Egészség és vitalitás féláron a Zsigmondy kártyával

Olvasási idő kb. 2 perc

A Széchenyi és Gellért fürdők híre az elmúlt 100 évben az egész világot bejárta. Nincs olyan külföldi, aki nem azzal a céllal érkezne Budapestre, hogy ellátogasson legalább az egyikbe. A magyarok közül is mindenki ismeri, azonban sokan még nem próbálták.

Pedig kár lenne kihagyni a 2013-ban 100 éves, 21 medencés Széchenyi fürdőt, amely Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma! Nem utolsó sorban az a hír is járja, hogy a gyógyvize étvágynövelőként és afrodiziákumként hat. Erre tökéletes bizonyíték, hogy a budapesti állatkert vízilovai világszerte híresek a szaporaságukról és a hosszú életükről. A titok abban rejlik, hogy a medencéjükbe a Széchenyi fürdő gyógyvizét töltik. A Gellért fürdő is büszkélkedhet a csodás hatásával, hiszen a gyógyvizét kozmetikai célokra használják, hogy az abból készült krémek segítségével nők ezrei szépülhessenek. Hírnevét a történelmi épülete is megalapozta, mert a szecessziós stílusa és a Zsolnay porcelánnal burkolt termál medencéi az összes vendégét ámulatba ejtik, és eltérő hőfokukkal felejthetetlen órákat szereznek számukra.

Galéria ikon

4

Galéria: Zsigmondy kártya

Felhívjuk figyelmét, hogy ezentúl nem kell azon búslakodnia, hogy ezekből a remek fürdőélményekből kimarad! Egyszerűen csak annyit kell tennie, hogy megvásárolja a Zsigmondy kártyáját, és máris 50 % kedvezménnyel, elérhető áron részesévé válhat a Széchenyi és a Gellért fürdők egyedülálló világának. És miért pont Zsigmondy? Sokaknak szúrhat szemet a különleges elnevezés. A válasz egész egyszerű. A kártyát Zsigmondy Vilmosról, korának nagyhírű bányamérnökéről nevezték el. Ő volt az, aki előzetes tanulmányozás után arra jutott, hogy a Városligetben egy artézi kút fúrása által feltörő víz mennyisége arra is alkalmas lehet, hogy egy egész fürdőt létesítsenek. Munkássága nagyban hozzájárult a Széchenyi fürdő építéséhez, azaz bátran kijelenthetjük, hogy nélküle nem létezne. Az elnevezésen kívül érdekes információ lehet az is, hogy a kártya minden év december 31-ig érvényes. Ha időben megvásárolja, egész évben élvezheti az általa nyújtott kedvezményeket és a naponta négy órás ejtőzést a világhírű, történelmi környezetben szabadon választhatóan a Széchenyi vagy a Gellért fürdőben.

Idén a kártyát kiváltók egy, a Dandár fürdőbe jogosító kupont is kapnak ajándékba. Ez a kis fürdő tavaly két új, kültéri medencével és szaunával bővült, idén nyártól pedig megújult belső medencékkel és terekkel áll a IX. kerületi Dandár utcában, és csalogatóan invitál egy ejtőzésre.

További információk: www.budapestgyogyfurdoi.hu



dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.