Egymilliárd alultáplált jóllakhatna az USA-ban és Európában kidobott élelmiszer negyedéből

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület tájékoztató kampányt folytat az élelmiszerpazarlás megszüntetése érdekében

A világon csaknem minden hetedik (összesen körülbelül egymilliárd) ember alultáplált, miközben évente körülbelül 1,3 milliárd tonna élelmiszer, a megtermelt ennivaló egyharmada kárba vész. Az el nem fogyasztott élelmiszerrel együtt pedig veszendőbe megy mindaz az energia, víz és munka, ami a megtermeléséhez kellett. Az élelmiszerszegénység, a növekvő élelmiszerárak és a vízhiány ellenére a Földön fejenként és naponta betakarított 4600 kilokalória ennivalóból mindössze 2000 kilokalóriányit fogyasztunk el. A Magyar Élelmiszerbank Bank egyesület – felismerve a Magyarországon is egyre súlyosabban jelentkező problémát – tájékoztató kampányt indított az élelmiszerpazarlás megszüntetése érdekében.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület elindította „Esélyt az ételnek” akcióját, amelynek célja az élelmiszerhulladék mennyiségének csökkentése. A www.eselytazetelnek.hu weboldalon az élelmiszerpazarlás okairól és következményeiről, illetve az élelmiszerhulladék mennyisége csökkentésének módjáról egyaránt bőséges információ található.

Míg a világ szegényebb országainak lakói az élelmiszer- és vízhiánytól szenvednek, a fejlett országokban az élelmiszerpazarlás jelent problémát. Ha a fejlett országokban kidobott élelmiszer eljuthatna azokhoz, akik nem ehetnek eleget, a felesleges mennyiség többszörösen fedezné szükségleteiket. Az élelmiszerek kidobása azonban tovább súlyosbítja a meglevő problémákat: jelentős anyagi veszteséget jelent mindenkinek, tovább növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket és fokozza a környezeti ártalmakat.

Élelmiszerszegénység és a társadalmi egyenlőtlenségek:
A kidobott élelmiszer csökkenti a rendelkezésre álló készleteket, a szükségesnél nagyobb mennyiségű élelmiszer megvásárlása növeli a keresletet, ezáltal az árak emelkednek. Az egyre magasabb áron kínált élelmiszer egyre kevésbé lesz elérhető a szegény és alultáplált emberek számára. Ezáltal míg a jómódban élők élelmiszert pazarolnak, a szegényebbeknek egyre kevesebbel kell beérni. Az élelmiszerhulladék csökkentése viszont hozzájárul az élelmiszerárak csökkenéséhez, így a nehezebb helyzetben levők számára is könnyebben elérhetővé válnak az alapvető élelmiszerek, és csökken az élelmiszer-szegénység.

Környezeti ártalmak, klímaváltozás:
Az élelmiszerpazarlás jelentős környezeti hatásokkal jár, amelyeket kisebb részben maga a hulladék, nagyobb részben pedig a hulladékká vált élelmiszer gyártásához felhasznált erőforrások elvesztegetése okozza. Az élelmiszerek előállítása rengeteg vizet, energiát, emberi munkát és alapanyagokat igényel - 1 kg sertéshús előállításához például 6000 liter vízre van szükség. A kidobott élelmiszer termeléséhez felhasznált öntözővíz elegendő lenne 9 milliárd ember teljes háztartási vízigényének fedezésére. Egyes számítások szerint az élelmiszerpazarlással fejenként évente kb. 290 liter vizet vesztegetünk el – ez a háztartási vízfogyasztás másfélszerese.
Az Európai Unióban az élelmiszerpazarlás évente 170 millió tonna CO2 felesleges kibocsátását okozza, a fejlett országokban a kidobott élelmiszernek köszönhető a teljes CO2-kibocsátás 10%-a (1 kg sertéshús előállítása 12 kg CO2 kibocsátásával jár). Emellett a szemétlerakóba kerülő élelmiszerből metán szabadul fel, amelynek minden tonnája 4,5 tonnányi CO2-kibocsátást okoz.

Bár Magyarországon a kidobott élelmiszerre költött pénz nem éri el pl. a Nagy-Britanniában háztartásonként évente 150-250.000 Ft-ra becsült összeget, éves szinten itthon is akár több tízezer forintot lehetne megtakarítani az élelmiszerek tudatosabb vásárlásával és felhasználásával. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület tájékoztató kampányával segítséget kíván nyújtani ebben, és emellett tevékenységével továbbra is közvetlenül hozzájárul az élelmiszerhulladék mennyiség csökkentéséhez. Az Élelmiszerbank együttműködik a legnagyobb magyarországi élelmiszergyártó és –forgalmazó vállalatokkal, összegyűjti a valamilyen okból (pl. csomagolási, esztétikai hiba) kereskedelmi forgalomba nem kerülő élelmiszert, és civil szervezeteken és önkormányzati partnerein keresztül eljuttatja azokat a rászorulókhoz.

Bővebb információ:
www.eselytazetelnek.hu
www.elelmiszerbank.hu


dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.