Nehéz a világot józanul elviselni - alkoholista nők mesélnek

Zanza!

Iszunk, hogy jobb kedvünk legyen, iszunk, hogy ne szorongjunk, és iszunk azért, mert úgy érezzük, nem lehet elviselni a világot. Hazánk az egymillió alkoholproblémával élők országa. Most csak két nő mesél arról, milyen az, amikor az alkohol irányítja az életet.

Korábban már írtunk arról, mennyire könnyű becsúszni az alkohol vonzásába olyankor, ha valakinek  a munkahelyén, a családjában, a barátai közt az ivás csoportnorma, és mennyire nem trendi abból kimaradni. Aztán olvashattunk egy négy gyermekes anyáról, aki a halálba itta magát, mert képtelen volt függőségével felvenni a harcot. Ezúttal két személyes történeten keresztül mutatjuk be, hogyan lehet letenni a poharat. Az utolsót.

Női alkoholizmus állítólag nincs, női alkoholfogyasztás van. Mindegy is, minek nevezzük, a téma ott van a levegőben, a fodrászszalonok sarkaiban egy-egy magazinból felocsúdva, a lépcsőház fordulóiban szomszédokkal elpusmogva, és természetesen mindig „egy ismerősünk” főszereplésével. Velünk a legritkábban történnek meg ilyen dolgok. Még ha meg is történnek, akkor sem beszélünk róla. Míg régen férfiakhoz fűződő kiváltságánál fogva a női ivászatról beszélni önmagában is tabu volt, addig ma azt szégyenlik a nők, ha nem tudnak szabadulni tőle. Manapság inkább ezért nem beszélnek róla.

Az alkohol kiüt a világból, ha nem bírom elviselni

A Stúdió K Színház kistermében, a Kék Pont Alapítvány által megrendezett nyilvános "női" esten ketten vállalták, hogy tabuk nélkül, őszintén vallanak alkoholista éveikről, önmagukról, néha önmaguknak. Mert talán minden egyes alkalom, amikor beszélnek róla, megerősítés a hitükben és egyben önigazolás a már "független" évekért. Ma mindketten az Anonim Alkoholisták közösségének tagjai.

Annamari értelmiségi, elvált, negyvenes nő, tizenéves fiú kamaszgyerekkel és egy évtizednyi masszív alkolizmussal a háta mögött. Bea harminc körüli, a beszélgetés kezdetén nehezebben megnyíló lánynak tűnt, később kíméletlen őszinteséggel mesélt magáról. 16 évesen kezdte az ivást, előbb csak élvezetből ivott, később azért, mert rabja lett, s állandóvá vált a késztetése, hogy kiüsse magát a világból, amit nem bírt józanul elviselni.

Dr. Bodrogi Andrea addiktológus, pszichiáter szerint 3 ivás típust lehet megkülönböztetni. A manapság egyre jellemzőbb férfias ivás-kategóriába tartoznak a nem családos, leginkább manager típusú nők, akik divatból, gyakran munkájukból kifolyólag, rendszeres "üzleti" ivást is folytatnak, sokszor férfiakkal együtt. Nagyobb mennyiségű, nagy szeszértékű alkoholt isznak, és nem is titkolják ezt. A háziasszony típusú ivó, titokban, egyedül iszik, elégedetlen az életével, a házasságával, a munkájával, és zugivóként tagadja rendszeres ivását. Őt a legnehezebb terápiába vonni, mert szégyenli magát. A Binge-drinking, azaz rohamszerű-ivásnak fordítható típus az egyhuzamban, hatalmas mennyiségben, rövid idő alatti (2 óra) fogyasztás, már a középiskolás fiatal lányok körében is jellemző, akik fiútársaikhoz hasonló mennyiséget képesek produkálni. (Egy felmérés szerint a magyar középiskolások 33%-a iszik havi rendszerességgel nagyobb mennyiségű alkoholt. A 12-17 éves korosztály között egy felmérés szerint 2%-ban már kimutatható az alkohol-függőség.)

