Oroszlán: én vagyok a király!

Olvasási idő kb. 2 perc

A július 23. és augusztus 23. között születettek jegye

Nem egy hétköznapi, szürke ember tehát, aki elvegyül a tömegben. Kimagaslik – nem feltétlenül testi szinten – a többiek közül, s előbb-utóbb irányítóvá válik. Saját vállalkozást, vállalatot vezet, vagy főnöki posztot tölt be egy jól menő cégnél. Nem tűri, hogy irányítsák, hiszen ő akar és tud is vezetni. Hűséges emberekből álló csapatot toboroz maga köré, és beosztottjait szeretettel védelmezi, terelgeti.

Vigyáznia kell az egóval

Mindezt a kisugárzásával, veleszületett magabiztosságával, bátorságával és erejével éri el, melyet a környezetére vetít. Ily módon ösztönzi a körülötte lévőket – bizalmat gerjesztve bennük önmaga iránt, ugyanakkor önbizalmat adva nekik. Ha az egoitás eluralkodik rajta – az alacsonyabb szellemi szinten álló Oroszlánokra jellemző módon –, akkor hiúsága, önimádata, diktatórikussága miatt hamar elfordulnak tőle, csupán néhány talpnyaló érdekember marad a közelében.

Nagyfokú munkabírása, tettvágya hajtja előre, ezért vigyáznia kell arra, hogy ne feszítse túl a húrt. Szerencsére azonban erős a szervezete, ritkán betegeskedik, s ha ágynak esik is, hamar erőre kap.

Az Oroszlán sikerorientált. Sikerei mögött dolgos kezek állnak. Embereit megbecsüli, bőkezűen, szeretetteljesen bánik velük. Ugyanakkor elvárja, hogy őt is dicsérjék, s ez a tulajdonsága szokta a hízelgés romokkal keretezett útjára sodorni. A becsvágy mellett naivitása viheti még rossz irányba. Sok esetben magából indul ki, így aztán előfordulhat, hogy olyan barátokat választ, akik visszaélnek szeretetével és bőkezűségével.

A szeretet és szexualitás embere

Uralkodó planétája a Nap, melyhez szervek tekintetében a szív rendelhető. A szívhez pedig a szeretet kapcsolódik, amely központi kérdés az Oroszlán életében. Igen, szívember ő, aki ontja magából a szeretetet. Ha nem, akkor nem árt, ha tudja: ez a feladata.

Szerelmét nagyvonalúan elhalmozza az érzésektől az anyagiakig mindennel, ugyanakkor elvárja, hogy társa ugyanolyan hűséggel és hévvel viszonozza a kapott érzelmeket. Vigyáznia kell arra, hogy e nagy erő ne nőjön túl egy bizonyos ponton, vagyis ne váljon birtoklóvá, adjon mindig kellő szabadságot partnerének.

Nagyfokú szexuális erőkkel is rendelkezik, melyeket kordában kell tartania. Alacsony szinten kéjvágyóvá válhat, lustává és hedonistává, aki csak az élvezeteknek él.

Ki kell sugároznia

Gyermekeivel általában nagyon jó a kapcsolata, ami nem csoda, hiszen gyermeki énjét felnőttként is megőrizve képes a kicsikkel önfeledt, gyermeki beleéléssel játszani. Büszke és szerető szülő. Ám ebben a felállásban is fennáll a „sok” veszélye. Figyelje magát kívülről, nehogy a tekintélyelvűség hibájába essen!

Az Oroszlán-szülött tehát igen gazdag érzelmekben, a szívét adja szeretteiért, és tágabb értelemben a többi emberért is. Ha a tetteit, érzelmi megnyilvánulásait a saját céljain túl humanitárius elképzelések is vezérlik, képes megvalósítani a szeretettel – szolgálva iránytani elvét –, akkor az a nagy, isteni fény, amit kapott, sok emberre kisugárzik majd.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.