga, ezért általában ők az elsők elbocsátásoknál, létszámleépítésnél.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.