Asztal alá ittam a fiúkat

Annamari mindent a közösségben tanult meg az alkoholizmusról, és talán még többet önmagáról. Felmérések mutatják, hogy az alkoholizmusba az ember mintakövető magatartása eredményeként csúszik bele. Minta Annamari számára is volt. Édesanyja a depresszióját állandó, folyamatos leplezett zugivással enyhítette, papája, ahogy ő mondja „ csak nagyivó” volt, ezt mindenki látta és tudta. Az anyja alkoholizmusa azonban tabu volt, nem volt szabad észrevenni.

Kezdetben mégsem a családi problémák miatt nyúlt az első pohár után. „Egyetemistaként társaságban ittam. Jót tett nekem. Önbizalmam lett, feloldott. Ráadásul jól is bírtam. Sokszor az asztal alá ittam a fiúkat. Én nyilvános helyeken sem szégyeltem magam, ivás közben nem voltak gátlásaim. Nem is tudtam pontosan, hol kezdődtek a problémák.”

Majd azt vette észre, hogy jobb neki, ha egyedül iszik. Zugivóvá vált. Amikor belátta, hogy az alkohol erősebb nála, egy családi baráttól kért segítséget. Akkor még nem tudta, hogy ez a barát alkoholista. Együtt ittak. A barát meghalt, Annamari megijedt, félt attól, hogy ő is így végzi.

„Apám próbált nekem segíteni. Egyszer kiöntötte a poharamat a szemem előtt. Ez egy alkoholistának szörnyű látvány. Utólag éreztem a törődést, de akkor ez nem segített. Már a munkahelyemen is ittam. A főnököm támogatott abban, hogy menjek kezelésre. Ráadásul a 15 éves fiam is tudta, hogy az anyja alkoholista. Miatta volt lelkiismeret-furdalásom, és bár éreztem, hogy nagy a felelősség rajtam, mégsem tudtam abbahagyni az ivást. ”

Nem tudtam, hogy lehet nem inni

Azt mondja, családi örökség, hogy a reális élettel nem bír szembenézni. Ő is depresszióra hajlamos alkat, ahogy a felmérések szerint, az esetek 25%-ban is a mentális típusú betegségek előzik meg az alkoholizmust.

Önszántából ment az elvonóra, ahol a pszichiátere azt tanácsolta, ne igyon egy évig. Az orvosával nem tudott őszintén beszélgetni, a tanáccsal, a felírt hangulatjavítókkal és egyéb gyógyszerekkel -amelyekre tudta, hogy nem szabad inni-, nem tudott mit kezdeni.

Egy darabig nem is mert. Nyolc hónap után megivott egy pohár bort, majd egyre többet. Visszaesett. Mélyebben volt, mint előtte. Az orvosa sem lepődött meg, mikor visszakerült a kórházba. Azt a statisztikát erősítette, mely az esetek 95 %-ban, a nem következetesen kezelt visszaeső betegekről szólnak. Egy véletlen során, és négy hosszú év kínlódása után jutott el az AA-hoz.

„Örültem, hogy nők is vannak a csoportban. 'Ülj le, jó helyen jársz!' - Akkoriban már ritkán mondtak nekem ilyet. Ültem, és hallgattam a történeteket, de sehogy sem tudtam elképzelni, hogy lehet nem inni. Azt azonban láttam, hogy van választásom. Őszinte és hiteles példák vettek körül. Így egy idő után azt gondoltam, ha nekik sikerült, nekem is fog.”

Hullámokban, ájulásig ittam magam

Bea, Annamarival ellentétben, nagyon korán tudta, hogy baj van. „Fogságban voltam. Ekkor már mindenért szégyelltem magam. Én nem ittam mindennap, inkább hullámokban. Ha viszont egy újabb lelki nyomás ért, ájulásig ittam magam."

