Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Műanyag díszek, totális elmebaj, lakomák, hiteltúllépés és ajándékdömping nélkül is lehet karácsonyozni. Meghitten, békésen, a természet ölelésében. Két családot mutatunk be, akiknek sikerült.
Ha karácsony, akkor (túl)fogyasztás. Bevásárlólisták tekeregnek a kezünkben, szatyrok húzzák a vállunkat, tele a csomagtartó, fogy a hitelkeret, sütünk-főzünk, idegeskedünk, szervezünk, túlvállaljuk magunkat, takarítunk, csomagolunk, dekorálunk. Egyfajta versengés alakult ki, kinek szebb az otthona, magasabb és díszesebb a karácsonyfája, melyik gyerek kapott több vagy drágább ajándékot, ki sütött több süteményt. Miközben lehetne ezt egészen másképp is. Idegbaj nélkül. Szépen, puhán, természetesen, kevés pénzből, befelé koncentrálva, elmélyülve. Két olyan családot mutatunk be, ahol a low vagy zero waste nem üres szólam, hanem valós törekvés, ahol nem állnak hegyekben a műanyag játékok és a csomagolópapírok, ahol az illatok, érzések, a megnyugvás, a természet közelsége sokkal fontosabb bármilyen trendnél.
Zero waste a somogyi erdőben
Gálik Judit és férje két kisfiút nevelnek, és tavaly döntöttek úgy, hogy családi házas, boltba járós életüket lecserélik egy sokkal természetközelibb, önfenntartó változatra. Telkük – ami egyben rendezvények helyszínéül is szolgál – a somogyi erdő közepén található, a kemencét fával fűtik, és ajándékaikat is egyedi módon csomagolják.
Régi álmunk vált valóra, amikor kiköltöztünk egy kis erdő közepébe, távol a városok nyüzsgésétől – meséli Judit. – Ahogy telik az idő, egyre több szokást és felesleges holmit engedünk el, és nem kényszerből. Ez inkább egy belső igény az egyszerűbb életre, sallangmentesen, lassan, a mi sajátos tempónkban. Így várjuk a karácsonyt is, békében és lecsendesedett elmével. Ahogy a természet, mi is megpihenünk télen, tele a kamra a nyár gyümölcseivel, katonás rendben sorakoznak a legkülönfélébb befőzött finomságok. Ha a természet adta kincsekkel ügyesen bánunk, alig kell boltba járni. Amíg nem így volt, addig is szövetszatyrokkal felszerelve kistermelőktől vagy a hozzám legközelebb működő őstermelőtől vásároltam, élveztem, hogy őszinte kapcsolat alakul ki közöttünk, van, aki igaz baráttá is vált az évek alatt.
Nagyon szeretek a karácsonyi menün gondolkozni, úgy készülök rá, mint a nagy séfek egy jól megkomponált borvacsorára. Arra törekszem, hogy minden ízmátrix simuljon bele, de közben emelje is fel az ünnep hangulatát. A legszebb ajándék szerintem a szeretetteljes, abszolút figyelem, a másik emberre fordított idő, a lelassulás és az elmélyülés lehetősége. A gyerekek többszörösen hálálják ezt meg, mert éljen az a gyerek bárhol a világban, hiszem, hogy nem a századik műanyag játékra van szüksége. Nálunk csak a fiúk kapnak kézzel fogható ajándékot, olyat választunk, amivel később is szívesen játszanak. Imádják a tavalyi diavetítőt és a mozgásfejlesztő játékok is nagyon beváltak. Ez utóbbiak a lakás díszei is lehetnek, ha természetes anyagból választjuk őket. A karácsonyfánkat idén ültettük, úgy, hogy az ablakból is jól látható legyen, előtte egyetlen fenyőágat díszítettünk csak fel, ami általában a szomszédos virágüzlet karácsonyi koszorúgyártásának hulladéka volt.
Amikor eszembe jutott, hogy az ajándékokat használt ruhába vagy más, színes anyagba csomagolhatnám, azt hittem, én találtam fel a spanyolviaszt, de nemrég kiderült, hogy ezt furoshiki módszernek hívják, és a japánok már régen művelik. Tudok viszont egy még egyszerűbb praktikát: a szeretetet nem kell becsomagolni, és ingyen is van.
Magyar lány az olasz hegyek között
Kontár Veronika férjével és két kisfiával Olaszországban él, a hegyek között. Sokféle élelmiszert maguk termelnek meg a földjükön, van kemencéjük, amiben süthetik a kenyeret, szántóföld, amit használhatnak. Igyekeznek maguk előállítani a legkülönbözőbb szükséges holmikat, legyen az bútor, játék, lakástextil vagy tisztítószer. A mindennapok része a favágás, a gyűjtögetés, konzerválás, tárgyalkotás, az előre gondolkodás, a meggondolt étkezés, tárgykultúra és szellemi táplálék. A karácsonyfájuk pedig a legszebb, amit csak el lehet képzelni.
