Mit ígér 2010? – Augusztusi mélyrepülés

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha ki lehetne hagyni az augusztust, ezt ajánlanánk – de mert erre semmi esély nem kínálkozik, jobb, ha rákészülsz a mélyrepülésre, mert az augusztus húzós lesz. A Dívány asztrológiai előrejelzése 2010-re: augusztus.

Augusztus

A valóság próbája

Augusztusban csúcspontjára hág az év egyik állandó témája körüli feszültség, olyan döntésekbe kényszerítve, melyeket legszívesebben elkerülnénk. Kezdeti, túláradó optimizmusunkban elég erősnek vélhetjük magunkat ahhoz, hogy leküzdjünk minden, utunkban felmerülő akadályt. A fennhéjazásra is hajlamos Jupiter viharos kapcsolata a szenvedélyes Plútóval már július 25-i találkozásuk óta motivál, augusztus 3-a után azonban hatása folyamatosan gyengül – kezdeti optimizmusunknak ki kell állnia a valóság próbáját.

Augusztus 6-7-én, a Hold Rákba lépésekor újra alakul a júniusban már bemutatott kardinális kereszt formációja. A Mérlegbe lépő Mars még jobban felpiszkálja a Kos Jupiterrel, Uránusszal, Bak Plútóval egyaránt fasírtban levő Szaturnuszt. Jupiterrel képezett szemben állása az eddigieknél is féktelenebb túlzásokra hajlamosít, miközben a szintén Mérlegbe lépő Vénusz a Rák Holddal érzelmi, anyagi veszteségekre, egymással ütköző emocionális igényekre figyelmeztet. A látszólag kibékíthetetlen ellentétek összeegyeztetése még ideális esetben is bizonyos szintű frusztrációval jár.

A Plútó érintettsége a társadalmi struktúrák mélyreható átalakulására utal, átcsoportosítva egyszersmind személyes és kollektív tartalékainkat. Jupiterrel képezett feszült fényszöge drámai módon kiélezheti a világnézeti és politikai véleménykülönbségeket. A túlzások, fanatizmus szinte kínálják magukat, a tolerancia hiánya pedig egyaránt gyengéje a Kos- és Bak princípiumnak.

Enyhülhetne, de nem fog

Augusztus 13-án, amikor a radikális Uránusz visszahátrál az együttérző Halak jegyébe, enyhülhetne a vihar intenzitása, de augusztus 16-án, a Jupiter és a Szaturnusz, a két kozmikus törvényalkotó újabb pontos szembenállása tovább fokozza a szélsőségeket. Előbbi a jutalmazás, nagyvonalúság, megbocsátás, látványos gesztusok módszereivel operál, míg az utóbbi inkább büntetéspárti, tilt, korlátoz. Huzavonájuk talán mélyebb bepillantást enged dolgok felszíne mögé, de a fináléból kimaradnak a gyors megoldások és a flúgos futamok. Céljaink megvalósításához még hatalmas útszakaszt kell megtennünk, és ha el akarjuk nyerni a jutalmat, a munkát is el kell végeznünk.

Az augusztus 21-én harmadszorra, egyszersmind utoljára egzakttá váló Szaturnusz – Plútó kvadrát  sokkoló módon ébreszthet rá, milyen következményekkel jár, ha tűzön-vízen keresztül, elvakultan érvényesítjük „igazságainkat”. Ideális esetben a békülékeny Mérleg jegy a kompromisszumok, együttműködés, tárgyalás útjára terelhet,  de a felkorbácsolt kedélyeket már csak a gyakorlatban is gyorsan és hatékonyan működő megoldásokkal lehet lecsillapítani.

A két bolygó akadályokat és feszültségeket hozó találkozása egyéni szinten is önmérsékletre szólít fel. Bármennyire csodálatra méltóak, sőt megvalósíthatók legyenek is céljaink, ha nem akarunk a padlóra kerülni, vissza kell fognunk magunkat. Ha két végén égetjük a gyertyát, fizikailag kimeríthetjük magunkat. Egyelőre akkor is takarékoskodnunk kell hát energiáinkkal, ha ez azt jelenti, hogy csak tartalékos játékosok maradunk ahelyett, hogy teljes lendülettel bekapcsolódnánk.

Folytatjuk. A következő rész: szeptember, új remények

  A szerző asztrológus


• Július: kellemetlen meglepetések hava
Június: a pokol kapuja
Május: sorsdöntő változások
Február, március és április
Éves áttekintés és január

Kiss Kati
Kiss Kati
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.