Azt gondolnánk, egy párkapcsolatban könnyebben kiszűrhető egy ilyen probléma is. Ha már nincs az embernek önkontrollja, akkor ott van a társa, aki legalább a határok átlépésénél figyelmeztet. Beának mindegy volt, hogy van e párkapcsolata, vagy sem. Ahogy az éppen aktuális barátainak is. Ettől függetlenül ivott, vagy éppen drogozott.

„Állandóan társfüggőkbe botlottam. Hagyták, hogy igyak. Ők meg élhették tovább függőségüket, velem. Hazudtam. Sokat. Játszmáim voltak. Tudtam, hogy baj van, ezért titkoltam előttük, hogy mennyit iszom. 'Nézd, ma csak ezzel az egy poharrál ittam!' - büszkélkedtem nekik, utána alig vártam, hogy bemenjek a fürdőbe, a törölköző mögé eldugott két liter borért. Ők meg csak hagyták, hogy tovább játsszak. Egyszer, mikor a páromnak kimondtam, hogy alkoholista vagyok, azt mondta: 'Dehogy vagy az, csak kicsit sokat iszol'”.

Büdös vagy!

Mondta Beának testvére. Ekkor már ismét egyedül élt. A döntéshez mégis talán ez a mondat volt az első lökete.

„A végén már nem volt közöm a testemhez. Egyetlen hang üvöltött csak bennem, hogy 'De, gyerünk, igyál!'. Ez segített mindennap kiütni a gondolatokat, és az érzelmi felfokozottságot. Tudtam, hogy így hamar vége lesz annak, amiről azt hittem, ez az élet. A testvérem mondatára elszégyeltem magam. Nem láttam magam kívülről. Az alkoholizmus sokáig egy olyan betegség, amely elhiteti, hogy jól vagy. Az első nagy lépés az, amikor szembe tudsz nézni ezzel a problémával.”

Józanul szeretnék meghalni!

Annamari 10 éve nem iszik. Ezt napra pontosan tudja. Egyszeri visszaesésével, 14 éve az AA tagja. Azon a napon is társai mentek el, hogy megfogják a kezét, és visszavigyék. Neki sikerült előlről kezdeni az életet, s a beszélgetés végén hozzátette: józanul szeretne meghalni.

Bea 2 éve és 5 hónapja tiszta. A mai napig nem tudja, akkor mi történt, miért hívta fel aznap azt a telefonszámot, amit valakitől korábban kapott. Arra emlékszik csak, hogy a földön feküdt, feltette a kezeit, és segítségéért kiabált. Bea akkor nevezte magát alkoholistának, amikor a közösségben ülve a többieket hallgatta, akik azonos lépcsőfokokat koptattak, mint ő. Addig senkinek sem hitt.

Mindketten azt mondják, kegyelmet kaptak. Meg azt is, hogy nem szabad, nem kell belehalni ebbe a betegségbe. Mert az alkoholfüggőség kezelhető betegség. Ők rendszeresen ott vannak az AA gyűlésein. Az Anonim Alkoholisták elsődleges célja józannak maradni, és segíteni más alkoholisták józanodását. Ahogy ezt teszik ők ketten is, akik, ha letenni nem tudják mások helyett a poharat, de elmondják, ők, hogy jutottak el idáig.

A Kék Pont Alapítvány Nő létünkre című rendezvénysorozatába bárki bekapcsolódhat. Az előadások nőket érintő problémákról, nőket veszélyeztető szenvedélybetegségekről szólnak, legutóbb a társfüggőségről, ezúttal a női alkoholizmusról. Ezek a nyilvános beszélgetések nem a társadalom mindennapos képmutató ’csak te segíthetsz magadon’ elvű problémamegoldását szajkózzák, nem keltenek bűntudatot magasztos történetekkel, inkább irányt mutatnak, hogy mindent lehet egy picit másképp is csinálni, csak merjünk beszélni róla.

Blogmustra