A természet rendjéhez igazodva elmében, szívben és testben egészen másképpen látja az ember a dolgokat – meséli Veronika. – Kötelékek alakulnak ki. Megszűnik a lebegés, munka van, és abban a munkában van benne minden. Rengeteg tudás, régi szokások, a fejlődés, az öröm, a bánat, a múlt és a jövő, a hit és minden, ami körülvesz minket. Minden évszak mást hoz, más teendők köré kell szervezni a családi életet, mert más csodákat kell megköszönni és üdvözölni. A régi népi kalendáriumok is így írják. Amikor ősszel a rengeteg munkával és fáradsággal töltött hetek után végre elrendeztük a sok megtermelt és begyűjtött kincset, akkor szükséges a testnek és a léleknek a pihenés, az ünneplés. A tél annak az ideje, hogy élvezzük a begyűjtött ételeket és teákat, feldolgozzuk a tudást és tervezzük a jövőt. Lelassulhatunk egy kicsit. A lélek egy másmilyen állapotba kerül, az izgatottság, hogy jól sikerült-e minden, hogy elegendő lesz-e, ami van, lassan felszívódik, és helyébe lép a hála, látva a tele ládákat és színes polcokat…
Az ünneplés egy lelkiállapot. Van bevezetője és van igény rá, hogy kézzelfogható módon is készüljünk rá. Mi itt a hegyen nem látjuk a villogó díszeket, nem látjuk a vásárlási lázat, nem latjuk a tömeget a karácsonyi vásáron. Mi azt látjuk, hogy elcsendesedik a természet, egészen addig, amíg az a kicsi baba, aki a szeretetet szimbolizálja, aki annyira tőlünk függ, meg nem születik... csendben. Aztán ünnepeljük a születését.
A mi karácsonyfánk kint van. Téli sétákon keresünk egy fenyőfát, a gyerekekkel almából és narancsból díszeket, szép madáreleségeket, csipkebogyóból füzéreket készítünk. A fát nem díszíthetjük fel előre, mert idő előtt leennék az állatok a díszeinket, de ha az ablakból látható helyen találunk megfelelőt, figyelhetjük napközben a mókusokat és a madarakat rajta. Úgy szoktam rendezni, hogy a téli napfordulón díszítsük fel, amikor hálát adunk, és másnap, karácsony előestéjén kisétálunk, hogy újra megcsodáljuk. Bent egy szép fenyőágat díszítünk, gyertyákkal, szép díszekkel. Kint csillagszórózunk, aztán bent gyertyafénynél teázunk. Ilyenkor végre elérhetővé válnak az erre az alkalomra sütött finomságok. Így ünnepelünk. Csodáljuk a táncoló gyertyalángot, és mesélünk. Felelevenítjük azokat a történeteket és énekeket, amiket még a szülőktől, nagyszülőktől hallottunk, és amiket nekem már olvasmányokból kell kiegészítenem, újratanulnom.
Az ajándék csak másnap érkezik
Karácsony este nem adunk ajándékot, hanem csak másnap reggel. Nem az amerikai szokás miatt, hanem azért, mert szeretem elérni a zavar nélküli nyugalmat. Este a gyerekek is fáradtak, így jobbnak látjuk, ha reggel kapják meg az ajándékot. Jó elgondolásnak találom az „egy hasznos, egy hordható ajándék, és egy, amit kíván” rendszerét. Az egyszerűbb gyerekkor elvet igyekszünk követni, mértékkel és meggondoltan vásárolunk. Folyamatosan próbálom figyelni őket, hogy mire van szükségük a játékhoz. Koruknak megfelelő játéktípusok között igyekszem okosan, kedvükre valót válogatni, illetve készíteni. A páromat egy magyar kézművestől vásárolt aprósággal, egy rég vágyott munkaeszközzel lepem meg. A kicsiknek is természetes anyagból készült játékot vásároltam magyar alkotóktól, de rendszerint én is készítek valamit. A családtagoknak is kisebb ajándékot szoktunk választani vagy készíteni. Mindenki azt ad, amit lehetősége van ajándékozni. Mindennek örülünk. Nincs halmozási vágy, és szerencsénkre a család is ilyen beállítottságú.
Szerencsés vagyok, és végtelenül hálás a környezetért, ahol vagyok, az emberekért, akik körülvesznek, a lehetőségekért, amik adottak és amik alapján újakon tudok dolgozni. Az álmokért, amik felé tarthatunk.
